Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.12.06.

««« 2017.12.05.
2017.12.07. »»»


FELTÖLTÉS ALATT


MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





A毕CD
https://www.weibo.com/5292849795/Fyr4YiXaN?refer_flag=1001030106_&type=repost#_rnd1512650911363

我要告诉全天下我碰见rain了,就路上碰见的把我吓坏了

171206 Rain @ Shibuya Station at the entrance of the Big Junction












A Sunshine a próbateremben:

널 위한 뮤직차트
https://www.facebook.com/MusicChartKR/videos/vb.990191657767371/1528341450619053/?type=2&theater

좋아하는 사람 생겼을 때 춘다는 춤!
실제 신혼생활 중인 '비' 신곡 'Sunshine' 안무임 ㅋㅋ
요즘 본인 마음 춤으로 걍 표현한 듯 ㅋㅋㅋ


VIDEO








KSTARLIVE
http://kstarlive.com/Here-is-How-Much-Rain-and-Kim-Taehee-s-Wedding-Ceremony-Really-Costs-5908112



Here is How Much Rain and Kim Taehee`s Wedding Ceremony Really Costs

2017.12.06



Singer/actor Rain has revealed how much money he and Kim Taehee spent for their wedding back in February 2017. 

On the 51st episode of JTBC's 'Carefree Travelers,' Rain talked about his wedding with wife Kim Taehee. When asked whether they want a small wedding, Rain answered, "My wife was the first to say that she wanted to have it at a cathedral without any too-much reception. I just wore a tuxedo I already had and we didn't even hire a professional photographer. The attendees were actually the photographers instead. We gathered the photos by them and made the wedding video."

Rain then continued to reveal the detail of the ceremony. He said, "Honestly, there are some regrets on the wedding. I wanted to do a lot for my wife, and I even started savings for the wedding but the total wedding cost only added up to be approximately KRW 2,000,000 (approximately USD 1,840)."

Check out the video above to know more!

VIDEO




SBS NEWS
http://news.sbs.co.kr/news/endPage.do?news_id=N1004517825




[SBS Star] A Fool for Love, RAIN Only Thinks about Kim Tae-hee

작성 2017.12.06 14:31


 


Korean singer/actor RAIN revealed the cost of his wedding to be 2 million won (approximately 1,840 dollars).

On December 5, RAIN made an appearance at JTBC's 'Carefree Travelers', and shared his personal stories with its members.

RAIN talked carefully and honestly about his wife actress Kim Tae-hee and newborn daughter.




When the members asked RAIN why he didn't invite them, RAIN revealed he wanted to have a small wedding with only family members. It was told that Kim Tae-hee suggested a small wedding.

RAIN said, "My wife suggested marrying at a Catholic church first. She didn't want it to be fancy. So I neither bought tuxedo nor shoot a wedding photo."

He continued, "On the day of the wedding, instead of having a professional photographer taking photos, guests took the photos for us. Even for a family picture, we took it with a small camera."

It was reported that RAIN and Kim Tae-hee's wedding photos released on the day of their wedding were taken by the guests.




RAIN said, "I'm regretful. I wanted to give everything to my wife. I even opened an installment savings account for the wedding." He also added the cost of their wedding to came out to be around 2 million won, which is a relatively modest wedding for celebrities.

RAIN could not stop expressing deep affection for his wife. RAIN said, "it took a long time for my wife to dine outside. She would always say her mother's food is the best. She couldn't even drink coffee before she met me. But now she knows the taste of latte as well as beer."

The members showed envious reactions and complimented RAIN that he met a nice lady as a wife.

(Credit= JTBC 'Carefree Travelers' Screen Captured, Ruach Entertainment)

(SBS Star)  

































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése