Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.11.15.

««« 2017.11.14.
2017.11.16. »»»


FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?






THE UNIT


[20171115-001]
The UNIT Subs   [ENG] The Unit - Episode 4 Preview



A mentorok bátorító üzenetet küldtek azoknak a versenyzőknek, akik holnap írják az egyetemi felvételijüket:

OSEN
http://entertain.naver.com/read?oid=109&aid=0003661170

 

‘더유닛’ 비, 수험생 참가자 응원..“수능대박”

기사입력2017.11.15 오전 7:38


 


[OSEN=박판석 기자] ‘더유닛’ 수험생들을 위해 선배군단이 열혈 응원에 나섰다.

KBS 아이돌 리부팅 프로젝트 ‘더유닛’이 재능과 매력으로 똘똘 뭉친 참가자들의 출연으로 핫하게 떠오른 가운데 내일(16일) 수능을 보는 강현(마스), 동명(마스), 유정(S2), 지원(굿데이), 하린(마스)을 위해 비, 황치열, 태민, 산이, 조현아가 애정이 듬뿍 묻어나는 메시지를 보내 훈훈함을 더하고 있는 것.

수능을 앞두고 누구보다 긴장하고 있을 강현, 동명, 유정, 지원, 하린에게 비, 황치열, 태민, 산이, 조현아는 손 글씨로 한 글자 한 글자에 마음을 담아 보냈다. 그동안 기쁜 일을 함께 나누며 돈독한 의리를 과시했던 이들이기에 이번 응원 또한 흐뭇한 미소를 자아내고 있다.

비는 하린에게 “우리 하린이 수능 대박! 더유닛 모두가 응원할게”를, 황치열은 유정에게 “유정아 수능 잘 보고 감기조심. 화이팅!”을 전했다. 태민은 지원에게 “열심히 준비한 ‘굿’ 지원이~! 정답 요정이 함께 하길~!”, 산이는 동명에게 “동명아! 수능 잘봐^^ 너의 목표를 위해 화이팅!”, 조현아는 강현에게 “강현이가 쓰는 답은 무조건 정답! 더유닛 선택도 정답!”이라며 든든한 힘을 보탰다.

또한 ‘더유닛’ 출연진 일동은 이날을 위해 밤낮없이 준비했을 전국의 수험생들을 위해 “대한민국 수험생 여러분 수능 대박을 기원합니다”라며 기운을 북돋았다.

앞서 첫 공개 녹화부터 열정을 불태웠던 선배군단은 참가자들을 존중하는 것은 물론 실질적인 도움이 될 수 있는 조언으로 시선을 끌었다. 참가자들 또한 열의를 가지고 이들을 따라 선배군단과 함께 진정성 있게 프로그램에 임하고 있어 ‘더유닛’을 향한 열기를 고조시키고 있다.

한편, KBS 아이돌 리부팅 프로젝트 ‘더유닛’은 매주 토요일 오후 9시 15분에 방송되며 12월 3일(일)까지 티몬에서 국민 유닛 투표를 진행하고 있다./pps2014@osen.co.kr

[사진] ‘더유닛’ 제공




























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése