Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.11.29.

««« 2017.11.28.
2017.11.30. »»»


FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?









[20171129-01]
ALL THE K-POP    (Weekly Idol EP.331) WEEKLY IDOL NEXT EEK [다음주 예고]


VIDEO




ALLKPOP
https://www.allkpop.com/article/2017/11/rain-drops-sinister-dance-mv-teaser-for-title-track-gang





Rain drops sinister dance MV teaser for title track 'Gang'
By beansss

[Trailer of Gang]

Rain has dropped a dark, sinister, and charismatic dance MV teaser for his comeback title track, "Gang".

Rain's 1st mini album 'My Life - 愛' will be celebrating the singer's 15th anniversary since debut this year. Title track "Gang" is the work of Brand New Music producer Taewan, and by the looks of the MV teaser so far, will be a powerful dance track full of swag. 

You can listen to Rain's 1st mini album in full this coming December 1, before you also catch his comeback show '2017 Rain is Back' on KBS2 this December 3!



SBS NEWS
http://news.sbs.co.kr/news/endPage.do?news_id=N1004507092&oaid=N1004519991&plink=REL&cooper=SBSNEWSEND




[SBS Star] RAIN Shares About His Marriage Life with Kim Tae-hee

작성 2017.11.29 13:41 수정 2017.11.29 15:02



Korean singer/actor RAIN opened up about his marriage life with his wife and actress Kim Tae-hee.

On November 28 aired episode of JTBC's 'Carefree Travelers', RAIN went on a trip to Taiwan with the program's cast members.

 


During the trip, RAIN received a lot of questions from the cast members about his happy marriage life with his wife and their newborn daughter.

As all of the other cast members of the programs are also married, they started to tease RAIN by asking, "Who takes control about the family's finance?".




RAIN laughed and replied, "It's easier for the wife to take control when it comes to marriage life."

He added, "Getting older doesn't necessarily mean that you're fully grown up. You have to get married and give birth to your child."




Meanwhile, RAIN is expected to make his comeback as a singer with a mini-album 'MY LIFE 愛', which is scheduled to be released on December 1.

(Credit= JTBC 'Carefree Travelers', Ruach Entertainment/SBS FunE, 'RAIN's Official Channel' YouTube)

(SBS Star)  













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése