Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.11.28.

««« 2017.11.27.
2017.11.29. »»»


FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





RAIN SNS
rain_oppa, @29rain

1.

#깡 #이번주 #뮤직뱅크 #컴백

 



2.

#20171201 #6pm #gang #깡 #무대로 #보여줌




3.

깡!!!!!









GANG TEASER:

RAIN's Official Channel   비 RAIN_Teaser Release! 2017.12. 1. 6 PM '깡'(GANG)





A KBS producere is támogatta Raint:

kimdonghanpd KBS 신관
https://www.instagram.com/p/BcBqXoiDXAm/?taken-by=kimdonghanpd

rain is back 2017
월드스타님과 사피디랑 함께
#kbs #12월3일개봉 #rainisback #역시👍 #열씨미준비중 #열정에박수를👏🏼👏🏼👏🏼 #편집실에서













JTBC CAREFREE TRAVELERS EP.50


A JTBC tévécsatorna műsorán 22:50-kor kezdődött a műsor első része. Az adást követően az interneten részletekben közzétették szinte a teljes epizódot.



20171128-001
JTBC Entertainment   신입패키저 비의 [의상학 개론] 예의는 갖춰야 한다 뭉쳐야 뜬다 50회

20171128-002
JTBC Entertainment   (프로 출장러) 일 년에 여권만 세 번(!) 바꾸는 월드스타 '비' 클래스 뭉쳐야 뜬다 50회

20171128-003
JTBC Entertainment   열띤 취재 열기♨, 환호 속에 입국한 '월드스타' 비 뭉쳐야 뜬다 50회

20171128-004
JTBC Entertainment   '아침 먹으려고' 일찍 자는 남자 비 (ㅋㅋ) 뭉쳐야 뜬다 50회

20171128-005
JTBC Entertainment   (와앙 -ㅇ- ) 위대(胃大)한 프로 먹방러 정지훈 뭉쳐야 뜬다 50회

20171128-006
JTBC Entertainment   [본격 비 몰이] 김용만 외 3인, 비 몰래 시그널 보내~♬ 뭉쳐야 뜬다 50회

20171128-007
JTBC Entertainment   풀리지 않는 '가위' 미스터리에, 비 둥절ㅇ_ㅇ  뭉쳐야 뜬다 50회

20171128-008
JTBC Entertainment   울분 폭발한 비, 비선이 있었다고 생각해요♨ 뭉쳐야 뜬다 50회

20171128-009
JTBC Entertainment   패키지 하루 만에 모두 해낸 반전의 사나이★ 뭉쳐야 뜬다 50회

20171128-010
JTBC Entertainment   딸바보 아빠들, 아기 사진에 하트 뿅뿅♥_♥ 뭉쳐야 뜬다 50회

20171128-011
JTBC Entertainment.  15년 전 곡 '안녕이란 말 대신'♪에 민망 폭발한 비;; 뭉쳐야 뜬다 50회

20171128-012
JTBC Entertainment    대한민국 대표 3대 도둑()으로 선정된 '비' 뭉쳐야 뜬다 50회

20171128-013
JTBC Entertainment    뭉쳐야 뜬다 51회 예고편






ALLKPOP
https://www.allkpop.com/article/2017/11/rain-drops-teaser-images-for-upcoming-song-gang


Rain drops teaser images for upcoming song 'Gang'

By jennywill



Rain has dropped teaser images for "Gang".

It looks like the song will be the title song to his upcoming mini album, and he'll have his first comeback stage on KBS' 'Music Bank' this week on the same day as the day of the release.



Rain's first ever mini album will be called 'My Life 愛', his first music release in approximately 11 months and also his first album release in 3 years. 

Stay tuned for his comeback on December 1st at 6PM KST.
























KBS 한국방송 (MyloveKBS)   171202 더 유닛(The Unit) 예고



































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése