Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.11.17.

««« 2017.11.16.
2017.11.18. »»»



FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?











RAIN SNS
rain_oppa, @29rain, 정지훈





STAR NEWS
http://entertain.naver.com/read?oid=108&aid=0002661426&lfrom=twitter

 

비, 24일 깜짝 선공개곡 컴백..'오늘 헤어져' 발표(공식)

기사입력2017.11.17 오전 11:43 최종수정2017.11.17 오전 11:44

[스타뉴스 윤상근 기자]


 사진제공=레인컴퍼니


가수 비가 깜짝 선 공개 곡으로 팬들 앞에 선다.

17일 레인컴퍼니에 따르면 비는 오는 12월 1일 미니앨범 'MY LIFE 愛' 발매에 앞서 오는 24일 오후 6시 주요 온라인 음원 사이트를 통해 선공개 곡 ‘오늘 헤어져’를 발표한다. 비는 ‘오늘 헤어져’를 발매하며, 본격적인 'MY LIFE 愛' 컴백 활동의 시작을 알릴 예정.

'오늘 헤어져'는 제목 그대로, 오랜 연인이 겪는 이별에 대한 솔직한 마음을 직설적으로 표현한 곡으로, 비와 듀엣으로 함께한 여성 아티스트와 특별한 호흡에 기대가 모아지고 있다.

레인컴퍼니 측은 "수록곡 중 짙은 겨울 감성이 묻어나는 연인 이별이야기 ‘오늘 헤어져’를 기습 선 공개하기로 결정했다. 비만의 화려한 퍼포먼스 무대가 아닌 남녀 듀엣 정통 발라드 곡을 통해 한층 짙어진 비의 목소리를 감상 할 수 있는 새로운 도전"이라고 설명했다.

'MY LIFE 愛'는 가수 비가 데뷔 후 가수로서 인생에 깊숙이 자리 잡은 음악을 愛(사랑 애)로 표현했다. 지금의 비를 있게 한 그만의 음악과 지지해준 팬들에게 고마움을 전하는 스페셜 미니앨범으로, 기획 제작 중이다.

한편, 비는 오는 21일 오후 8시 KBS홀에서 단독 컴백 스테이지 ‘2017 RAIN IS BACK’ 라는 타이틀로 컴백쇼를 열며, 이는 12월 3일 방송 될 예정이다. 이날 무대에선 이번 타이틀곡과 더불어, 비의 지난 15년을 총망라한 히트곡 메들리를 선보일 예정이다.


윤상근 기자 sgyoon@



KPOPHERALD
http://kpopherald.koreaherald.com/view.php?ud=201711171421216471546_2

 




Singer Rain to unveil new duet next week

Updated : November 17 2017


(Rain's Instagram)

Singer Rain will release his new song "Let's Break Up Today," which he sang in a duet with a female singer, next Friday, his management company said.

The sad ballad song about a man who wants to end a relationship with his old lover will be included on the upcoming EP album "My Life Love" to come out on Dec. 1, according to the Rain Company Friday.

Rain is scheduled to hold a concert titled "2017 Rain Is Back" to mark his comeback at KBS Hall in Seoul's Yeouido on Tuesday. The taped show will be aired on the KBS television network on Dec. 3.

In January, he married actress Kim Tae-hee who gave birth to a girl last month. He is part of the judges in KBS 2TV's new audition program "The Unit: Idol Rebooting Project," which started airing on Oct. 28. (Yonhap)










































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése