Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2010.05.30.


FELTÖLTÉS ALATT


Kim Jung Eun’s Chocolate


Love Song, Break Dance, Talk, Hip Song, Rainism

 

 

Rain Bi Rainy Day Episode 17

 

Rain egy étteremben:

 

Random képek:






[allkpop]Dream Concert 2010 performances (mention Rain)

 



The epic extravaganza Dream Concert 2010 took place on May 22nd at World Cup Stadium in Seoul and it has finally been aired to the public on May 30th.

Despite a light drizzle on the day, all the artists put on a great show with the help of MCs Heechul, Shin Se Kyung and Taecyeon.

40,000 fans were in attendance for the show with representatives from various fan clubs. The performers included 2PM, SS501, Wonder Girls, Super Junior, KARA, SNSD, CNBlue, MBLAQ, BEAST, ZE:A, f(x), SHINee, T-ara, Rain, Lee Hyori, After School, F.cuz, Rainbow, Davichi, U-Kiss and 4minute.

The artists pleased fans with performances of their newest singles along with old favorites. The ladies dominated the concert this year with highlights including awesome stages by 4minute, KARA and Wonder Girls. Overall a great show to be remembered by all in attendance. Let’s look forward to Dream Concert 2011!

The regular broadcast of Inkigayo today was pre-empted for this and due to time constraints, there will be cuts here and there unfortunately.

Rain and SS501’s performances were not aired.


source//allkpop


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47010&page=473&searchType=title&searchStr=
비짜자장짱

음악중심 캡처 2장. 동작이 예술 art~! 

젖혀지는 목의 각도, 

 팔 길이,

팔의 각도  정말 예술이다  +_+




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47011&page=473&searchType=title&searchStr=
raimy

조금 있으면 ・・・

사랑해요~♡
☆nao씨가 비를 마음 담아 그려 주었습니다☆



조금 있으면
군입대의 기간이 다가오는데,

입대를 하게 되더라도
우리팬들은 변하지않고 응원하고 기다리고 있으니
안심하고 국가를 위해 열심히 일해주세요. 사랑합니다.





[Full] Rain Bi @ Kim Jung Eun’s Chocolate on 30/5/2010

Credit//ratoka@youtube


Break Dance (Bonus performnce)
Rainsm
hip song


love song
talking
videók hiányoznak




Rain Bi Rainy Day Episode 17
Credit//Ratoka@youtube

part 1/2
part 2/2


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=18588&page=297&searchType=title&searchStr=
ratoka
More Rain Bi @ mini Fanmeeting
Credit//DC Gallary


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=18589&page=297&searchType=title&searchStr=
ratoka
Rain Bi  


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=18590&page=297&searchType=title&searchStr=
ratoka

Dream Concert 2010 performances
The epic extravaganza Dream Concert 2010 took place on May 22nd at World Cup Stadium in Seoul and it has finally been aired to the public on May 30th.

Despite a light drizzle on the day, all the artists put on a great show with the help of MCs Heechul, Shin Se Kyung and Taecyeon.

40,000 fans were in attendance for the show with representatives from various fan clubs. The performers included 2PM, SS501, Wonder Girls, Super Junior, KARA, SNSD, CNBlue, MBLAQ, BEAST, ZE:A, f(x), SHINee, T-ara, Rain, Lee Hyori, After School, F.cuz, Rainbow, Davichi, U-Kiss and 4minute.

The artists pleased fans with performances of their newest singles along with old favorites. The ladies dominated the concert this year with highlights including awesome stages by 4minute, KARA and Wonder Girls. Overall a great show to be remembered by all in attendance. Let’s look forward to Dream Concert 2011!

The regular broadcast of Inkigayo today was pre-empted for this and due to time constraints, there will be cuts here and there unfortunately.

Rain and SS501’s performances were not aired.

source//allkpop



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=18591&page=297&searchType=title&searchStr=
ratoka
10-05-30 Rain Bi in the Restaurant  

From//DC


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=18592&page=297&searchType=title&searchStr=
ratoka
[HQ] Rain shed tears on his ‘goodbye’ stage during Mnet M! Countdown on May 27th



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=18593&page=297&searchType=title&searchStr=
ratoka
Rain Bi
source//naver blog





























 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése