Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2010.05.16.






SBS INKIGAYO EP574


생방송 SBS 인기가요
- 제 574회 -
5월 16일 오후 3시 50분
생방송 SBS 인기가요!

◎출연자◎
# 가요계의 절대 강자! Take 7!

2PM [Without U], 비 [널 붙잡을 노래], f(x) [Nu 예삐오], 거미 [남자라서], 서인국 [사랑해 U], 시크릿 [Magic], 뜨거운 감자 [고백]

# Comeback Special #
* 슈퍼주니어 *
한국을 넘어 아시아까지! 슈퍼스타 ‘슈퍼주니어’! 그들이 돌아왔다!
무한 중독성을 불러일으키는 타이틀곡 [미인아]는 물론,
멤버 은혁이 직접 안무 구성을 한 [나쁜 여자]까지!
수준 높은 퍼포먼스를 보여줄 슈퍼주니어의 환상적인 컴백 무대!
- 슈퍼주니어 [미인아 + 나쁜 여자]

* 이정현 *
퍼포먼스의 여왕 ‘이정현’!
바람을 피우는 [수상한 남자]를 향해 그녀가 펼치는 짜릿한 복수!
이정현의 펼치는 파격적인 컴백 무대에, 다같이 주목!!
- 이정현 [수상한 남자]

* 다비치 *
파워풀한 락커로 돌아온 여성듀오! 다비치!
잔잔한 발라드에서 시원한 락으로! 반전의 반전을 더하는 그녀들의 노래!
다비치가 노래하는 순간!!! [시간아 멈춰라]!!!
- 다비치 [시간아 멈춰라]

* 에이트 *
아름답고 환상적인 하모니를 들려주는, 혼성그룹 에이트!
오늘! 한편의 뮤지컬 같은, 에이트의 감성 무대가 펼쳐진다...
- 에이트 [이별이 온다]

# TAKE 7 #
* 성숙한 남자들 2PM이 펼치는 부드러운 카리스마 넘치는 무대! 어떠세요?! I'm OK!
- 2PM [Without U]
* 볼터치 춤, 나나나 춤 등! 히트 댄스들로 가득한 [Nu 예삐오]! 함께 배워볼까요? ‘나나나나나나~♬’
- f(x) [Nu 예삐오]
* 거미가 대변한 여자들의 솔직한 마음! ‘그대는 남자라서 죽어도 몰라요...남자라서..남자라서..’
- 거미 [남자라서]
# Hot Music #
* 지난 주, 트리플 크라운에 빛나는 이효리! 실력파 래퍼와 함께 준비한 스페셜한 무대!
- 이효리 [Chitty chitty bang bang]
* 대한민국 女心을 붙잡은 남자! 비! 이번엔 신나는 힙합 무대! ‘This is hip song rock tonight~♬’
- 비 [Hip song]
* Special guy다운 ‘깔끔한 Fashion! 마음을 사로잡는 Montion’까지! 역시! BEAST!
- BEAST [Special]
* 눈부시게 빛나는, 매력적인 당신은 누구?! "우리는 Oh~~ After School! A ha A ha~!"
- After school [Bang]


# Fresh Music #
* 달콤한 사랑에 빠진 그녀! 린이 추천하는 다양한 애칭! 자기야?! 여보야?! 사랑아?!
- 린 [자기야, 여보야, 사랑아]
* ‘헤어질 자신 없는데...잊을 자신도 없는데...어쩌지..어쩌지...’ 럼블피쉬의 슬픈 고백...
- 럼블피쉬 [어쩌지]
* 내 남자친구에게 자꾸 연락하는 그녀를 향해! NS 윤지가 던지는 당찬 메시지! 함께 들어볼까요?!
- NS윤지 [Don't go back]
* 하늘 위에서 반짝이는 별처럼! 무대 위에서 더욱 반짝이는 디셈버의 애절한 하모니!
- 디셈버 [별이 될게]
* ‘에릭’의 랩 피처링으로 화제를 모은 여성 듀오 ‘Honey Dew’! 인기가요 전.격.데.뷔!
- Honey Dew [바보 같아]

# 그린 스포츠송 제 4 편 - BEAST #










http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=18435&page=308&searchType=title&searchStr=
ratoka

[HD]Rain Bi @ KBS Entertainment Weekly_ Hot Click star

ratoka@youtube

watch vide here


http://www.youtube.com/watch?v=uNZ77-yPa_U








http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=18437&page=307&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Fancap] Rain Bi @ PSY Final concert 

credit//DC Gallary 




[Fancam] Rain Bi @ PSY concert  
video hiányzik



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=18439&page=307&searchType=title&searchStr=
ratoka


[May-15-2010] Rain shows his splendid performance at KBS charity concert.

Singer Rain showed his splendid performance at a charity concert which focused on the subject of sharing love including the participation of college students, hosted by KBS charity program 'Love Request', in Hanyang University's Olympic Gym on the afternoon of the 15th.
Including Rain, a great many popular singers and idol groups graced the occasion with their presence.



credit to Daily Economy's Satr Today news http://news.naver.com/main/read.nhn?mode=LSD&mid=sec&sid1=106&oid=009&aid=0002261322

Brief translation by rain bird.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=18440&page=307&searchType=title&searchStr=
ratoka

[May-15-2010] Rain passionately performs at singer Psy's concert.  


Singer 'Kim Jang-Hoon' and Psy held their joint concert in Seoul's Olympic Main Stadium on May 15, 2010.
During this concert, Rain as a special guest and Psy are performing Rain's 'Love Song', exposing their upper bodies.



Brief translation by rain bird.




Rain Bi - Rainy Day episode 15 [Making Love Song]  
https://www.youtube.com/watch?v=TtDsvFp_KJo
2. rész hiányzik









More Rain Bi Fancam on 15/5 

credit//nate
up ratoka@youtube














Rain Bi on music Inkigayo _ Hip Song
ratoka14      16-5-2010 Rain Bi _Hip Song



Rain Bi @ KBS1 open concert [Love song+talking +Hip Song]  

Love Song hiányzik

ratoka000     16-5-2010 Rain Bi_talking+Hip song
































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése