Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2005.12.11.










Korean talent scouts coming to Honolulu

Posted on: Sunday, December 11, 2005 

By Jeff Chung 


Want to be the Jasmine Trias of Korea? Now's your chance. On Dec. 27, JYP Entertainment, a Korean talent-management company, will hold its first-ever Honolulu auditions.

JYP is headed by star singer-dancer Jin-young Park, who was here three years ago for the Korean Centennial music concert at the Waikiki Shell. Internationally known, Park has worked with Will Smith, Mase, Lil' Kim, Outkast, Hillary Duff, Lil Jon, Tyrese and 3LW. Besides winning awards in South Korea, he's ranked as one of the top 10 singers of 2005 in Hong Kong.

Park's company also produces music — the band GOD has released six albums with JYP.

Singer Ji-hoon Jung (aka Rain and Bi), who recently attracted 40,000 fans in Beijing, China, and 40,000 fans in Japan, is also part of the JYP stable. With three albums under his belt, Rain is also known for his acting in such hit TV series as "Sang Du," "Let's Go To School" (2003) and "Full House" (2004), which had TV ratings of 52 percent in Hong Kong, 59 percent in the Philippines, 64 percent in Thailand and 78 percent in Indonesia. He currently stars — along with Lee Ki-woo, who attended the Hawaii International Film Festival's opening night of "Sad Movie" last month — in the series "A Love To Kill," which will air on KBFD shortly.

Other JYP clients include Noel, Byul, You Junghyun, Kim Dongyoon, Cho Gyucheul and Lim Jeonghee.

JYP has held auditions in cities such as Los Angeles, New York, Washington, D.C., San Francisco, Dallas, Atlanta, Houston, Chicago and Seattle, but this visit marks the company's first time in Hawai'i. It is looking for actors, singers, dancers and models.

You will soon see TV commercials and posters around town promoting the auditions, but for more detailed information, go to www.jype.com, and click on "JYP audition." 

AUDITION DETAILS

JYP Entertainment auditions

11 a.m. Dec. 27 (time subject to change)

Waikiki Resort Hotel, 130 Lili'uokalani Ave.

www.jype.com

 

 

SHIN MIN DAILY NEWS 新明日报| (Singapore)

via rainlover2 ←  RainSingapore  


Military Deferment for Rain

11 Dec 2005 (Sunday)

 

Roughly translated as follows:

Korean King of Pop, RAIN, recently applied for "Qing Xi" University's Mixed Art Design Graduate school, for honours in Practical Musical Art. The university announced yesterday that RAIN has passed the entrance exmination. G.O.D member, Kim Tae Woo will be joining RAIN in the same graduate school.

RAIN is currently in his 4th year of Arts Design faculty and will be graduating next Feburary. With his admission to graduate shool, it'd be a few more years before his military service.

...and that little note next to the picture says "With RAIN's delay to serve in Military Service, his fans would be the most elated".

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése