Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2005.10.27.

CSÜTÖRTÖK / THURSDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):


📰   Cine21 - 비, 격투기 선수가 됐지비, <이 죽일 놈의 사랑>



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



CINE21




비, 격투기 선수가 됐지비, <이 죽일 놈의 사랑>

글 피소현(<스카이라이프> 기자) 2005-10-27





가수 겸 연기자로 가장 성공한 , 아니 정지훈은 이제 이름만으로도 기대를 모으게 한다. 그러니 <CNN>에서 90분짜리 특집방송을 기획할 만큼 아시아의 스타로 성장한 정지훈이 온몸을 불사르고 있는 <이 죽일 놈의 사랑>에 관심이 쏟아지는 건 당연하다. “첫 방송을 보면 깜짝 놀랄 것”이라 공언까지 했으니 그 진면목을 직접 확인하리라 벼르고 있는 이들이 적지 않을 것이다.

<이 죽일 놈의 사랑>에서 정지훈이 연기하는 강복구는 알려진 대로 이종격투기 선수다. 최홍만의 선전으로 국내 시청자에게 더욱 친숙해진 K-1 선수인 그는 헝클어진 머리, 상처투성이 얼굴에 남성적인 매력을 물씬 풍기는 캐릭터다. 3회부터는 보디가드로 변신하지만, 날카로운 눈빛에서 풍기는 마성은 극 내내 이어질 예정이다. 식물인간이 된 형의 복수를 위해 형의 옛 애인에게 접근하는 악역이기 때문. 결국 사랑해선 안 될 여자를 사랑하게 되고 마는 비극적인 인물이니 이번 작품에서 정지훈에게 주어진 과제는 꽤 만만찮은 셈이다.

강복구의 복수의 대상이자 사랑의 대상이기도 한 차은석 역은 최근 영화 <새드무비> <야수와 미녀>에서 새록새록 매력을 뿜어내고 있는 신민아가 맡았다. 차은석은 부와 명성을 누리는 인기 여배우로 발랄하고 사랑스러운 캐릭터지만 비극적인 사랑에 가슴 아파하는 비운의 여인. 영화에 이어 드라마에서도 신민아가 자신의 진가를 증명할 수 있을지 지켜보는 재미도 쏠쏠할 듯싶다.

두 주인공뿐 아니라 이경희 작가를 믿고 <이 죽일 놈의 사랑>을 기다리는 이들도 있을 것이다. 지난해 겨울, <미안하다 사랑한다>에 열광했던 팬이라면 이 작가가 다시 한번 그리는 복수와 사랑의 아이러니에 가슴 저릿한 감동을 느낄 준비를 해야 하지 않을까? 단막극 <제주도의 푸른 밤>으로 눈물을 쏙 빼게 만들었던 김규태 PD까지 합류했으니 심상치 않은 작품이 나올 것 같은 예감이다.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧







































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése