Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2005.10.31.

HÉTFŐ / MONDAY





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):


📰   Cine21 - <장밋빛 인생> 한달째 1위, <슬픔이여 안녕> 2위


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


CINE21

 



<장밋빛 인생> 한달째 1위, <슬픔이여 안녕> 2위

최문희 2005-10-31 
새롭게 방영되는 <이 죽일 놈의 사랑>이 시청률 순위 바꿀까?
KBS2 수목드라마 <장밋빛 인생>이 42.7%의 시청률로 한 달째 1위 자리를 지키고 있다. 인기가 높은 만큼 구설수에 오르기도 쉬워서, 최근 드라마 제작진은 드라마 속의 장면을 문제 삼는 대한의사협회와 택시협회의 항의로 잇달아 곤욕을 치르기도 했다.

30%의 시청률을 기록한 KBS2의 주말연속극 <슬픔이여 안녕>은 2위에 올랐다. 10회까지 방영되는 동안 30%를 넘지 못해 제작진의 애를 태우던 <프라하의 연인>은 12회째에 드디어 30%를 넘어섰다. 11회가 방영된 10월 29일에 27.7%를 기록했던 <프라하의 연인>은 다음 날인 30일에 30.2%를 기록했다. 이날 방영분에서는 재희(전도연)와 상현(김주혁)의 키스신이 등장했다.

그밖에 KBS1의 일일연속극 <별난여자 별난남자>가 25.8%로 4위에 올랐다. <별난여자 별난남자>는 한자리수 시청률을 기록하며 벌써부터 조기종영 얘기가 나오고 있는 MBC의 일일연속극 <맨발의 청춘>을 멀찌감치 따돌리며 인기를 끌고 있다.

그밖에 '개그콘서트', '상상플러스', '일요일이 좋다' 등의 쇼 프로그램이 10위 안에 들었다. 한편, 10위권에 들지는 못했지만, 몰래카메라를 부활시키고 박근혜 대표를 섭외하는 등 새롭게 개편한 MBC의 '일요일 일요일 밤에'가 시청률이 크게 오르며 11위를 차지한 것이 눈에 띈다.

이번 주에는 가수 비(정지훈)가 격투기 선수로 출연해 방영 전부터 화제가 되고 있는 KBS2의 월화드라마 <이 죽일 놈의 사랑> 첫 회가 방영된다. 주연 뿐만 아니라 지난 해 마니아들의 전폭적인 지지를 얻었던 <미안하다 사랑한다>의 이경희 작가에게도 기대를 걸만한 드라마로, 이 최근 별다른 변동이 없었던 시청률 순위에 어떤 영향을 끼칠 수 있을지 궁금증을 자아낸다.






🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧






















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése