Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2005.11.01.






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



Nincs információ.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP EGYÉB HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):


KBS Global - `A Love To Kill` gains popularity from pilot episode


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



KBS GLOBAL






`A Love To Kill` gains popularity from pilot episode

[2005-11-01]

The pilot episode of the new Monday-Tuesday KBS TV2 miniseries `A Love To Kill` (written by Lee Kyung-hee and produced by Kim Kyu-tae) kept viewers riveted to their TV screens when it aired yesterday.

According to viewership research firm TNS Media Korea on Nov. 1, the pilot episode of `A Love To Kill` recorded viewer ratings of 16.4 percent on Oct. 31, beating out two other series that aired in the same time slot on two other major channels. The viewership of `A Love To Kill` was 1.2 percentage points higher than that of the SBS series `Seodongyo,` which has topped the Monday-Tuesday viewer ratings so far.

The series drew the spotlight even before it premiered on national television for starring the popular singer/actor Rain, who portrays a delinquent K-1 fighter. The series` pilot episode seems to have lived up to viewers` high expectations.

The first several episodes of the series depict the backgrounds of its four main characters -- Rain (`Bok-ku`), Kim Sa-rang (`Da-jung`), Lee Ki-woo (Jun-sung) and Shin Min-ah (Eun-suk) -- as well as their relationships, which begin as disguised love but progress into open attachment and result in ugly situations.

The series` writer, Lee Kung-hee, also wrote the series `Sorry, I Love You` and `Let`s Go, Sangdoo,` both portraying the `dreadful side of love.` `A Love To Kill` is expected to continue that tradition by depicting an extreme love that is too hard to endure.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése