Mivel Rain egyhetes próbaideje ma (január 15-én) lejár, a média tudósítani kezdett arról, hogy Rain hogyan teljesítette a reá kiróttakat. Az első hír tartalmazza a valóságot, a második már eltorzítja a Rain által mondottakat. Természetesen az elferdített fogalmazásnak volt nagyobb bulvárértéke, tehát azt kapta fel a média. Hogy ez csak a bulvár szokásos jelensége, egy ostoba firkász szövegértelmezési problémája, vagy szándékos hamisítás, azért, hogy Rainen még egyet lehessen ütni (hátha ezzel kikényszeríthetik a tényleges áthelyezését), azt döntse el ki-ki maga.
Ami tény, hogy a hamis cikkekbe olyan állítások is bekerültek, amelyek az eredeti híradásból nem olvashatóak ki, sőt, soha nem mondott szavakat adtak a katonai szóvivő szájába is.
Ami tény, hogy a hamis cikkekbe olyan állítások is bekerültek, amelyek az eredeti híradásból nem olvashatóak ki, sőt, soha nem mondott szavakat adtak a katonai szóvivő szájába is.
[15-Jan-13][Yonhap News] Rain: "Azonnal a frontvonalban szolgálnék, ha tehetném"
Bejegyezve memo-rain által 2013. január 15-én 12:21 órakor
Az énekes Rainre (valódi nevén Jung Ji Hoon, 31 éves), aki a hadseregben szolgál, kirótták, hogy önmérsékletet és önvizsgálatot kell gyakorolnia "A felnőtté válás fájdalmas" (megj.: a könyv eredeti címe "Fiatal vagyok, ezért szomorú") és a "Wall Street farkasa" című könyvekről írott beszámolója által, valamint a próbaideje alatt egy bocsánatkérő levél írásával.
Egy katonai tisztviselő szerint január 15-én "Jung Ji-hoon tizedes (a Honvédelem Nyilvános Információs Szolgálatánál) elolvasta az egység által ajánlott két könyvet, megírta a beszámolóját azokról, és elkészítette a bocsánatkérő levelet is. A hétnapos próbaideje ma sikeresen lezárult."
A felnőtté válás fájdalmas című könyv 42 bátorító üzenetet tartalmaz, melyet széles körben olvasnak az emberek, különösen a 20-as és 30-as éveikben járók. A Wall Street farkasa egy életrajzi regény Jordan Belfort tőzsde-zseniről, egy klasszikus történet a szegénységből gazdagságba vezető útról, és amelynek filmváltozatában Leonardo DiCaprio játszotta a főszerepet.
Jung tizedes, aki megszegte a katonai szolgálati szabályzatot azzal, hogy találkozott Kim Tae-hee színésznővel mialatt hivatalos szolgálati ügyben volt távol a laktanyától múlt hónap 8-án, egyhetes próbaidőre lett bocsátva.
A tisztviselő elmondta, hogy Jung tizedes azt írta a bocsánatkérő levelében, hogy "Őszinte sajnálatot érzek a Nyilvános Információs Szolgálatnál dolgozó többi PR (szórakoztató)-katona felé, és elnézésüket kérem, ha bajba sodortam őket és az egész egységet. A katonaidőm hátralévő részében (hét hónap) hűségesen fogom teljesíteni a szolgálatomat, mélyen átérezve azt, amit tettem."
Jung hozzátette: "Azonnal a frontvonalban szolgálnék, ha tehetném, de az áthelyezésem nem oldaná meg a problémát. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy ne pazaroljam el az esélyt, amelyet megkaptam." Majd folytatta: "Rendkívül
sajnálatos, hogy a média teljesen figyelmen kívül hagyta és
eltorzította, amit én hűséggel elvégeztem a múlt évben. Azt nem lehet
máshogy értelmezni, hogy én a szolgálat teljesítése nélkül
randevúztam."
Azt mondják, hogy a világsztár Jung sokkal gyakrabban látogatta a laktanyákat a morál-javító koncerteken való szereplésével, mint a Nyilvános Tájékoztató Szolgálat többi katonája, és ezek vezettek a hátfájdalmaihoz.
Időközben a Honvédelmi Minisztérium új működési irányelveket adott ki a katonai szolgálat engedélyeinek és tiltásainak előírásaihoz. ▲ Kapcsolatban kell állniuk egy katonai tisztviselővel amíg hivatalos katonai szolgálaton vannak távol a bázistól. ▲ Legkésőbb este 10 óráig vissza kell térniük az egységeikhez. ▲ Havonta jelentést kell készíteniük a parancsnok számára a dolgok menetéről. ▲ Tiltott a túl sok szabadnap.
Angol fordítás: 화니
Forrás: http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/15-jan-13-yonhap-news-rain-i-would-just-serve-on-the-front-right-
[15-Jan-13][enewsworld] Rain kérelmezte hivatalos áthelyezését a Demilitarizált Övezet frontvonalába
Bejegyezve memo-rain által 2013. január 15-én 15:33 órakor
Rain és a katonai szolgálata kapcsán folytatott vitát követően Rain hivatalosan kérelmezte szolgálatának és feladatainak megváltoztatását.
Rain egy megbeszélésen vett részt a Honvédelem Médiaügynökségével, amelyen kifejezte óhaját arra, hogy helyezzék vissza a sorkatonai állományba és irányítsák át az Észak- és Dél-Korea közötti frontvonal feszült régiójába.
Miután felfedezték, hogy párkapcsolatban van Kim Tae-hee-vel, Rain vizsgálat alatt állt az egyenruhaviselési szabályok megszegése és az elmúlt évben feltételezetten kapott különleges kedvezmények miatt.
A vizsgálat lezárultával az énekes enyhe megrovásban részesült és hétnapos próbaidőben a katonai egyenruházati szabályzat megszegése miatt, de a többi vádpontot elutasították.
Az előadóművész azóta kifejezte megbánását az incidens és a DEMÁ-nál szolgáló kollégáit érintő hatások miatt, és ígéretet tett arra, hogy a hátralévő katonai szolgálati idejét becsülettel és önvizsgálatban fogja tölteni.
A DEMA képviselője megerősítette, hogy Rain áthelyezési kérelmet nyújtott be a frontvonalra, de elmondta, hogy a kérelem elbírálása a megfelelő iratok benyújtása és a DEMÁ-hoz való megérkezése után kezdődik.
Rain has approximately seven months left of his mandatory military duties.
Rain has approximately seven months left of his mandatory military duties.
Rainnek hozzávetőlegesen hét hónapnyi katonai szolgálata van hátra.
Eredeti forrás: enewsworld
Forrás: http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/15-jan-13-enewsworld-rain-requests-formal-transfer-to-the-front-l
[15-Jan-13][allkpop] Kiderült, hogy hamisak a pletykák Rain frontvonalba történő áthelyezési kérelméről
Bejegyezve memo-rain 2013. január 16. 5:50 órakor
Rain botrányát és büntetését követően pletykák kezdtek terjedni arról, hogy Rain hivatalosan kérelmezte áthelyezését a frontvonalba.
Válaszul a pletykákra a Honvédelmi Minisztérium képviselője ezt nyilatkozta: "Amikor [Rain] beszélt a Honvédelmi Minisztériummal, csak azt mondta, hogy "Ha ez az egész ilyen, akkor inkább mennék a frontvonalra." kifejezve ezzel, hogyan érezte magát, de hamis ezt úgy feltüntetni, mint egy hivatalos áthelyezési kérelmet. A hátralévő hét hónapjában meg fog tenni minden tőle telhetőt PR-katonként szolgálva."
A Honvédelmi Minisztérium kihangsúlyozta, hogy a katonai hírességek ugyancsak katonák, és azt mondta: "A katonák csak akkor változtathatják meg a beosztásukat, ha azt a vezető úgy ítéli, hogy szükség van arra. Egyetlen katona sem változtathatja meg a pozíciójánt egyszerűen csak azért, mert szeretné."
Eredeti forrás: Source: NSP//allkpop
Forrás: http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/15-jan-13-allkpop-rumors-of-rain-requesting-to-be-moved-to-the-fr
Szerző: Harudo11
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése