Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Vidám találkozó komoly gondolatokkal (2013.10.12.)



A Cloud honlapján megjelent egy rajongói beszámoló a fan meetingről. Az írás nagyon érzékletesen visszaadja a találkozó oldott hangulatát, tényleg úgy érezhetjük, mintha részesei lettünk volna mi is az eseménynek. 

Rain humora átsüt a leírásokon, és huhuhuhu nagy érzékenységgel reagál a ki nem mondott gondolataira is. Mert az írásból azt is megtudhatjuk, hogy Rain nagyon komoly számvetést készít az elmúlt eseményeket és a jövőjét illetően is.

Sokunknak feltűnt, hogy az MCM megnyitón Rain mennyire szomorúnak és elgondolkodónak tűnt. Az írásban mintha erre is magyarázatot lelnénk.



8. Cloud Rajongói Találkozó, 2013. október 12., rajongói beszámoló

Írta: @huhuhuhu
Magyarra fordította: Harudo11
(a fotók készítői a képeken jelölve)


Ez most hosszú lesz. Két és fél órányi találkozás volt, tele játékokkal, beszélgetésekkel és előadásokkal.

Előjáték

A koreai Cloudok kiváló munkát végeztek. Rengeteg tevékenységre nyílt lehetőségük a Cloudoknak, miközben sorban álltak a jegyeik átvételéért.
Fotófal. Hercegünkről életnagyságú fotókat találhattak ott a Cloudok, amelyek mellé állva vagy egy széken mellette ülve „páros” képeket készíthettek és álmaink férfijáról képzelődhettek^^




Kvíztáblák. Ez egy kétkérdéses kérdőív volt. A Cloudoknak választaniuk kellett a megadott válaszok közül. Később a rajongói találkozón hercegünknek kellett megválaszolnia a kérdéseket, és így megláthattuk, hogy a válasza megfelelt-e a legtöbb Cloud választásának.
Megszerveztük, hogy LED- és rizsfüzérek díszítsék a Kyung Hee Egyetem csodaszép Béke Nagytermének bejáratát. Ez gyönyörű látvány volt.





Amint átvették a jegyeiket, a Cloudok szintén kaptak egy karszalagot a bejáratnál és egy személyes ajándékot a hercegünktől – a saját kézlenyomatát. A találkozón bemutattak egy videóklipet arról, hogy hogyan készítette ezt – ami igazán maszatolós volt^^.






Szintén kaptunk egy tolmácskészüléket három nyelvi opcióval: angol, kínai és japán. Ez felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult, mivel a hercegünk RENGETEGET beszélt a találkozón.^^ Azt mondta, hogy úgy tűnik neki, hogy egy dumagéppé válik, amint egyre idősebb lesz^^ A tolmácskészüléknek köszönhetően legtöbbünk jól érthette, hogy dumagép hercegünk miről is beszél.

Egy rajongói találkozó „Veled”

Hangos tapsban törtünk ki, amikor a fények kialudtak, és hercegünk sziluettje megjelent a színpadon. A legelső dal, amit énekelt, a „To You” volt, és nem tudtam visszatartani a könnyeimet. A szöveg és a szelíd, gyengéd hangja nagyon érzelmessé tett. Csak a találkozó után vettem észre, amikor kifelé jövet megláttam az esemény programját, hogy a találkozónk elnevezése is „To You” („Veled”). Ő annyira átgondolt, az üzenete teljesen világos volt és nagyon szívet melengető.

A találkozót Yun Jung Su vezette, aki sokszor dolgozott együtt hercegünkkel a pályakezdésének első éveiben. Nem emlékszem a beszélgetés minden részletére és fejezetére. De álljon itt néhány kiemelés:

Megosztottak velünk néhány régi emléket hercegünk első koncert-kihívásáról (ford. megj.: a 2002-es karácsonyi gerilla-koncertről van szó), éppúgy, mint arról az epizódról, amikor hercegünk elveszítette a gyűrűjét, amit az édesanyjától maradt rá. Azután valahogyan megváltozott a téma. A műsorvezető megkérdezte hercegünktől, hogy milyen alsóneműt kedvel inkább, a boxer vagy a tight fazont. Hercegünk azt mondta, hogy a tight (szűk, rövid) fazont. Ezt hallva, a műsorvezető megpróbálta kihúzni az alsónadrágját, hogy ellenőrizze, mit is visel hercegünk, majd tréfásan közölte, hogy „hogy nincs rajta semmi”. Hercegünkön megjelent egy nagyon szégyenlős és kedves mosoly, és ösztönösen megváltoztatta a kényelmes ülőhelyzetét, összezárva a lábait^^





A műsorvezető arra kérte hercegünket, hogy mondjon valamit a rajongók hosszú várakoztatásáról. És itt beindult a fecsegő herceg. Arról beszélt, hogy mindazok, akik ebben a teremben vannak, azok a hűséges rajongói, sokan már tinédzserekként követték a debütálását, és azóta sokan megházasodtak és gyerekeik is vannak. Azt mondta, hogy nagyon nyugodtnak érzi magát velünk, mintha csak egy család lennénk.

Aztán beszélt arról, hogy idősebbé válva gondolkozik azon, hogy vajon táncos-énekesként kell-e folytatnia. Azt mondta, hogy a minap részt vett egy esküvői ünnepségen (valószínűleg ez JYP esküvője volt), ahol sok régi baráttal találkozott, akiket még a debütálásának idejéből ismert. Jól emlékszik arra, hogy amikor ő volt a TV-műsorok legfiatalabbja, 90 fokban kellett meghajolnia az idősebbek előtt. Azonban mikor legutóbb megjelent a televízióban, szinte ő volt az egyedüli senior. Nemcsak zavarban volt, de a háta sem volt jó, és most egyáltalán nem tudta elképzelni hogy ő is 90 fokos meghajlással viszonozza a fiatalokét. Mindezt nagyon szórakoztató és egyszerű módon mondta, de valahogyan az volt az érzésem, hogy felkészíti a rajongóit, és ettől egyfajta szomorúságot éreztem.

Azt is megemlítette, hogy miként változott. Az elmúlt tíz évet szinte azzal töltötte, hogy megállás nélkül halmozta egyik cél elérését a másikra. De most sokkal lazább. Időt fordítana az olvasásra, a filmnézésre. Szünetet szeretne és gondolkodni, valamint hogy nyugalommal tudja fogadni, amivel az élet szembesíti. Függetlenül attól, hogy rossz vagy jó dolgok történtek-e, szeretne magába tekinteni, hogy lássa mit csinált helyesen vagy mit nem eléggé jól. Nem beszélt arról nyíltan, ami történt, de nem is volt szüksége rá. Ő volt az, aki a legtöbbet szenvedett, de megnyugtatott minket az érett, őszinte beszéde.

Ezeket hallva a szívem sokféle érzéstől lett elég nehéz, szóval jól jött a szórakoztató dolgokkal teli kvíz-fejezet kellemes szünete. Nem emlékszem az összes kérdésre most, és lehet, hogy rossz sorrendben. Öt vagy hat kérdés volt, és hercegünk csak egyet talált el helyesen. Később tényleg mulatságos volt látni, hogy hercegünk hogyan vágott vissza nekünk ezért a találgatós játékért^^

Az első kérdésben azonosítani kellett hercegünk öt dalát, amelyeket újrakevertek egy remixbe. Ez nagyon nehéz volt. Hercegünk keményen próbálkozott elkapni a dallamot, hogy kitalálja, de csak egy dalt nevezett meg helyesen. Teljesen nyilvánvalóan utált veszíteni, és „panaszkodott”, hogy egy rajongói találkozón tekintettel kellett volna lennünk rá, de ehelyett túl sok stresszt okoztunk neki, pedig nem is aludt az elmúlt éjjel (mivel éppen Szingapúrba utazott és jött vissza onnan az elmúlt 24 órában) stb.

A következő kérdésben egy videóklipet játszottak le hercegünk egy régebbi előadásáról. Néhány szót rosszul énekelt benne, és ki kellett találnia, hogy melyek voltak azok. Ez nagyon régen volt, és hercegünk nem tudott rájönni. Amikor megtudta a választ, elmagyarázta, hogy nem a szavak voltak rosszak, amiket énekelt, csupán a kiejtés volt helytelen^^

Ezután két kérdés következett a Ninja Assassin hiányzó soraiból/szavaiból. Nagyon büszke voltam magamra, mert olyan sokszor láttam a NA-t, hogy tudtam a helyes megfejtést. Az első jelenet az volt, amelyikben Mika megpróbálja kiszabadítani őt, és az ő szövege az volt, hogy „Oh, Mika, egyre jobban kedvellek téged.” Nem találta el helyesen. Magyarázkodott, hogy nem ez volt az eredeti forgatókönyvben, és csak az utolsó pillanatban változtatták meg – ezért felejtette azt el. De a következő kérdést megfejtette. (Amikor Mika kiszabadította őt a legutolsó jelenetben, azt mondta, hogy „És én megbocsátok neked.”) Hercegünk nem tudta elrejteni a büszkeségét és az örömét, hogy ezt eltalálta. Bingo. Eddig egyetlen helyes válasz.

Ezt követően a kivetítőn az évek során készített fényképeket mutattak, és neki időrendbe kellett azokat tennie. Azt hiszem, hogy köztudott a Cloudok között, hogy az idő nem hagyott nyomot a hercegünkön, és éppolyan üde és fiatal most is, mint korábban. Nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy összekeverte az egészet^^. Rendben, herceg, teljesen nyilvánvaló az oka, hogy miért nem tudtad ezt megoldani.

Az utolsó két kérdés a Cloudok találkozó előtti kérdőívéhez kapcsolódott. Az egyik az volt, hogy jelölje meg, hogy a Cloudok szerint melyik volt hercegünk legszignifikánsabb eseménye/eredménye. Öt vagy hat választási lehetőség volt. Hercegünk a Time 100-at választotta. A legtöbb rajongó a Világturnéját jelölte meg. Hercegünk elmondta, hogy ő személyesen úgy hitte, hogy a Time 100 volt az elért eredményeinek összegzése, és a műsorvezető hozzátette, hogy talán a rajongók túlságosan hiányolják a koncertjét és alig várják már a világ körüli turnéját.





Az a kérdés következett, hogy hercegünk rajongói mit szeretnek leginkább. Választási lehetőség a csípője, a hangja és az ajkai között. Hercegünk elgondolkodott egy kicsit, majd azt választolta, hogy az egyetlen dolog, amiért igazán hálás a szüleinek, az, hogy jó hanggal ajándékozták meg őt. De az ajkait is szerette. Azt mondta, hogy mégis a hangját választaná. Ezt hallva a műsorvezető emlékeztette, hogy azt kellett volna kitalálnia, hogy a rajongók mit szeretnek a legjobban, és megjegyezte, hogy azt hitte, hogy a hercegünk teste a legvonzóbb. Hercegünk, meggyőzve az érvelésétől, feladta a választását, és a csípőjét jelölte meg válaszként.

A műsorvezető felfedte a választ: hang^^. Ekkor hercegünk ránk támadt: Nem mind azt mondtátok az előbb, hogy a csípőmet szeretitek?
Tehát ez alkalommal csak egy pontot ért el. Tiszta sor, hogy hercegünk utál veszteni, és később, amikor csak esélye nyílt rá, visszalőtt nekünk^^
A kérdezz-felelek részt hercegünk erre az alkalomra szóló fellépése követte. Átöltözött, és talpig feketében és napszemüvegben tért vissza a színpadra. Meglehetősen sok dalt adott elő, de elfelejtettem a sorozatot.

Miután befejezte a dalok éneklését, azt mondta, hogy még egy dalt fog előadni, amely őt reprezentálja, és kérte, hogy találjuk ki, melyik dal lehet az. A nézőtérről érkező néhány vad találgatást követően gúnyosan ránk nézett és azt mondta, most már tudjuk, hogy milyen nehéz volt találgatnia. Ha mi nem tudjuk ezt kitalálni, akkor ő hogy talált volna el öt dalt, amelyek össze voltak keverve stb. stb.^^ Aztán elárulta a választ nekünk: „How To Avoid The Sun”.

Nagyon élveznie kellett ezt a felettünk aratott diadalt, mert újra eljátszotta, kérve, hogy találjuk ki a következő dalt. Megint nem sikerült. Megjátszottan megvető pillantást vetett ránk. Annyira kedves és aranyos volt.

És természetesen az előadása éppoly szórakoztató volt, mint bármikor:






Az egyik szám közben meglazult a cipőfűzője, ezért kérte, hogy álljanak meg. Azt mondta, hogy nem hagyná, hogy ilyen hiba megtörténjen egy formális koncerten, de mivel mi egy családi összejövetelen vagyunk, ezért ez most rendben van, és kérte, hogy várjunk, miközben lehajolt és megkötötte a cipőfűzőjét. Az pár perccel később valamelyik szám alatt újra meglazult. Ezúttal csak feltette a lábát az egyik monitor-hangfalra, és hagyta hogy nézzük amint megköti azt. Ez csak egy kis közjáték volt, de a hercegünktől érkező üzenet világos, és újra és újra megismétlődött a találkozó során. A mód, ahogyan beszélt velünk, az érzések, amelyeket megosztott velünk, a tréfák, amelyekkel játszott velünk. Nagyon elengedett volt a Cloudjainak körében, mert az ő számára a családjának részei vagyunk, és egy hangulatos családi összejövetel részesei voltunk.

A Cloud készített egy hercegünknek ajánlott videót, és miközben ő nézte azt, mi a nézőtéren az előre megkapott elektromos gyertyáinkkal az I you szavakat rajzoltuk ki.

Ennél sokkal több részlet volt, és a hercegünk valóban nagyon sokat beszélt. De a beszámoló kezd túl hosszúra nyúlni, szóval én most csak befejezem itt.

Kedves herceg, mi még akkor is fogunk téged, amikor hatvannégy éves leszel.




 

Forrás: http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=14&mstpSeq=17&bcmSeq=6&seq=57109&page=1&searchType=title&searchStr=

Bejegyezte és fordította: Harudo11





Végezetül egy fancam, amelyen Rain találkozó alatti ezerféle arckifejezését élvezhetjük. Rain arca szavak nélkül is beszédes.


























1 megjegyzés: