Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2006.10.29.




SBS INKIGAYO EP415


SBS 인기가요 특집방송 [제주자치도출범기념음악회]

# comeback special
한국의 리키마틴 홍경민의 변신!
가을 남자로 돌아온 홍경민의 애절한 락발라드
홍경민 [사랑, 참]

# Dance Stage
음악에 대한 열정으로 가득한 두 남자 뭉과 탁의 힙합세계에 빠져 보세요~
배치기 [마이동풍]

유쾌한 댄스그룹 Help Me와 함께하는 경쾌한 디스코타임~
Help Me [친구가 연인으로]

사랑은 달콤한 아이스크림~
매력남 MC몽의 경쾌한 멜로디!
MC몽 [아이스크림]

깜찍발랄 큐트걸 배슬기의 당찬 사랑고백!
배슬기 [말괄량이]

# Ballad Special
사랑의 가슴앓이, 애절한 남자의 마음이 당신을 울립니다.
발라드의 황태자 이승기가 전하는 사랑의 진심..
이승기 [원하고 원망하죠]

실력파 중국소녀 장리인이 들려주는 애절한 R&B..
장리인 [Timeless]

사랑은 함께 먼 길을 걷는 것..
감성적인 보이스의 The Name이 전하는 사랑의 정의..
The Name [사랑은..]

감미로운 발라드, 아름다운 멜로디~
분위기 있는 남자 이루의 [까만안경]

베이비복스에서 성숙한 여인으로 돌아온 간미연,
홀로서기에 나선 그녀가 들려주는 순애보적인 사랑..
간미연 [옛날여자]

# Soul Stage
혜성처럼 등장한 국내최초 7인조 혼성그룹 헤리티지!
고품격 소울음악의 세계로 여러분을 초대합니다~
헤리티지 [Starlight]

# Power Stage
늘 파워풀한 무대매너를 선보이는 최고의 그룹 동방신기!
다섯 남자의 화려한 퍼포먼스!!
동방신기 ["O"-正.反.合]

강렬한 댄스! 세련된 목소리!
월드스타 비의 부드러운 카리스마!!
비 [I'm coming]























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése