Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2006.10.27.







MÉDIA


ENGLISH CHOSUN
http://web.archive.org/web/20061129162832/http://english.chosun.com/w21data/html/news/200610/200610270002.html





Rain Storms Coming to Las Vegas This Christmas

Updated Oct.27,2006 08:06 KST
K-pop superstar Rain hopes to take Las Vegas by storm this Christmas season. He will be appearing at the Coliseum at Caesars Palace as part of his quest to make inroads into the North American market. The decision to stage the concert at the 3,800-seat venue is understood to have been made at Rain’s insistence. Of the many places that U.S. entertainment firms offered to the artist, it was where both Celine Dion and Elton John played that Rain thought he should kick things offUpdated Oct.27,2006 08:06 KST.

After the opener in Vegas, Rain’s world tour will span 35 performances. This time the artist has taken on some of the world’s top concert producing talent for this make-or-break tour, including stage director Jaime King, lighting specialist Roy Bennett, and visual director Dago Gonzalez. Online reservations at Ticketmaster (www.ticketmaster.com) have already begun. Seats range from US$98-$260.

To get his blood pumping for his assault on the U.S. mainland, Rain will warm up to the always-affectionate home crowd with a serious of concerts Dec.15, 16 at the Olympic Gymnastics Arena in Seoul. 
(englishnews@chosun.com )





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése