Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2006.10.20.



[061020-001]
RainSammi
Rain 061020 KBS Love Letter(韩文中字)








A három cikk forrása egy blog, mert az eredeti írások már nem találhatók meg a hivatkozásokon.


Forrás: 삶~!! 두발로 딛고 양손으로 당기며... 
http://blog.joins.com/media/folderlistslide.asp?uid=opgp119&folder=4&list_id=7000905








1.

STAR NEWS  스타뉴스
http://star.mt.co.kr/stview.php?no=2006102018360168165








[포토]자랑스런 경희인상 대리 수상하는 가수 비 아버지 정기춘씨
2006.10.20 19:06 







가수 비(본명 정지훈)의 아버지인 정기춘씨가 20일 오후 경기도 용인시 경희대학교 수원캠퍼스에서 열린 경희방송예술인 클럽 초청 만찬에서 자랑스런 경희인상을 대리 수상하고 있다.
 

xanadu@


머니투데이가 만드는 리얼타임 연예뉴스

제보 및 보도자료 star@mtstarnews.com <저작권자 ⓒ 머니투데이 스타뉴스>

홍기원 인턴기자


2.

말총머리한 비 아버지, 역시 멋쟁이 !




[마이데일리 = 곽경훈 기자]20일 오후 경희대 수원캠퍼스 중앙도서관 3층 르네상스 홀에서 진행된 '경희방송예술인클럽' 총회에서 수상하는 '자랑스러운 경희인상'을 가수 비의 아버지 정기춘씨가 대리수상하고 있다. 정씨는 이날 멋진 반백의 말총머리를 하고나와 눈길을 끌었다.

경희방송예술인클럽 결성 2주년을 기념하여 마련된 이날 총회에는 탤런트 박용식 회장,한은정, 이선진, 김흥수, 버즈, 씨야, 고정민 아나운서, 원종배 아나운서 등이 참석하였다.

(용인 = 곽경훈 기자 kphoto@mydaily.co.kr)

- NO1.뉴미디어 실시간뉴스 마이데일리(www.mydaily.co.kr) 저작권자 ⓒ 마이데일리. 무단전재&재배포 금지 -



3.
비 아버지, '자랑스러운 경희인상' 대리수상




[마 이데일리 =용인 곽경훈 기자]20일 오후 경희대 수원캠퍼스 중앙도서관 3층 르네상스 홀에서 진행된 '경

희방송예술인클럽' 총회에서 '자랑스러운 경희인상'을 가수 비(본명 정지훈)가 수상했다. 비는 이날 방송스케줄로 인해 불참, 아버지 정기춘씨(오른쪽)가 아들을 대신해 경희대학교 김병묵 총장으로부터 트로피와 꽃다발을 받았다.

경희방송예술인클럽 결성 2주년을 기념하여 마련된 이날 총회에는 탤런트 박용식 회장,한은정, 이선진, 김흥수, 버즈, 씨야, 고정민 아나운서, 원종배 아나운서 등이 참석했다.

(용인 = 곽경훈 기자 kphoto@mydaily.co.kr)









































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése