Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.03.29.

««« Előző nap



FELTÖLTÉS ALATT






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





SOOMPI

 



Rain, Kang Sora, Min Hyo Rin, And More Cast For New Film Based On True Story

Mar 29, 2017 By R. Choi

 


Rain, Kang Sora, Min Hyo Rin, Park Jin Joo, and Lee Shi Un will be starring in a new film.

On March 29, a source from their upcoming film “Uhm Bok Dong” stated, “Rain, Kang Sora, Min Hyo Rin, and Park Jin Joo are confirmed to appear in the film.”

The film first gained attention when actor Lee Beom Soo was revealed to have written the script. “Uhm Bok Dong” is based on a true story that took place during the Japanese colonial rule, where a bicycle hero named Uhm Bok Dong was able to beat Japanese bicyclists in a race that was conducted by Japan in order to dominate Korea.

Meanwhile, the film is set to actively start filming in April.
 Source (1)








ALLKPOP


 



Rain, Kang So Ra, Min Hyo Rin, and Park Jin Joo cast in upcoming film about heroic cyclist
Posted by beansss Wednesday, March 29, 2017 


 


An upcoming film based on the real life story of heroic cyclist Uhm Bok Dong has confirmed it's lead cast!

Rain will be taking up the role of Uhm Bok Dong, a cyclist whose career reigned from the 1910s-1930s in Korea, during a time when Japan attempted to conquer Korea and launched cycling competitions between Korean and Japanese cyclists, and Uhm Bok Dong was able to thwart Japan's plans by claiming the victory against competing Japanese cyclists.

Actresses Kang So Ra, Min Hyo Rin, and Park Jin Joo have also been cast for the film, while actor Lee Bum Soo will not only take part in it's production, but also play the role of Uhm Bok Dong's mentor Hwang Jae Ho.

'Uhm Bok Dong' will begin filming in April.


































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése