Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.03.03.

««« Előző nap



FELTÖLTÉS ALATT


MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



















ILGAN SPORTS
http://entertain.naver.com/read?oid=241&aid=0002647053&lfrom=twitter









[단독] 비·강소라, 이범수 제작 영화 '엄복동' 주인공
 
기사입력2017.03.03 오후 4:34





[일간스포츠 박정선]





가수 겸 배우 비와 배우 강소라가 영화 '엄복동'의 주인공을 맡는다.

3일 한 영화계 관계자에 따르면 최근 강소라는 '엄복동' 출연을 제의받고 제작사 측과 최종 조율 중이다. 이보다 앞서 비가 출연을 검토 중이던 상황. 이로써 비와 강소라가 함께 호흡을 맞추는 것으로 윤곽이 잡히고 있다.

'엄복동'은 일제강점기의 자전거 영웅 엄복동의 실화를 영화화한 작품. 배우 이범수가 이끄는 셀트리온 엔터테인먼트의 첫 제작 영화로도 화제를 모았다. 제작 뿐 아니라 이범수는 직접 엄복동의 스승 황재호 역을 맡아 출연한다.

비와 강소라에겐 '엄복동'은 특별한 의미다. 비의 경우 '알투비:리턴 투 베이스'(2012) 이후 무려 5년 만의 국내 영화 복귀작이다. 강소라 또한 '파파로티'(2012) 이후 5년 만에 스크린에 얼굴을 비춘다.

'엄복동'은 캐스팅을 마무리한 후 올 상반기 크랭크인할 예정이다.

박정선 기자 park.jungsun@joins.com




SPORTS DONGA
http://entertain.naver.com/read?oid=382&aid=0000546443





‘엄복동’ 측 “비·강소라 출연 제안은 사실이지만 확정 아냐” [공식입장]
 
기사입력2017.03.03 오후 5:01






가수 겸 배우 비와 배우 강소라가 영화 ‘엄복동’ 출연 제안을 받은 것으로 확인됐다.

3일 ‘엄복동’ 제작사 측은 “비와 강소라에게 제안을 한 것은 맞지만 확정은 아니다”라며 “배우들도 긍정 검토 중인 것으로 알고 있다”라고 말했다.

‘엄복동’은 일제강점기의 자전거 영웅 엄복동의 실화를 영화화한 작품. 배우 이범수가 이끄는 셀트리온 엔터테인먼트의 첫 제작 영화로도 화제를 모았다. 제작 뿐 아니라 이범수는 직접 엄복동의 스승 황재호 역을 맡아 출연한다.

최근 이범수는 삼일절을 맞이해 팬클럽에 “독립운동을 다룬 100억 대의 역사 영화를 제작할 예정이라 더욱 삼일절의 의미가 남다르다”라고 고백한 바 있다.

동아닷컴 조유경 기자 polaris27@donga.com








SOOMPI
https://www.soompi.com/2017/03/03/rain-kang-sora-offered-lead-roles-new-korean-independence-film/










Rain And Kang Sora Offered Lead Roles In New Korean Independence Film









Singer Rain and actress Kang Sora are in talks to star in a new historical film together called “Uhm Bok Dong” (tentative title).

This film is based on the true story of Uhm Bok Dong, who was one of the heroes during the Japanese colonial era in Korea. It deals with Korea’s independence movement and will be produced by actor Lee Beom Soo, who will also be starring in the film as Uhm Bok Dong’s teacher named Hwang Jae Ho.

According to industry sources on March 3, “Rain and Kang Sora have been offered roles in the film, but they have not decided yet. We know they are looking over it favorably.”

Source (1)



More Forms Media 魔方全媒
Rain姜素拉有望攜手 新片《嚴福童》即將開機
VIDEO































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése