Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.02.17.

««« Előző nap


MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


FELTÖLTÉS ALATT


A Rain Company megjelentette Rain várható tavaszi programjait:


Március 15.

화장품 멘소레담 CF/지면 촬영

[중화권 화장품광고]-멘소레담 CF촬영

시간 : 3월 15일  TV.지면.촬영

(MENtholatum reklámfilm forgatása)


Március 18.

RAIN(비)_제12회 서울걸즈컬렉션(SGC) SUPER LIVE [SGC/ SEOUL GIRLS COllECTION SUPER LIVE]

제12회 서울걸즈컬렉션(SGC) 슈퍼 라이브- (Fashion x K-pop Concert)

공연시간 : 3월 18일 오후 6시 시작~
공연 장소: 서울 성북구 안암로 145 고려대학교 화정체육관

[참조]   http://seoulgirlscollection.or.kr/
http://shop1.sgcgirl.cafe24.com/board/free/read.html?no=9135&board_no=5


Március 25.

RAIN(비)_ ETN 제주와 함께하는 e-special


ETN 제주와 함께하는 e-special

시간 : 3월 25일
장소 : 제주도 한라체육관

Április 27., 29., 30., Május 5.

RAIN JAPAN FANMEETING 2017 "The Confession"






Az alábbi videó egy szórakoztató műsor részlete, amelyben Kyu-sang, Rain táncosa is közreműködött, és felhívták Raint telefonon. Érdekes, hogy a Knowing Brothers után, amint itt is szóba kerül Rain neve, azonnal Park Chan-wook egyik filmjének zenéje szólal meg. Most az I'm A Cyborg, But That's OK egyik dallamát halljuk, tudjuk, hogy ennek a filmnek Rain volt a férfi főszereplője. 



[2017-01

KBSEntertain
 
VIDEO















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése