Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.02.15.

««« Előző nap



FELTÖLTÉS ALATT

MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?







KBS
http://entertain.naver.com/read?oid=056&aid=0010419709



[문화광장] 가수 비, 결혼 후 첫 무대는 일본 팬 미팅

기사입력2017.02.15 오전 7:5


VIDEO




KPOP HERALD
http://kpopherald.koreaherald.com/view.php?ud=201702151649255869565_2



Rain to kick off fan meetings in Japan

Updated : February 15 2017



 (Rain Company)


Rain will be holding fan meetings in Japan, according to his agency Tuesday.

“Rain will hold six fan meetings in three different cities,” Rain Company said. “He’s trying to make the upcoming events more meaningful for fans.”

The meet-and-greet events, titled “The Confession,” will take place in Nagoya, Osaka and Saitama from April 27 to May 5.



 
(Rain Company)


Rain, 34, released his latest single “The Best Present” on Jan. 15. The latest release was a serenade to his wife Kim Tae-hee, who he married last month.

The newlyweds are currently in Los Angeles after attending the 59th Grammy Awards there Sunday.

Rain will release a new album in March.
 
 [The Best Present MV]

By Jie Ye-eun (yeeunjie@heraldcorp.com)



HELLOKPOP

 


Rain To Release New Album In March + Hold Fan Meetings In Japan In April

By  | 

Prepare your umbrellas.

On February 15, it is reported that Rain will make a rainy comeback with a new album in March.
Alongside, the singer’s company also made a statement to announce his upcoming fan meeting in Japan. It said: “Rain will hold six fan meetings in three different cities. He’s trying to make the upcoming events more meaningful for fans.”

The idol’s upcoming event, titled The Confession, is scheduled to take place in three cities in Japan, including Nagoya, Osaka, and Saitama from April 27 to May 5.

Back on January 15, Rain dropped a new track titled The Best Present. The song was also a romantic marriage proposal to his actress girlfriend Kim Tae Hee. The two officially tied the knot on January 19.



































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése