Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2015.02.17.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



RAIN INSTAGRAM / TWITTER


Credit: rain_oppa / @29rain
Forrás: http://instagram.com/p/zMtgWjpSnT/

Rain a holdújév alkalmából boldog új évet kívánt:
새해 복 많이 받으세용 ~ ^^






FORGATÁS


DIAMOND LOVER




















MÉDIA


1.

ANHUI TV CHINESE NEW YEAR FESTIVAL

A január 29-én felvett műsor ezen a napon került adásba.



2015年安徽卫视春节联欢晚会05 歌曲《30 sexy》 (演唱:Rain)
https://www.youtube.com/watch?v=arJrjh6gGJo


MC(F): Every years' New Year I would think hard on how to send everyone
surprise and happiness in order to add some colors for the quiet life
MC(M): Then what did you prepare for everyone today?
MC(F: Let me think about it
MC(M): Hey, what about giving out "hongbao" (red envelope: a monetary gift
during holidays or special occasions)
MC(F): It's a bit old-fashioned
MC(M): Then what about giving out food?
MC(F): Too common.
MC(M): Then what do you think?
MC(F): I think the gift I prepared for everyone
today will definitely make everyone scream
MC(F): This is a very well-known star we invited
all the way from South Korea
MC(M): That's right! This super star received almost all
Newcomer Awards in South Korea after his debut in 2002
MC(M): He also top TIME "The 100 Most Influential People" ranking twice
MC(F): Wow~ so now let's call his name out together, welcome RAIN~
MC(M): Welcome~

MC(F): Welcome, welcome, welcome RAIN~
MC(F): I heard the bouts of screams, are you specially envy me?
MC(F): RAIN, may I ask is this your first time in Anhui?
RAIN: Yes, this is my first time here
MC(F): People nationwide are now watching our Anhui TV Chinese
New Year Festival, is there anything you want to say?
RAIN: Hi everyone, I'm RAIN
Long time no see. Happy New Year! Thank you!
MC(F): Bouts of screams. Let's ask RAIN, we celebrate Lunar New Year in
China, does South Korea also have a custom on celebrating Lunar New Year or
customs on celebrating other holidays?
RAIN: Yes, South Korea also has a custom on celebrating Lunar New Year.
It's a big holiday as in China
MC(F): In China during Lunar New Year, we have family reunion dinner
and eat dumplings, what do people in South Korea eat?
RAIN: Yes, people in South Korea also have
dinner together and have ancestral rites
MC(F): So, if I go to South Korea, what food will RAIN recomment me to eat?
RAIN: We eat two things in our customs, one is Songpyeon
and the other on is Tteokkuk. I would recommend you to try
MC(F): See how excited you are. Since RAIN is here and we're all so
happy, we won't let him sing just one song. Let's let RAIN go get changed
and come back soon, is it OK?
Audiences: Yes~
MC(F): Thank you RAIN! Thank you! Thank you!

MC(M): Let's welcome Asian King of Pop RAIN to come up on stage again
MC(F): Welcome, welcome, welcome RAIN! Since
this is New Year, let's learn some Chinese greetings
to greet everyone, is it good?
MC(F): Happy Spring Festival (means "Happy Lunar New Year")
RAIN: Happy Spring Festival
MC(F): More. Gongxi Facai (means "May you have a
prosperous New Year!")
RAIN: Gongxi Facai
MC(F): You have to do this, Gongxi Facai
MC(F): The last one, the last one. Hongbao na lai (means "Give Me Red Envelopes")
Hongbao na lai
RAIN: Hongbao (red envelopes)
MC(F): na lai (give me)
RAIN: na lai (give me)
MC(F): Thank you!
RAIN: Thank you!
MC(F): Thank you, RAIN!

English translation by Scorpiola
Forrás: http://www.youtube.com/watch?v=qsT079ieois



2015年安徽卫视春节联欢晚会18 歌曲《La Song》、《Hip Song》(演唱:Rain)
https://www.youtube.com/watch?v=3pd7dqw-1Ok




A teljes újévi műsor felvétele itt megtekinthető: 

2015年安徽卫视春晚直播【中国时间2015年2月17日晚19点30分直播】





2.

MENTHOLATUM



带上“I Love U”,探班Rain欧巴 
2015-02-17 曼秀雷敦


电视剧《克拉恋人》正在上海热拍,这是Rain进军中国小屏幕的第一套电视剧作品,为了给主演Rain欧巴打气,小曼带着曼粉和云团满满的爱意前往片场探班,并送上与欧巴高挑健硕身材相配,代表“I Love U”的1.5米高红玫瑰❤



 虽然男神Rain正高强度赶拍电视剧,但无论是皮肤,还是服装等,依然呈现出一贯的完美状态。



从这身服装中,小曼已感受到男神在《克拉恋人》霸道总裁的即视感了o(≧v≦)o~~好棒


还时不时作出可爱的表情,可以揽入作表情图吗(づ ̄3 ̄)づ


“感谢大家对我的一路支持,借这次曼秀雷敦男士探班的机会向大家问好。”



欧巴兢业的工作态度,小曼看着满是感动≧▽≦
好期待可以快点见到欧巴的作品哦。


最后,贴心的欧巴还不忘拜个早年,祝大家“新年快乐”!

Nincs fordítás.


3.

STAR NEWS
Forrás: http://news.nate.com/view/20150218n03388



[단독]비♥김태희, 태평양 사이에 두고 따로 설 연휴

스타뉴스 원문 기사전송 2015-02-18 07:10

비, 상하이서 中드라마 촬영-김태희, 18일 출국 미주서 화보 촬영 겸 휴가

[스타뉴스 문완식 기자]
비(왼쪽)와 김태희 /사진=스타뉴스DB

가수 겸 배우 비와 배우 김태희 커플이 올 설에는 태평양을 사이에 두고 각각 따로 설 연휴를 보낸다.

18일 관계자에 따르면 비는 이번 설 명절 기간 중 중국에서 드라마 촬영을 한다. 중국 드라마 '캐럿 연인(DIAMOND LOVER)' 촬영에 한창 비는 지난 3일 귀국, 국내서 촬영을 한 뒤 다시 중국에 간 상태. 설 연휴 중에는 상하이에서 '캐럿 연인' 촬영을 이어간다.

지난 연말연시 상하이 '캐럿 연인' 촬영장을 찾아 연인 비를 응원하고 오붓한 데이트를 즐겼던 연인 김태희는 이번 설에는 태평양을 건너 미주 지역에서 휴가를 보낼 예정이다.

김 태희는 최근 현지에서 중국 드라마 '서성 왕지희' 촬영을 마쳤다. 이에 그간 밀린 광고 촬영 일정을 소화하는 것. 설 연휴 중에는 미주 지역에서 화보 촬영을 할 예정이다. 18일에 출국했다 2주간의 화보 촬영 겸 휴가를 즐긴 뒤 이달 말 귀국 계획이다.

주로 연말연기를 함께 보냈던 두 사람이 이번 설 연휴에는 각자 자신의 일을 하면서 보내게 된 것. 일과 사랑에서 최고를 보여주고 있는 두 사람다운 모습이다.

비 와 김태희는 지난해부터 스스럼없이 데이트를 즐기고 있다. 재작년 미국 LA 놀이공원에서 목격됐던 두 사람은 지난해 6월에는 서울 강남의 고기집에서 데이트하는 모습이 관찰되기도 했다. 올 초에는 김태희가 비의 중국 드라마 촬영장을 찾아 응원하는 등 스스럼없는 모습을 보여주고 있다.

비는 앞서 독실한 천주교 신자인 김태희를 따라 세례를 받는 등 만남에 진지한 모습을 보여주기도 했다.


A fenti cikket jelöli meg forrásául az angol nyelvű Koreaboo:


KOREABOO
Forrás: http://www.koreaboo.com/news/couple-rain-kim-tae-hee-spend-new-years-apart/


 

Couple Rain and Kim Tae Hee to spend New Year’s apart



Posted on February 17, 2015

Long time couple Rain and Kim Tae Hee will sadly not be able to greet the new year together this year, as both are busy with their individual schedules in different countries.

While Rain will be in China filming for his latest project and Chinese drama Diamond Lover, Kim Tae Hee will be in America for a photoshoot and will be returning to Korea after two weeks.

The two publicly announced their relationship in January 2013, while Rain was still serving his mandatory 2-year military service. After completing his military service in July 2013, Rain was photographed on his dates with Kim Tae Hee. While there were rumors spreading of the two getting married after Rain was baptized in July last year, Rain’s agency (then Cube DC) denied the rumors.

The couple recently showed off their ever strong relationship with a date in Shanghai, China when Kim Tae Hee made a surprise visit to show her support for her boyfriend while Rain was there for the filming of his drama.

Source: Star News


Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

A Rain és Kim Tae-hee páros külön tölti az Új Évet

A régóta együtt lévő pár, Rain és Kim Tae-hee sajnos idén nem fogja tudni együtt köszönteni az új évet, mivel mindkettőjüket másik országhoz köti a saját időbeosztása.

Míg Rain Kínában lesz a legújabb projektjének,  a Diamond Lover című kínai drámának a forgatásán, addig Kim Tae-hee Amerikában vesz részt egy fotózáson, és majd csak két hét múlva tér vissza Koreába.

Kettejük 2013. januárjában jelentette be nyilvánosan a kapcsolatukat, amikor Rain még a kétéves kötelező katonai szolgálatát töltötte. A katonai szolgálat 2013. júlkiusi befejezése után Raint lefényképezték, amint Kim Tae-hee-vel randevúzott. Bár pletykák terjedtek kettőjük házasságáról azt követően, hogy Rain tavaly júliusban megkeresztelkedett, de Rain ügynöksége (az akkori Cube DC) tagadta a híreszteléseket.

A pár nemrégiben egy sanghaji randevúval Kínában láttatta, hogy még mindig erős a kapcsolatuk, amikor Kin Tae-hee egy meglepetésszerű látogatással mutatta ki a barátja iránti támogatását, mialatt Rain éppen ott forgatta a sorozatát.


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése