Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2015.02.15.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



FORGATÁS


DIAMOND LOVER

Rain sem feledkezett el a Valentine-napról, saját készítésű desszerttel lepte meg a filmes kollégáit.

credit @痦子坨坨坨- weibo







Credit @冇名痣 WEIBO





RAIN INSTAGRAM / TWITTER

Credit rain_oppa / @29rain

"빨리 봄이...~~~~ ㅋㅋㅋ 나의 애마 함 달려보장"
Hope Spring will come soon ~~~~ ke ke ke I want to ride with my bicycle. (Fordítás: @elsie_see)







ANHUI TV CHINESE NEW YEAR FESTIVAL


Interjú Rainnel


15-02-15 Anhui TV Chinese New Year Festival_Rain Interview
https://www.youtube.com/watch?v=A7yKh-53I-k




Plakátok

Credit  @安徽卫视 weibo






























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése