Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2015.02.11.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»




FORGATÁS

DIAMOND LOVER

Credit @缺失deai  weibo






RAIN-JIHOON WEIBO

Credit RAIN-JIHOON weibo
Red is a dangerous color for me. Let’s get dangerous! #YSL危险红唇# @YSL圣罗兰




HÍR



ENEWSWORLD

Forrás: http://mwave.interest.me/enewsworld/en/article/87238/rain-receives-offer-for-movie-while-you-were-sleeping


Rain Receives Offer for Movie ′While You Were Sleeping′
2015.02.11 17:16 Newsen Lee Min Ji Translation Credit : Grace Danbi Hong

Rain is currently considering a role in a new movie.

On February 11, one news outlet reported that Rain and Soo Ae have been confirmed to appear in the movie While You Were Sleeping (translated) and are making final arrangements.

Rain′s agency told Newsen, "Rain is currently in China, filming a drama. We′ve received an offer for While You Were Sleeping, but nothing has been decided. We′re still in discussion." 


While You Were Sleeping is a traditional love story about a husband′s dedication to his wife.

Meanwhile, Rain is currently filming the Chinese drama, Carat Lovers. He began filming in December 2014, jumping back and forth from Korea and China.

Photo Credit: Cube Entertainment


Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

Rain ajánlatot kapott a "While You Were Sleeping" filmben

Rain ajánlatot kapott egy filmszerepre.

Február 11-én, egy média számolt be arról, hogy Rain és Soo Ae is megerősítette, hogy szerepelni fog a While You Were Sleeping (nyersfordítás) című filmben és a végső megállapodáson dolgoznak.

Rain ügynöksége azt mondta a Newsennek, hogy "Rain jelenleg Kínában van, egy dráma forgatásán. Kaptunk egy felkérést a 'While You Were Sleeping'-re, de még semmit sem döntöttünk. Még mérlegelünk."

A 'While You Were Sleeping' (Míg aludtál) egy hagyományos szerelmi történet egy férj elkötelezettségéről a felesége mellett.

Ez idő alatt Rain jelenleg Kínában forgat egy tévésorozatot, Carat Lovers címmel. A forgatást 2014 decemberében kezdte, és ingázik Korea és Kína között.




ANHUI TV CHINESE NEW YEAR SHOW


A fellépő művészek újévi köszöntői:

15-02-11 Anhui TV Spring Festival_Stars New Year wishes_Rain (2015《安徽春节联欢晚会》群星新年祝福篇01)
https://www.youtube.com/watch?v=zaPnsHonhHg
 



15-02-11 2015《安徽春节联欢晚会》全明星版02
https://www.youtube.com/watch?v=AxklPBjwRXM 






























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése