Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2013.08.06.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»


Majdnem pontosan egy hónap telt már el Rain leszerelése óta, amikor ez az őrült nap elérkezett. Mert miként lehetne másként minősíteni azt az elmeháborodott ötletet, amelyet az alábbi cikkekben olvashatunk? Bár mintha most is gyanúperrel kellene élni, hogy a média keze megint alaposan benne van a dolog felfújásában, mégis furcsa, hogy két parlamenti képviselő agyában mik születhetnek meg, még ha utólag kissé hárítják is a saját ötletüket.

Mert a jogérzék nyomát sem lelem abban a felvetésben, hogy a katonai egység hivatali rendjének figyelmen kívül hagyásáért ne a katonai vezetőséget, hanem a parancsra teljesítő sorkatonákat vonják felelősségre és részesítsék aránytalan mértékű büntetésben. Bár minden belső hang azt mondatta velünk, hogy ez úgy képtelenség, ahogy van, a gyomrunk táján mégis éreztünk egy erős remegést. Valamint tehetetlen dühöt is, mert nehéz volt felfogni, hogy meddig lehet még indokolatlan hajtóvadászatot folytatni Rain ellen, és talmi érdekekért besározni az életét, lerombolni mindazt, amit hatalmas erőfeszítések árán felépített. Belegondolni is rossz, hogy vajon ő mit érezhetett az otromba javaslat és az újságcikkek láttán.




MÉDIA


1.
ALLKPOP
Forrás: http://www.allkpop.com/article/2013/08/political-circles-push-for-rain-to-re-enlist-in-the-army


Political circles push for Rain to re-enlist in the army
August 6, 2013 @ 11:00 am by jennywill


Rain may have avoided getting sentenced to military prison, but he's not out of the fire yet.

Political circles in Korea are pushing for Rain's re-enlistment, along with KCM and a soldier 'C' that has already been released. Many are pointing out Psy's own re-enlistment into the army. The democratic party under the Ministry of Defense pointed out that Rain and some others had become a celebrity solider even though they hadn't provided the necessary documents.

One of the assemblymen pointed out, "Our country has compulsory military service, and it must be equal to all the citizens. But Rain became a celebrity recruit without even having to submit documents just because he is famous. Usually, celebrity recruits have an acceptance rate of 3 to 1 or 4 to 1 after all the documents are submitted, but it's obvious that he received special treatment."
Another assemblyman said, "Currently, there are talks about Rain's re-enlistment, but the exact point of the problem brought up was that 10 celebrity recruits were accepted even without proper documentation. It was brought up that since it's problematic, they should re-enlist. It's not that their re-enlistment was emphasized [but rather just brought up]. It's true that it was pointed out as a problem, but this is a matter for the Ministry of Defense to decide on. It's also true that one of the 10 recruits are Rain, but the problem was not just for Rain. Also, the investigation was not limited to those related to the massage parlor incident, but to the entire celebrity recruit."

Source: Newsis via Nate, TV Daily via Nate


Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

Politikai körök szorgalmazzák Rain újra besorozását a hadseregbe

Rain meglehet, hogy elkerülte a börtönbüntetést, de még nem került ki a tűzből.

Politikai körök Koreában nyomást gyakorolnak Rain újra besorozásáért, KCM és egy 'C'-nek nevezett katonával együtt, aki már leszerelt. Sokan példálóznak Psy újra besorozásával. A Demokrata Párt szerint a Honvédelmi Minisztérium rámutatott arra, hogy Rain és mások úgy lettek híresség katonák, hogy nem nyújtották be a szükséges dokumentumokat.

Az egyik képviselő hangsúlyozta: "Hazánkban kötelező katonai szolgálat van érvényben, és ennek egyenlőnek kell lennie minden polgár számára. De Rain anélkül lett celebritás-katona, hogy a szükséges dokumentumokat be se nyújtotta, pusztán azért, mert híres. A dokumentumok beadását követően általában a hírességek-katonák elfogadási aránya 3 az 1-hez vagy 4 az 1-hez, de nyilvánvaló, hogy ő különleges bánásmódban részesült."

Egy másik képviselő azt mondta, hogy "Jelenleg szóban forog Rain újra besorozása, de a fő probléma az, hogy tíz híresség katonát fogadtak a szükséges dokumentáció nélkül. Mivel ez problematikus, felvetődött, hogy újra be kell sorozni őket. Ez nem azt jelenti, hogy az ő újra besorozásukat hangsúlyozták [ez inkább csak felvetődött]. Az igaz, hogy ezt problémaként tárták fel, de ebben a kérdésben a Honvédelmi Minisztérium dönt. Az is igaz, hogy a 10 katonai közül az egyik Rain, de a probléma nem csak Raint érinti. Úgyszintén, a vizsgálat sem korlátozódott azokra, akik a masszázsszalon incidensében érintettek, hanem az összes híresség-katonára kiterjedt."



Two Korean Assemblymen Feel Rain Should Be Forced To Re-Enlist Like Psy Was
By Jesse Lent | August 06, 2013 12:43 PM EDT


K-pop singer Rain can't seem to shake the controversy relating to his two-year mandatory enlistment in the South Korean army.

Rain completed his military service on July 10, after a military court found him innocent of all charges relating to a PR officer's scandal that resulted in eight recruits receiving disciplinary action.

But two politicians in the South Korean Assembly feel he should be forced to enlist again like when international superstar Psy was forced to serve another 20 months after being found dodging his military duties through a celebrity loophole in 2007.

The demands for Rain to re-enlist stem from allegations that arose after Rain was honorably discharged, according to the website allkpop, when Kim Kwang Jin, chair of the Democratic Party's National Defense Committee charged that the star (along with nine other recruits) never filled out the proper paperwork to become part of the celebrity recruit program.

"Our country has compulsory military service, and it must be equal to all the citizens," one assemblyman said.

"But Rain became a celebrity recruit without even having to submit documents just because he is famous. Usually, celebrity recruits have an acceptance rate of three-to-one or four-to-one after all the documents are submitted, but it's obvious that he received special treatment."

"Currently, there are talks about Rain's re-enlistment, but the exact point of the problem brought up was that 10 celebrity recruits were accepted even without proper documentation. Since that is a problem, they should re-enlist," another assemblyman added.

"It's also true that one of the 10 recruits are Rain, but the problem was not just for Rain. Also, the investigation was not limited to those related to the massage parlor incident, but to the entire celebrity recruit."

Yet Kim stopped short of condemning the 10 soldiers who were admitted into the celebrity recruit PR agent program known as the Promotional Support Brigade without paperwork.

The National Defense Committee chair believes this was an administrative error that should be dealt with internally.

"Looking in detail of the inspection from the Ministry of Defense showed that there were bigger problems than those initially announced," Kim said.

"This problem shouldn't be solved by punishing the celebrity recruits or the employees, but by making the director of the Defense Media Agency and the administration of the Ministry of Defense take responsibility."

All eligible males between the ages of 18 and 35 must enroll for roughly two years of army service in South Korea (the length of mandatory enrollment changes by several months depending on which branch of the military that they serve in).

Before the elimination of the Promotional Support Brigade last month, pop stars wishing to enroll in the Ministry of Defense program were asked to submit their album sales figures and a letter of recommendation within three months of their enlistment.

The program was eliminated after the news program "Scene 21" behaving filmed celebrity recruits from the program behaving illegally after an army-sanctioned concert.
The footage prompted public charges of favoritism for famous soldiers.


Magyar fordítás
Fordította: Harudo11


Két koreai parlamenti képviselő úgy érzi, hogy Rain újra besorozását ki kellene kényszeríteni, Psy esetéhez hasonlóan

Nem úgy tűnik, hogy a k-pop énekes Raint megrázná a dél-koreai hadseregben töltött kétéves katonai szolgálatával kapcsolatos botrány.

Rain július 10-én fejezte be a katonai szolgálatát, miután egy katonai bíróság ártatlannak találta őt az összes PR-katonák botrányával kapcsolatos vádpontban, amelyek következtében nyolc katona ellen indult fegyelmi eljárás.

De a dél-koreai országgyűlés két politikusa úgy érzi, hogy el kellene rendelni az újra besorozását ahhoz hasonlóan, ahogy a nemzetközi szupersztár, Psy is kénytelen volt újabb 20 hónapot szolgálni, miután úgy találták, hogy 2007-ben egy joghézagot kihasználva kihúzta magát a katonai szolgálat kotelezettségei alól.

Rain újra besorozásának igénye azokból a vádakból ered, amelyek Rain tisztelettel övezett leszerelését követően merültek fel - az Allkpop honlapján megjelentek szerint -, amikor is Kim Kwang Jin, a Demokrata Párt Országos Honvédelmi Bizottmányának elnöke azt állította, hogy a sztár (kilenc másik közkatonával együtt) soha nem töltötte ki azokat az iratokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a híresség-katonai program részesei lehessenek.

"Hazánkban kötelező a katonai szolgálat, és ennek egyenlőnek kell lennie minden polgárra nézve" - mondta az egyik képviselő.

"De Rain anélkül lett híresség-katona, hogy benyújtotta volna a szükséges dokumentumokat, pusztán azért, mert ő híres. Általában a híresség-katonák elfogadási aránya három az egyhez vagy négy az egyhez, miután a minden dokumentumot benyújtottak, de nyilvánvaló, hogy ő kivételezettséget élvezett."

"Jelenleg szóba került Rain újra besorozása, de a központi probléma inkább abban áll, hogy 10 híresség-katonát fogadtak a szükséges dokumentumok benyújtása nélkül. Mivel ez egy probléma, őket újra be kell sorozni." - mondta a másik képviselő.

"Igaz, hogy a 10 katona között van Rain is, de a probléma nem csak Raint érinti. Továbbá, a nyomozás nem korlátozódott azokra, akik érintettek voltak a masszázsszalon-incidensben, hanem kiterjedt az összes híresség-katonára.

Mégis, Kimet röviden leállították a 10 katona fölötti ítélkezésben, akik a DEMA néven ismert PR-katonai program keretében fogadtak el híresség-katonának a szükséges papírmunkák elvégzése nélkül.

A honvédelmi bizottság elnöke úgy véli, hogy ez egy olyan adminisztrációs hiba volt, amellyel belsőleg kell foglalkozni. 

"A Honvédelmi Minisztérium vizsgálatának részletes áttekintése azt mutatta, hogy a probléma nagyobb, mint ahogy azt eredetileg jelezték." - mondta Kim.

"Ez a probléma nem oldható meg a híresség-katonák vagy a munkatársak büntetésével, csak úgy, ha a Defense Media Agency vezetősége és a Honvédelmi Minisztérium adminisztrációja viseli a felelősséget."

Dél-Koreában minden 18 és 35 év közötti alkalmas férfinak kötelező közel két évet katonai szolgálatban tölteni (a szolgálat hossza néhány hónapot eltérhet attól függően, hogy a hadsereg melyik fegyverneménél szolgálnak).

A Promóciós Támogató Egység múlt hónapban történt megszüntetése előtt a popsztároktól elvárták, hogy vegyenek részt a Honvédelmi Minisztérium programjában, amelyhez három hónapon belül be kellett nyújtaniuk az albumaik eladási adatait és egy ajánlólevelet.

A programot azután szüntették meg, hogy a "Scene 21" hírműsor lefilmezte a híresség-katonák illegális viselkedését egy hadsereg által jóváhagyott koncertet követően.

A felvételek azonnal kiváltották a közvélemény vádjait a híresség-katonák kivételezettségével kapcsolatosan.




3.
THE KOREA TIMES
Forrás: http://www.koreatimes.co.kr/www/news/culture/2013/08/386_140538.html





English fever catches on among K-stars

Posted : 2013-08-05 17:11
Updated : 2013-08-05 17:11

Counterclockwise from the top, actor Lee Byung-hun, left, poses with Hollywood star Bruce Willis during a promotional event for action comedy film "Red 2," in which Lee speaks only in English. Actress Bae Doo-na, right, waves her hand while posing with Halle Berry at a promotional event for American sci-fi film "Cloud Atlas." Singer and actor Rain, right, who is known as Jung Ji-hoon, talks with a foreign film crew while shooting American action film "Ninja Assassin." / Korea Times file


'Having fun is crucial in learning foreign language since it's long race'



By Park Si-soo


The Korea-China relationship is closer than ever. Some diplomatic analysts attribute it to President Park Geun-hye delivering a speech in Chinese at China's prestigious Tsinghua University in June.

She spoke in Chinese for only five minutes in the early part of her 20-minute speech, during which she made multiple pronunciation errors. But the "unprecedented" event, given that a head of state normally speaks only one or two sentences in the language of a country he or she visits at the beginning of a lengthy speech, left Chinese people with a strong impression of her and her willingness to get closer to their country. And it worked.

This case highlights the fact that language is not just a communication tool. The more important function is making an emotional connection and establishing a relationship between people through different languages.

Korean singers and actors seem well aware of this function, so they place equal emphasis on foreign language studies and entertainment work before trying to penetrate overseas markets while riding the Korean wave, or "hallyu."

It's no surprise that English is the most sought-after foreign language among Korean entertainers making overseas debuts. In the past, learning English didn't necessarily mean that entertainers aimed to make their debuts in super competitive English-speaking markets such as the United States and the U.K.

Yet Psy has expanded the sphere with "Gangnam Style." His mega-hit in those two countries last year with his dance music approved that the world's two largest markets are no longer impenetrable to Korean entertainers, prompting globe-trotting star-wannabes here to become more aggressive in learning English.

Regrettably Psy is not an ideal example to prove the eagerness, considering that his fluent spoken English was a product of the years he had spent in Boston.

Perhaps a better case in point is actor Lee Byung-hun. The 43-year-old was born in Seoul and has had no educational experience abroad, but he recently played a leading role in a Hollywood action comedy film "Red 2." The film also stars Bruce Willis and John Malkovich. Many YouTube clips of his TV interviews in English also prove that he is as fluent in the language as Psy.

"I found that my English fluency has improved. This is something other actors, shooting crews, and news reporters I met in Hollywood agreed with," Lee said during a promotional showcase of the movie in Seoul on June 28. "It's still mysterious how it could happen. Actually I had no time studying English because I was so busy." He wrapped up the comment with a joke, "Perhaps it was possible because of how smart I must be."

In another interview with KBS TV one month later, Lee admitted, "It's still uncomfortable for me to speak in English. But I try to improve it through trial and error."

Unlike Lee, many celebrities here rely on private classes. In most cases, a management agency hires a native English speaker or a professional Korean English tutor to educate its entertainers. They normally receive classes at the agency's office, but the venue is flexible depending on the working schedule of the learner. It has been said that a top singer's English tutor taught the singer inside a car, accommodating the singer's schedule.

The singer Rain, also known as Jung Ji-hoon, is known to have learned English from actor Lee Bum-soo's wife Lee Yoon-jin, a professional Korean-English interpreter. Though the singer's fame is largely tainted due to a series of unsavory scandals he was embroiled in during his military service, the 31-year-old, who made his U.S. debut in 2008 through the action movie "Speed Racer," and reinforced his fan base with "Ninja Assassin" in 2009, will be back on stage soon to regain his past glory.

"I started teaching him (Rain) with his U.S. debut only 100 days away," interpreter Lee said. "Back then he did not have enough time to learn English step by step. So my teaching was focused on how to deliver ‘key messages' in English during interviews there. Actually there is no problem catching a speaker's key message with only a couple of words or sentences."

Actress Bae Doo-na seems to be another trial-and-error based English learner like actor Lee. The 34-year-old boasted about her English fluency in the American sci-fi film "Cloud Atlas," in which she acted with big name Hollywood stars such as Tom Hanks and Halle Berry.

"I acted with what I had learned of English during my high school years," Bae said in an interview earlier this year. "I managed to film my scenes through countless trial-and-error. Many of those who watched the movie think I'm a fluent English speaker, but that's really not the case. I still feel uncomfortable speaking in English." Following the production, she stayed in London for six months to learn English, according to her management agency.

Comedian Kim Young-chul is widely known as an avid English learner, though there is no immediate sign of an overseas debut. He said learning English will help realize his dream of becoming a global comedian, "like Jim Carrey." He has published seven books, including four on English conversation.

Kim told The Korea Times in March that learning a language "takes time no matter how smart you are."

"On the flip side, as long as you try persistently, anyone can learn it," Kim said. "In this era of globalization, English is something you have to live with. Thus, it is important to have fun with it because it will be a long race."

pss@koreatimes.co.kr,

Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

Angol láz terjed a K-sztárok között

Fentről az óramutató járásával ellenkező irányban, balra a színész Lee Byung-hun pózol Bruce Willis hollywoodi sztárral a "Red 2" című akció-vígjáték promóciós eseménye során, amelyben Lee csak angolul beszél. Jobbra Bae Doo-na színésznő integet Halle Berry mellett a "Cloud Atlas" amerikai sci-fi promóciós eseményén. Az énekes és színész Rain, jobbra, aki Jung Ji-hoon néven ismert, beszélget egy külföldi filmes stábtaggal (James McTeigue rendezővel - a ford. megj.) a "Ninja Assassin" amerikai akciófilm forgatása közben. / Korea Times fájl

'A szórakozás elengedhetetlen az idegen nyelvek tanulása során, mivel ez egy hosszú verseny'

A Korea-Kína kapcsolat szorosabb, mint valaha. Egyes diplomáciai elemzők jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy Park Geun-hye elnökasszony kínai nyelven mondott beszédet Kína rangos Tsinghua Egyetemén júniusban.

Csak öt percig beszélt kínaiul a húszperces beszéde elején, amely során több kiejtési hibát vétett. De az esemény "példátlan", mivel egy államfő általában csak egy-két mondatot mond a meglátogatott ország nyelvén a hosszú beszéde elején, így a kínai emberekre mély benyomást tett a személye és a szándéka, hogy közelebb hozza egymáshoz az országukat. És ez működött.

Ez az eset rávilágít arra, hogy a nyelv nem csak egy kommunikációs eszköz. Sokkal fontosabb szerepe, hogy érzelmi hidat képezzen és kapcsolatokat hozzon létre az emberek között a különböző nyelveken keresztül.

A koreai énekesek és színészek úgy tűnik, hogy jól ismerik ezt a funkciót, így egyenlő hangsúlyt fektetnek az idegen nyelvi tanulmányokra és az előadóművészi munkára, mielőtt megpróbálnának bejutni a tengerentúli piacokra, meglovagolva a koreai hullámot, vagy 'hallyu'-t.

Nem meglepő, hogy az angol a legkeresettebb idegen nyelv a koreai előadók között a tengerentúli debütáláshoz. Régebben az angol nyelvtanulás nem feltétlenül jelentette azt, hogy az előadó célja az olyan szuper versenyképességet igénylő angol nyelvterületen történő debütálás lett volna, mint például az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság.

Mégis Psy bővítette a kört a "Gangnam Style"-lal. A tánczenéjével a tavalyi évben aratott  mega-sikere abban a két országban megerősítette, hogy a két legnagyobb piac már nem elérhetetlen a koreai előadók számára, arra buzdítva a világjáró sztár-jelölteket, hogy sokkal jobban essenek neki az angol tanulásának. 

Sajnos Psy nem a legjobb példa a bizonyításvágyra, tekintettel arra, hogy a folyékony angol beszéde azoknak az éveknek köszönhető, amelyeket Bostonban töltött.

Talán jobb példa erre Lee Byung-hun. A 43 éves színész Szöulban született és nem volt külföldi tanulási tapasztalata, de az utóbbi időben főszerepet játszott egy hollywoodi akció-vígjátékban, a "Red 2"-ben. A filmben szerepel még Bruce Willis és John Malkovich. Sok angol nyelvű YouTube klip és tévéinterjú bizonyítja, hogy ugyanolyan folyékonyan beszéli a nyelvet, mint Psy.

"Úgy találom, hogy az angolom folyékonysága fejlődött. Ez olyasmi, amivel a többi színész, a forgatócsoport és a riporterek, akikkel Hollywoodban találkoztam, egyetértenek." - mondta Lee a film promóciós eseményén Szöulban június 28-án. "Még mindig rejtélyes, hogy ez hogyan történhetett. Igazából nem volt időm angolul tanulni, mert nagyon elfoglalt voltam." Viccesen hozzáfűzte még, "Talán ez azért volt lehetséges, mert olyan okos lehetek."

Egy másik, a KBS TV-nek adott interjúban egy hónappal később Lee bevallotta, hogy "Még mindig kényelmetlen a számomra, hogy angolul beszéljek. De igyekszem fejlődni próbálkozásokon és hibákon át.

Leevel ellentétben sok itteni híresség a magánórákban bízott. A legtöbb esetben az ügynökség bérelt egy anyanyelvű beszélőt vagy egy profi koreai angol tutort, hogy oktassa az előadóművészt. Rendesen ők az ügynökségnél tartották az órákat, de a helyszín rugalmasan változott a tanuló munkabeosztásától függően. Azt beszélik, hogy egy top énekes angol tanára oktatott az énekes autójában, alkalmazkodva az előadó programjához.

Az énekes Rain, akit Jung Ji-hoonként is ismernek, köztudomású, hogy a színész Lee Bum-soo feleségétől, Lee Yoon-jintől tanult angolul, aki professzionális koreai-angol tolmács. Bár az énekes hírneve erősen leromlott egy sor kellemetlen botrány miatt, amelybe a katonai szolgálata során keveredett, a 31 éves előadóművész, aki 2008-ban debütált az Államokban a "Speed Racer" akciófilmmel, és megerősítette a rajongóbázisát a "Ninja Assassin"-nel  2009-ben, a színre visszatérve hamarosan visszanyeri régi dicsőségét.

"Raint 100 nappal az amerikai debütálása előtt kezdtem el tanítani" - mondta a tolmács Lee. "Akkor nem volt elég ideje, hogy lépésről lépésre tanulja az angolt. Szóval a tanításom arra fókuszált, hogy hogyan továbbítsuk a "fő üzeneteket" angolul az interjúk során. Valójában nem probléma felfogni a beszélő legfontosabb üzenetét akár csak pár szóból vagy mondatból."

Bae Doo-na színésznő úgy tűnik, hogy egy másik próbálkozom-és-hibázom alapon álló angol tanuló Lee színész mellett. A 34 éves színésznő dicsekedett a folyékonyan beszélt angoljával az amerikai sci-fi filmben, a Cloud Atlasban, amelyben együtt játszott olyan nagynevű hollywoodi sztárokkal mint Tom Hanks és Halle Berry.

"Abból játszottam, amit a középiskolai éveim alatt tanultam angolul", mondta Bae egy ebben az évben adott korábbi interjúban. "A filmes jeleneteim számtalan próba-és-hiba útján sikerültek. Sokan azok közül, akik látták a filmet, azt hiszik, hogy folyékonyan beszélek angolul, de egyáltalán nem ez a helyzet. Még mindig kényelmetlenül érzem magam angolul beszélve." Az ügynöksége szerint a produkció után még hat hónapig Londonban maradt, hogy angolul tanuljon.

A humorista Kim Young-chul széles körben ismert, mint egy mohó angol nyelvtanuló, bár nincs közvetlen jele, hogy debütálna a tengerentúlon. Azt mondta, hogy az angol nyelvtanulás segít megvalósítani az álmát, hogy egy olyan nemzetközi komikus legyen, "mint Jim Carrey". Hét könyvet adott ki, négy közülük angol beszélgetéseket tartalmaz.

Kim azt mondta a The Korea Timesnak márciusban, hogy egy nyelv "időt vesz igénybe, nem számat, hogy mennyire okos vagy".
"Másrészt, mindaddig, amíg folyamatosan próbálkozik, bárki meg tudja tanulni", mondta Kim. "A globalizációnak ebben a korában az angol olyas valami, amivel együtt kell élni. Ezért fontos, hogy jól szórakozz vele, mert ez egy hosszú verseny lesz."


3.
ASIAN ZONE

A Zaa Network töltötte fel a YouTube-ra az Asian Zone adását, melyben a Cloud Thailand néhány tagja beszél Rainről és thaiföldi Cloudok tevékenységeiről.

ASIAN ZONE - สัมภาษณ์ Cloud Thailand แฟนคลับ Rain 


























































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése