Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.01.27.

««« Előző nap


MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Majdnem egyórás késéssel indultak hajnali 2:16-kor hazafelé Baliról, a KE633-as járatuk 10:04-kor szállt le Incheonban. Mindkét repülőtéren készültek róluk felvételek, még a poggyászra várakozás közben is. Így láthatjuk, hogy Rain ugyanúgy, mint bármely rendes földi halandó, mentesíti a feleségét a fizikai erőt igénylő feladatoktól. Otthon természetesen a média is várakozott az ifjú pár érkezésére.



Bali nemzetközi repülőterén:




01_Bali VIDEO
Scorpiola
http://www.weibo.com/tv/v/EsOocbRPB?fid=1034:def5317dcbbb5744f84210e6a18c2cb2
#Rain##Rain最好的礼物##RAIN-JIHOON##Rain郑智薰# #最好的礼物# @RAIN-JIHOON 170127 Rain 金泰熙 Bali(巴厘)機場回韓國 (ayzulalina ins) http://t.cn/RxSfGJq . ​






Felvételek az Incheon Nemzetközi Repülőtéren:




1.
jh6730
https://www.instagram.com/p/BPwATsflEx9/?taken-by=jh6730

비&김태희 부부와 함께 한국도착 ㅋㅋ 김태희는 진짜 이쁘다 #나는이코노미 #발리 #김태희 #Kimtaehee#비 #Rain #인도네시아 #인천공항 #춥다 #도촬


01 Video


2.
Rain Cloud Thailand (original is on Weibo)
https://twitter.com/CloudThai/status/824865988059361281

02 Video


3.
TV DAILY
(via cloud321rain IG)

Video



WIKITREE
http://wikitree.co.kr/main/news_view.php?id=290362




발리 신혼여행 마치고 귀국한 비·김태희 부부(사진)

2017.01.27 11:30


비·김태희 부부가 27일 오전 인도네시아 발리로 떠난 신혼 여행을 마치고 인천국제공항으로 귀국했다.

이하 다정하게 손을 꼭 잡고 취재진에게 인사를 전하고 공항을 나서는 비·김태희 부부 사진이다.


고개 숙여 인사하는 새신랑 비

이하 위키트리

'잘 돌아왔어요' 인사 전하는 김태희


입가에 미소가 절로~ 




네 번째 손가락에 낀 결혼 반지
 


이 때 김태희 손 꼭 잡는 비~ 



떠나지 않는 미소



손 인사 잊지 않는 비




이제 둘만의 보금자리로~
 



비 손가락에도 블링블링 결혼 반지~
 



끝까지 손 잡고 퇴장~ 















 

[화보]비-김태희, 발리 신혼여행 마치고 입국,,,'달달'

2017.01.27  13:51:03


(인천공항=뉴스1스타) 권현진 기자 = "신혼 여행 잘 다녀 왔어요!"

비(본명 정지훈), 김태희 부부가 달콤한 허니문을 마치고 27일 오전 인천국제공항을 통해 발리에서 입국하고 있다. 


비, 김태희 부부가 입국했다. © News1스타= 권현진 기자




이날 비와 김태희는 카키색 톤의 아웃터에 블랙 팬츠를 입고 나타났다. 여기에 블랙 선글라스와 운동화를 매치해 커플 공항 패션을 완성했다.

비와 김태희는 지난 19일 서울 가회동 성당에서 혼배미사 형식으로 결혼식을 올렸다. 이후 22일 인도네시아 발리로 신혼여행을 떠나 둘 만의 달콤한 시간을 보냈다.

한편, 두 사람은 지난 2012년 한 광고 촬영으로 만나 그 해 말부터 본격적으로 교제를 시작했고, 5년째 되는 올해 부부가 됐다.



"자체발광 입국~" © News1스타= 권현진 기자


"커플 아이템으로 신혼 부부룩 완성" © News1 스타=권현진 기자


"공항에 깨소금 냄새 흩뿌리며~" © News1스타= 권현진 기자


"손 꼭 잡고~" © News1스타=권현진 기자


"애기야!가자" © News1스타=권현진 기자


"영원히 이 손 놓지 않을래~" © News1 스타=권현진 기자



 "행복한 동행" © News1 스타=권현진 기자


권현진 기자 rnjs337@news1.kr




Egy március 8-i blogbejegyzés szerint Rain és Kim Tae-hee még aznap, a megérkezésük után egy étteremben is jártak Szöulban:





Yang_gaeng_ster
http://blog.naver.com/yang_gaeng/220952819250












































Nincsenek megjegyzések: