Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.01.14.

««« Előző nap


(Feltöltés alatt)


MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Ez volt az a szombat, melyet Rain érezhető izgatottsággal egész napos Rain-ünnepként említett, és valóban, minden esemény az új dal éjfélre időzített bemutatását szolgálta, melyről Rain azt mondta, hogy az lesz az egyetlen színpadi bemutatása, és nem fogja követni a szokásos promóciós folyamat a zenei szórakoztató műsorokban. Ezek helyett vállalta most Rain a szórakoztató műsorok sorozatát.

A közönség Raint először a 31th Golden Disk Awards du. 6 órakor kezdődő élő közvetítésében láthatta fellépő díszvendégként, majd sorban következtek a korábban felvett szórakoztató showműsorok, melyekben egy-egy részlet megvillant az új dalból. A műsorok pedig egy merőben új elemet tartalmaztak: az eddigiektől eltérően Rain engedte és mosolyogva tűrte, hogy szinte mindegyik műsor a párkapcsolatával foglalkozzon. A műsorok ugyan vicces könnyedséggel, de mohóan vetették rá magukat a témára, szinte érezhető volt, hogy az eddig lefojtott gőz hogyan süvített ki az élvezkedések szelepén. Rain változásának nyilván nyomós oka volt, de hogy pontosan mi is, arra csak a dal adott magyarázatot. Éjszaka 11 órától Rain a V Live csatornáján keresztül élő adásban vezette fel az éjféli meglepetést. Két barátjával beszélgetve - a vacsora készítése közben, hogy megcsodálhassuk szakácstudományát is - csöpögtette az információkat, az összes olyan részletet, amelyet az új dal kapcsán fontosnak tartott elmondani.





RAIN BEJEGYZÉSE


rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BPOk1WXhclC/

http://m.entertain.naver.com/read?oid=076&aid=0003038212










NAVER
http://m.entertain.naver.com/read?oid=076&aid=0003038212




[SC초점] "대체불가 발라드" 비 X 싸이, 두 베테랑에 거는 기대

기사입력 2017.01.14 오전 10:43
최종수정 2017.01.14 오후 1:29 

 


[스포츠조선 박영웅 기자] 가요계 두 베테랑이 의기투합한 관록의 노래가 공개된다. 비는 15일 자정 신곡 '최고의 선물'을 발표한다. 그간 중국활동에 집중해온 비가 소속사 레인컴퍼니로 독립한 뒤 선보이는 3년 만의 신곡이다.

'최고의 선물'은 '발라드에 춤을 출 수 있는 유일한 가수'란 생각에서 출발한 비의 맞춤형 곡. 콜라보레이션을 먼저 제안한 싸이가 비의 음색, 표정, 움직임까지 모두 고려해 맞춤으로 프로듀싱을 맡은 노래다.

이 곡은 90년대 감성이 돋보이는 팝 발라드의 틀을 하고 있지만 비의 퍼포먼스가 결합되면서 대체할 수 없는 댄스 발라드로 다시 태어났다. 서정적인 분위기의 일렉 피아노와 스트링, 독특한 신스사운드가 가미된 미디엄 템포곡. '태양을 피하는 방법' '널 불잡을 노래' 등 기존 히트곡에 비해 다소 담백하게 표현된 사랑노래다. 싸이는 작사, 작곡과 더불어 전체 프로듀싱을 담당했으며, 비 또한 작사에 참여하며 완성도를 높였다.


 


관계자에 따르면 둘의 콜라보레이션은 오랜 기간 준비과정을 거쳤다. 지난 해 싸이는 비에 전화를 걸어 "이 노래는 너만 할 수 있는 곡이다. 발라드에 댄스를 할 수 있는 노래를 만들었다"며 첫 멜로디를 들려줬다. 비 측 관계자는 "당시 중국에 머물던 비와 싸이는 수많은 이메일을 주고 받으며 수정에 수정을 거듭했고 디테일한 작업이 시작됐다"면서 "중국 촬영 중임에도 불구하고 싸이와 꾸준히 소통하면서 녹음을 반복했다"고 과정을 소개했다.

싸이는 비의 음절 하나하나를 세밀하게 살피고 안무도 직접 관찰하는 등 프로듀서로 온 힘을 쏟았다. 올해로 데뷔 16년차가 된 비에게 '팬들이 원하는 음악과 퍼포먼스가 무엇일까'란 오랜 고민에서 이 곡이 만들어졌다.

비는 그 시작이 될 14일에 모든 스케줄을 올인했다. 이날 제31회 골든디스크 특별무대에 오르며, JTBC '아는 형님'과 KBS 2TV '유희열의 스케치북'에 연달아 출연한다. 또 신곡이 발매되는 15일 자정을 앞두고는 네이버 V앱을 통해 팬들과 컴백 카운트다운을 맞는다. 오랜 공백 끝에 돌아온 비가 히트곡 그 이상을 들려줄 준비를 마쳤다.

hero16@sportschosun.com






31ST GOLDEN DISC AWARDS



LEGEND SPECIAL THE RAIN

Setlist: The Best Present teaser + It's Raining + Rainism + The Best Present teaser


[2017-0051]
mazingga0625   【HD】 정지훈Rain[비] 2017.01 Goldendisc Awards - It's Raining+Rainism





A közönség néhány felvétele az előadásról:

[2017-0052]
경호   170114 제 31회 골든디스크 어워즈 2nd DAY Legend Special-The Rain 비 It's raining 직캠




[2017-0053]
cacorain   RAIN 31st Golden Disk Award ‘ It's Raining ’



[2017-0054]
경호   170114 제 31회 골든디스크 어워즈 2nd DAY Legend Special-The Rain 비 레이니즘 (Rainism) 직캠



[2017-0055]

cacorain   RAIN 31st Golden Disk Award ‘ Rainism ’





Ahogyan azt már más alkalmakkor is láttuk, Rain előadása nagy hatást gyakorol az ifjabb kollégákra. Most is sok felvétel készült róluk, amelyek egyszerre több dolgot mutatnak. Egyrészt, hogy az egész "alsó tagozat" milyen tananyagon nevelkedett, és mennyi energiát fektetett annak megtanulásába, mert jól láthatóan a fiúk-lányok mindannyian kívülről fújják Rain dalainak szövegét és koreográfiáit. Másrészt, mint minden ifjú titán, megpróbálják ellopni a show-t a mestertől, de ez csak részlegesen sikerül nekik. Gyönyörű pillanat, amikor mindannyian kiesnek a szerepükből, és szó szerint tátott szájjal bámulják Rain szólótáncát a színpadot :)





[2017-0058]

Mera   170114 방탄소년단 (BTS) Rain - Rainism 무대보고 춤추는ㅋ [지민,뷔,슈가,랩몬,정국,진,제이홉] 직캠 Fancam (제31회 골든디스크 어워즈) by Mera






GUERRILLA DATE  

(YunYeGaJunGye)


[2017-0060]
KBS World TV   Guerrilla Date with Rain [Entertainment Weekly / 2017.01..16]




[2017-0061]
Eredeti, felirat nélküli változat






KNOWING BROTHERS


jtbcbros
https://www.instagram.com/p/BPOgpUigCUh/

산소통를 메고 해변가를 달리던 천하장사 호동과 만능 엔터테이너이자 최고의 스포츠맨 비의 리얼 씨름 경기! 오늘밤 11시 아는형님에서 직접 확인
#아는형님
#정지훈 #비 #EXID #하니





jtbcbros
https://www.instagram.com/p/BPPPSTfAD9D/?taken-by=jtbcbros


#하니와 함께하는 아는형님 발가락 셀카! 충격적인 광경이 오늘밤 #11시! 아는형님에서 펼쳐집니다

#발가락셀카 #씨름 #누가누가잘하나
#본방사수 #정지훈 #비 #EXID #하니 #예쁘다


 



[2017-0062]



A Knowing Brothers nézői is kaptak egy kis ízelítőt a comeback új dalának előadásából:


[2017-0063]





Az adást követően a JTBC több részletét közzétette a műsornak, amelyek itt láthatóak:


[2017-0064 - 0075]







V LIVE:  
Rain’s COUNTDOWN LIVE X NIGHT EATING SHOW비 카운트다운 라이브 X 같이먹어요



A közvetítés Rain V Live csatornáján angol és magyar felirattal is megnézhető itt:

VLIVE RAIN'S CHANNEL
http://www.vlive.tv/video/20540




Felirat nélküli változat:

[2017-0076]




Az adás során Rain egy versszakot el is énekelt az új dalból:

[2017-0077]








sleepyinsta
https://www.instagram.com/p/BPQCIAvDkNc/

오늘 #브이앱! #최고의선물 대박 #비#김재욱#슬리피 ✌🏻





erosgom_alco
https://www.instagram.com/p/BPRSfI6h2DK/

여러분의 눈을 상하지 않기위해 내얼굴은 뜯어버리고 월드스타 보여주기!
#브이앱 #먹방 #같이먹어요 #월드스타 #비








TOVÁBBI KÉPEK


mealtopbingsoo
https://twitter.com/CloudThai/status/824943557093912576

오늘밤 최고의 선물로 돌아오는 정지훈 이번달 화보도 기대해 주세요





1nstar9ram
https://www.instagram.com/p/BPPiIjWj3Qf/

나는 오늘도 #흑역사생성
실물이 진~~~~~짜 천배만배 잘생긴 정지훈님❣
키도 크고 몸도 좋아서 그런지 작은꽃이 더 작아보이네
하... 잘생겼다.....
#흑역사그만생성하고싶다
#도와줘요의느님
#골든디스크 #정지훈 #비 #골든디스크어워즈 #GDA
#florist최수연 #플로리스트최수연
#paradiseflower #한송이꽃 #일산 #킨텍스
#꽃스타그램 #플로리스트 #플로리스트일상 #일상






moradini222
https://www.instagram.com/p/BPQGhYJgp6c/





stylistmj
https://www.instagram.com/p/BPP2AIpAz5n/
#골든디스크
#대기실
#RAIN
#Rainisback
#최고의선물
#MJ
#만두





Bomin Lee _mandudu
https://www.instagram.com/p/BPPwgjwAc01/

골디 대기중에✨ #세젤귀#존잘 오빠들🙌🏻
12시 땡치면 나오는 #최고의선물#rain#스트리밍고고#비느님#하태핫태









SPOTV NEWS
http://star.spotvnews.co.kr/?mod=news&act=articleView&idxno=111886





비, 김태희와 결혼 후 첫 행보는 일본 팬미팅

심재걸 기자 shim@spotvnews.co.kr 2017년 02월 14일 17:02



▲ 비. 제공|레인컴퍼니


[스포티비스타=심재걸 기자] 가수 비가 김태희와 결혼 이후 첫 행보로 일본 팬미팅을 추진한다. 

비는 새 앨범 작업을 꾸준히 병행하고 있다. 하지만 마무리까지 시간이 더 필요한 상황이라서 첫 일정은 팬미팅으로 유력시 되고 있다. 

일본 팬미팅은 4월 27일 나고야를 시작으로 오사카, 사이타마를 경유하는 6회 일정이다. 일본 팬들과는 지난해 봄 콘서트 이후 1년 만에 재회하는 자리다.

비는 현재 김태희와 미국 L.A에 머물고 있다. 지난 6일 출국했던 부부는 이번 주말이나 다음주 초쯤 돌아올 계획이다. 비와 김태희는 L.A에 있는 동안 '제59회 그래미어워드' 현장을 찾아 관람해 화제를 모으고 있다. 

심재걸 기자 shim@spotvnews.co.kr


SPORTS DONGA
http://sports.donga.com/3/all/20170113/82366136/2



[단독] 이범수, 역사극 ‘엄복동’ 출연에 제작까지

입력 2017-01-13 16:00:00



배우 이범수가 영화 ‘엄복동’(가제)에 출연뿐 아니라 제작까지 맡는다.

13일 관계자에 따르면 이범수가 대표로 이끄는 엔터테인먼트사 테스피스 엔터테인먼트는 사명을 셀트리온 엔터테인먼트로 변경하고 드라마 매니지먼트 영화 제작 및 투자로 사업 영역을 확장한다.
셀트리온 엔터테인먼트의 첫 영화는 ‘엄복동’. 이 작품은 일제강점기 일본이 한국을 지배하기 위해 시행한 자전거 경주에서 일본 선수들과 겨뤄 우승한 자전거 영웅 엄복동의 실화를 배경으로 한 영화다. ‘엄복동’은 의열단의 희생과 엄복동의 성장 스토리를 녹여낼 계획이다.

이범수는 제작과 더불어 사이클 영웅 엄복동을 가르치는 스승 황재호 역을 맡는다. 타이틀롤 엄복동 역할에는 가수 겸 배우 비가 물망에 올랐다.

이범수가 출연하고 제작하는 ‘엄복동’은 올 상반기 크랭크인해 하반기 개봉을 목표로 하고 있다.

동아닷컴 정희연 기자 shine2562@donga.com




DRAMABEANS
http://www.dramabeans.com/2017/01/news-bites-january-14-2017/





News bites: January 14, 2017 

by awcoconuts | January 14, 2017


Rain, Lee Beom-soo, Ohn Joo-wan

Lee Beom-soo (Last) will produce and act in the upcoming film Uhm Bok-dong. It’ll be the first film produced by his agency, and the movie will highlight the life of the titular cyclist. Uhm was known for his cycling prowess and his fearlessness during the days of Japanese occupation—he would often compete and win against Japanese racers. Lee will take on the role of Uhm’s coach, while Rain (Come Back, Ajusshi) is considering the role of Uhm. Filming will begin in the next few months and producers are targeting a release before the end of the year. [DongA]








__________________________________________________________________________________
KREDITEK:
[2017-0064]
JTBC Entertainment   [최초 공개] 비의 신곡 '최고의 선물'♪ 역대급 오프닝에 꺄륵-♥ 아는 형님 58회

[2017-0065] 2.
JTBC Entertainment   호동이 잡는 B급(?) 비 "당신의 시대는 끝났어^^" (feat. 희철 폭로) 아는 형님 58회

[2017-0066] 3.
JTBC Entertainment   [비 결혼 임박설] '최고의 선물'♪ 탄생 배경, 그녀♥에게 공개 프러포즈!? 아는 형님 58회

[2017-0067] 4.
JTBC Entertainment   '제2의 비' 민경훈, 두성과 댄스의 콜라보 '두성비' (한류스타 됐을 듯☆) 아는 형님 58회

[2017-0068] 5.
JTBC Entertainment   비, 호동이가 '귀척'을 하면 오줌(?)이 찔끔찔끔 나와 (ㅋㅋㅋ) 아는 형님 58회

[2017-0069] 6.
JTBC Entertainment   사랑꾼 비, '그녀와의 비밀 공약' 춤추면서 하트 콕-♥ (경훈이도 했대요~) 아는 형님 58회

[2017-0070] 7.
JTBC Entertainment   EXID 하니, 콤플렉스는 '내성 발톱' 경훈이 취향 딱! 저격 꺄르르♡ 아는 형님 58회

[2017-0071] 8.
JTBC Entertainment   형님들에게 '완패' 비, 무너진 댄스가수의 자존심... (feat. 시계 집착) 아는 형님 58회

[2017-0072] 9.
JTBC Entertainment   하니, 이 한마디에 '성형수술' 포기ㅠ_ㅠ "성형 한다고 김태희 되냐?" 아는 형님 58회

[2017-0073] 10.
JTBC Entertainment   '김태희 출연' 형님들의 막무가내 권유에 비 "나는 힘이 없어..." 아는 형님 58회

[2017-0074] 11.
JTBC Entertainment   한라장사 Jr. 이수근식 신경전(?) 부븨부븨에 비 '당황' -///- 아는 형님 58회

[2017-0075] 12.
JTBC Entertainment   [빅매치] '6연승' 비 VS '천하장사' 강호동, 역대급 씨름 대결! 결과는?! 아는 형님 58회






















































No comments: