RAIN, A GYŰRŰK URA - AZ AVATÁR ÉS A SZELF VISZONYA

Gondolatok Rain The Best Present című zenés videója kapcsán

Írta: Harudo11
____________

Előrebocsátás:

A cikk írója nem pszichológus, nem is áll szándékában pszichológiai elemzést készíteni, ezért a fogalmak használata nem követ szakmai terminusokat. Az írás célja egy értelmezési tartományra, egy jelentésrétegre való rámutatás.

Az idők gyorsan változnak, és ezek a változások azt is eredményezik, hogy az egyes történések, jelenségek más és más színben, azaz értelemben tűnnek fel előttünk a különböző időpillanatokban. Rain legutóbbi zenés videója ezért érdekes módon hármas értelmezést kínál, attól függően, hogy melyik időpillanatot választjuk a megértéséhez. Mert mást jelentett, vagyis inkább újabb értelmezési rétegekkel gazdagodott a várakozás idejéhez képest, amikor még csak az előzeteseket láttuk belőle, a bemutatás éjszakáján, vagy az elkövetkező napokban.

 

AZ AVATÁR

Milyen értelemben használjuk jelen esetben az avatár megjelölést? A szanszkrit eredetű szó a hinduizmusban egy istenség földi megtestesülését, inkarnálódását jelentette, a mai, átvitt értelmekben pedig mindig egy személy valamiféle azonosítóját értjük alatta (pl. a profilképet az interneten).

Mi most inkább az eredeti értelem felé hajlunk, az istenséget behelyettesítve valamiféle isteni jellegű esszenciával, adománnyal, mely olyan rendkívüli tehetségek "földre szállása", emberi alakban való megjelenése, ami különössé teszi azt a személyt, akiben megnyilvánul. Ez egyúttal egy megszálló erő is, mely uralkodóként vezérli és kényszeríti a hordozóját a benne lakozó isteni képesség kibontakoztatására, végső soron egy sors vállalására.
 

Esetünkben adott egy színpadi előadóművész, aki már globális sztár, és ESŐ-ként (Rain) árasztja el a zenés színpadokat. Hatalmas rajongótábora - akiknek elemi igénye a folytonos új élményekkel való stimulálás - azonban jó ideje aszályos időszakot él meg. Évek óta nem részesül másban, mint az ígért újdonságok megjelenésének halogatásában. A hosszúra nyúló időszak egyszerre telítődik csalódottsággal és bizakodással, az ambivalens érzések együttes jelenléte pedig pattanásig feszíti a várakozás húrjait. Végre megtörténik a bejelentés: kész az új album, és megkezdődik a ráhangolás folyamata. Végül egyetlen dal kerül reflektorfénybe, egy felvezetéssel Rain részéről, miszerint azon gondolkodott, mit is adhatna a régóta várakozó rajongóinak méltóképpen ajándékba. Arra jutott, hogy a "The Best Present (A legszebb ajándék) a ti ajándékotok" lesz.

Az avatár fogalma talán segít jobban megérteni, hogy Jung Ji-hoon miről beszélt már a pályafutása legelején, amikor azt mondta, hogy RAIN-t ő hozta létre tízévnyi kitartó munkával, aki egy tőle független létező. A távolságtartás a valós és a színpadi személyiség világos megkülönböztetését szolgálta. Mivel szerény ember, csak a küzdelmek keserves oldaláról számolt be, talán magának sem bevallva, hogy RAIN "megszülése" és megmutatása nem pusztán egy hétköznapi ember akaratlagos elhatározásából fakadt, hanem a beléje költözött magasabb erő megnyilvánulási kényszeréből is.

Az a RAIN, akit a színpadon látunk, már ennek az avatárként hordozott isteni esszenciának a kiteljesedett, ragyogó, csodálatra méltó formája. (A K-pop megteremtői és arculatának formálói sem véletlenül találtak rá az "idol" kifejezés módosított, bár sekélyesebb értelmű használatára a sztárjaik megjelöléséhez.)

RAIN elvitathatatlanul a tánc és a színpad isteni birtokosa, egyeduralkodója, akinek lényét a szépség, a kellem, a báj, a derű, a kirobbanó erő, az embert próbáló teljesítmények könnyed kivitelezése és a szenvedélyesség esszenciális megjelenéseként szokták leírni. Egyetlen koncert sem pusztán zenei esemény, hanem közösségi rituálé, melyben a kölcsönös imádat fejeződik ki az isteni megtestesülés és a ráismerői, felismerői között. Ilyen értelemben a most avatárnak értelmezett sztár-előadóművész és a rajongók viszonya szakrális viszony. Mindkét irányból önfeláldozással és elragadtatással, hithűséggel és hitvitákkal, akár testetlen szerelemmel is telített erőteljes érzelmi viszonyulás árad, melyben mint egy vallásban, ki-ki a maga személyiségének, sorsának megtartó oszlopát vagy hiányainak kompenzálását keresi és találhatja meg. Hogy ez az egyes esetekben felemelő vagy romboló erővé válik-e, az kizárólag az adott személyiség konstrukciójának függvénye.

Nézzük a várakozások beteljesülésének pillanatát, amikor először lett láthatóvá-hallhatóvá A legszebb ajándék, melyről az előzetesek csak annyit árultak el, hogy a képek stílusosságából és a koreográfia töredékeiből sejthetően maga a színpadi művész a fejlődésének talán egy újabb fázisába lépett. 

A dal egy ballada, melyet különleges táncmozdulatok értelmeznek. Odaadó, mély vallomás az elköteleződésről. Gyönyörű műalkotás, amelyben ismét megfogalmazódik az emberi élet talán legelementárisabb élménye, a szerelem. Pompás darab arra predesztinálva, hogy párok fogadalomtételének állandó slágere legyen, helyettünk megindító szavakba öntve azokat az érzéseinket, melyekről többnyire csak dadogva tudunk vallani.

Azonban a közönség sokkot kapott. Hogy miért is? Talán mert hirtelen azt érezték, hogy RAIN áthágta a rituális rend szabályait.  Ez nem várt fordulat volt, akkor is, ha a privát szféra híreinek teljes blokkolása ellenére mindenki tudhatta, hogy a magánszemély Jung Ji-hoon négy éve szerelmi kapcsolatban áll egy hölggyel, és sorsuk összekötéséről a döntés bármikor megszülethet.

Jung Ji-hoon/Rain is bizonyára tudatában volt, hogy amire éppen készül, annak vegyes fogadtatása lesz, hiszen megzavarja a tizenöt éve olajozottan működő szokásrendet.

AVATÁR vs SZELF

Az előzőekből talán érthető, hogy az isteni erő ugyan birtokba veszi a személyiséget, de nem szünteti meg azt. Jung Ji-hoon és Rain kétféle megnyilvánulása ugyanannak az embernek. A közönség  viszont csak RAIN-t ismeri, imádja vagy utálja, de bizonyos értelemben RAIN csak egy vízió, akivé Jung Ji-hoon a színpadra lépve transzformálódik.

Ez a vízió a közkincs, akihez a rajongóknak köze lehet. Természetesen szívvel és lélekkel bír, akit a valós személyiség, Jung Ji-hoon életélményei táplálnak. Azonban a személyiség hétköznapi lénye blokkolva van a külvilág felé, csak áttételesen támadhatnak sejtéseink Jung Ji-hoonról RAIN nyilvános megjelenésein keresztül. Így mindig bizonytalan marad, hogy a róla kialakítható képek variánsai mennyire felelnek meg a valóságnak. 

Mégis nyilvánvaló tény, hogy Jung Ji-hoon az, aki sír és nevet, és alkalomadtán szerelmes is lesz, nem pedig RAIN. Az avatár-RAIN a színpadon vall szerelmet, melyet a közönség minden egyes nőtagja fogad és viszonoz (l. a Where Are You Going, Oppa? című dalról írott értelmezésünket).

A személyiség privát lényének - nevezzük őt szelfnek - szerelme magánügy, hiszen mit is kezdhetne azzal a publikum? A szerepek összekeveredése "zavart kelt az erőben", hiszen RAIN nem lehet kizárólagos tulajdona senkinek, és nem akarhat létrehozni egyetlen személy iránti érzelmi köteléket. Ha ezt megteszi, a megcsalás árulását követi el, mellyel előhívja a sárga szemű szörny, a féltékenység megjelenését a vele plátói szerelmi viszonyt ápoló összes amazonból.

Márpedig a dal nyilvánvalóvá tette, hogy valami készül, ami a privát személyiség és egyetlen nő magánügye, nem más, mint egy esküvő Jung Ji-hoon és szíve választottja között. Ezen az eseményen értelemszerűen a rajongóknak nincs semmi keresnivalójuk.

De mi történhetett? RAIN ezúttal alulmaradt a szerelmes Jung Ji-hoonnal szemben?

A pályafutás során tett nyilatkozatok elárulták, hogy minden az avatár RAIN érdekeinek lett alárendelve, aki sikert sikerre halmozott, míg eközben a szelf, Jung Ji-hoon hiányérzetektől szenvedett. Vajon fordult-e a kocka? Gyűjtött-e Jung Ji-hoon magában annyi erőt, hogy felvegye a küzdelmet a sorsán elhatalmasodó RAIN-nel? Nyerhet-e bármelyik fél is egy ilyen összecsapásban? Az avatár RAIN győzelmének a szelf boldogtalansága, életélmény-hiánya az ára, a szelf totális győzelmének következménye pedig az avatár megsemmisülése, és ezzel az isteni adottság, mint életfeladat teljes kibontakoztatásának elmulasztása, egyszerűen szólva egy elpazarolt élet csalódottsága.

Csoda-e, ha a megindító vallomás nézése közben minden Jung Ji-hoont/Raint szerető embernek összeszorult a szíve? Fel lehet oldani egy ilyen dilemmát? 

Már többször írtunk arról, hogy az a szoros kötelék, ami RAIN-t és a rajongótáborát összeköti, rendkívüli erőkkel bír. Ezek az erők segítették egekbe röpíteni az avatár RAIN-t. Azonban a rajongótábor destruktív erővel is bír, ha kimozdítják a komfortzónájából. Pontosan érezhető ez minden olyan művészi előrelépésnél, amely váratlan, ismeretlen, és új viszonyulás kialakítását kívánja a rajongóktól. Hogy a legtriviálisabb példát idézzem: egy soha nem látott hajszín megválasztása jeges rémületet és az ellenérzések hatalmas hullámait tudja kelteni, az elfogadás pedig csak akkor következik be, amikor a változás a művészi tevékenység összefüggésrendszerében elnyeri értelmét, és a sikeres kimenetel visszaigazolja az érvényességét. Ha a művészember a fejlődése érdekében nem vállalja fel a konfrontációt a saját közegével, akkor az útja egyenesen a középszer mocsarába vezérelheti.

Most azonban nem egy extrém hajszínről volt szó, hanem bizonyos értelemben valóban élet-halál küzdelemről, persze Jung Ji-hoon/Rain esetében ezt szinte már rendre visszatérő eseményként meg is szokhatnánk.

Nos, éppen ott tartunk, hogy a szelf félretolta az avatár érdekeit, és azok helyére lépett. Vagyis...

ÁLLJUNK MEG EGY PILLANATRA!

Nem egy nyilvánosság számára készült videoklipet látunk? A szelf szerelmi vallomása pedig a négy fal, vagyis inkább négy fül közé való, nem? Akkor most mi folyik itt?

Biztosra vehetjük, hogy Jung Ji-hoon nem tévesztette össze a szerelmét RAIN rajongóival. Valami egészen rendkívüli dolgot hajtott végre, amely nemcsak a privát életének a dilemmáját képes feloldani, hanem a művészi fejlődése számára is új távlatokat nyit meg.

Az a megoldás, amit választott, döntetlenre viszi az avatár kontra szelf küzdelmet, ami jelen esetben a lehető legkielégítőbb eredmény. Valós esély a magánélet és a szakmai lét maximális boldogság- és elégedettség-lehetőségeinek kiaknázására. RAIN ezentúl úgy lehet jelen bármely színpadon, hogy nem teszi szerencsétlenné Jung Ji-hoont.

De el kellett-e ehhez árulni a rajongótábort? A közös rituálé sérült-e ezzel a lépéssel?

Mindenki nyugodjon meg, és nézze meg még egyszer a videót. Úgy, ahogy azt instrukcióként kaptuk Raintől: figyelve a szövegre, valamint a kulcsjelenetre.

Az előttünk megjelenő alak emberi eleganciájú, de nem e világi szépségű. A sziluett valós alakra vált, ám az arc rejtve marad.

És most jöhet a valódi megdöbbenés: Jung Ji-hoon szerelmet vall Kim Tae-hee-nek. És ezt úgy teszi, hogy minden egyes szava az isteni RAIN szájából hangzik el. Miközben Ji-hoon a személyes szenvedéseire vigaszt nyújtó nőnek mond hálát, RAIN ugyanezt mondja a mellette kitartó, őt megtartó erőt képviselő rajongóinak. Miközben Jung Ji-hoon egy gyűrűre esküszik, amivel szerelme mellett elkötelezi magát, RAIN körül kezd el körözni a kamera, és a két keze között szálló kalap egy gyűrű ívét rajzolja ki. Végül ott áll a táncosai gyűrűjében RAIN, aki örökre bezárta magát művészi esküjének spirituális körébe, éppen úgy, mint Jung Ji-hoon a férfiként tett esküjének kézzelfogható gyűrűjébe. A táncosok keze rá mutat, az ő keze pedig a ránk.

Így érthető már, hogy miért látjuk azt a mindent feloldó csibészes mosolyt az egyébként rendkívül emelkedett hangvételű klip végén, ugye?

Rain, mint mindig, most is igazat mondott, ez a dal az ő legszebb ajándéka a rajongóinak, pontosan ugyanúgy, ahogyan az ő életének a szeretett nő a legszebb ajándéka. A kettő között nincs ellentmondás.

A varázslat eredménye, hogy bár minden megváltozik, igazán mégsem változik meg semmi. Jung Ji-hoonról ugyanúgy nem fogunk tudni semmit ezentúl sem, RAIN pedig ugyanúgy mindenkié marad. Azonban ettől a pillanattól kezdve nyugodtan szólíthatjuk az avatárt is Jung Ji-hoonnak, vagy a szelfet is RAIN-nek, hiszen megtörtént a kiegyenlítődés, a fegyverek letéve.

Mi pedig megtudtuk, hogy A GYŰRŰK URA esélyes lehet a boldogságra, ha jól harcol érte.