Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.01.04.

««« Előző nap




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Hajnali fél négykor fejezték be a zenés videó forgatását, szóval valószínűleg volt mit kipihenni ezen a napon.





KEITH STUDIO (Incheon, South Korea)

1.
https://www.instagram.com/p/BO1An2RFq7b/

Long day!6:30AM~3:30AM(next day) Wow~~ #rain_oppa #정지훈#뮤비촬영 #키이스스튜디오 #keithstudio

Hosszú nap! Reggel 6:30-tól másnap hajnal 3:30-ig. Wow....





2.

오늘 따뜻한날인데... 그래도 아침엔 춥더라.. #keithparkphotography #키이스스튜디오 #keithpark

Ma meleg nap van... de reggel hideg volt...


 





1박2일 자유여행 차끌고 부랴부랴 월미도갔다가 을왕리 !
월미도에서 가수 "비" 형만남 짱착하시고
진짜우리만 사진찍어줌 !! #비#가수#가수비#월미도#을왕리#친구#자유여행#바다#맞팔








Ezen a napon töltöttek fel egy fotót, amelyen Psy és Rain látható.























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése