Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.01.10.

««« Előző nap



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Estefelé, 19:30-kor kezdődött a Yoo Hee-yeol's Sketchbook tévéműsor felvétele, amely során Rain először mutatta be színpadon a The Best Presentet, amelyet a szerencsés jelenlévők így már láthattak, bár maga a dal csak 15-én 00:00 órakor fog debütálni.





RAIN BEJEGYZÉSEI



1.
Rain is megosztotta a dal második előzetesét arról tájékoztatva, hogy a Knowing Brother adásában lesz a bemutató, de 14-én 11 órától már élő közvetítésben lesz részünk.


INSTAGRAM

rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BPEQ6pKhbE3/?taken-by=rain_oppa

#최고의선물#14일11pm#아는형님#최초공개#prod.by.PSY#thepresent

#A legszebb ajándék #14-én 11-kor #Knowing Brother #első bemutatás #producer PSY #az ajándék



[2017-0020]





TWITTER

@29rain
https://twitter.com/29rain/status/818641502922362881

Koreai idő szerint: 11:11



2.
A második bejegyzés a tegnap feltöltött hosszú blogbejegyzésre hívja fel a figyelmet:


INSTAGRAM

rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BPEbcH0hKmd/?taken-by=rain_oppa


http://m.post.naver.com/viewer/postView.nhn?volumeNo=6041656&memberNo=25306106






TWITTER


@29rain
https://twitter.com/29rain/status/818664640997519362

Koreai idő szerint: 12:43









YOO HEE-YEOL'S SKETCHBOOK - FELVÉTEL



Az adás felvétele közönség előtt történt, és néhányan megszellőztet ték azt, amit Rain a stúdió színpadás mondott. Ez nem volt jó hír, mert azt tudtuk meg belőle,hogy egy hónapja a gerince nyaki részén is sérülést találtak, amely komoly fájdalmat okoz neki. Azt mondta, hogy a felvételt is fájdalomcsillapító injekciókkal tudta végigcsinálni, ezért nem lesz az új albumnak sem lesz fellépésekből álló promóciós folyamata. Amilyen ijesztően hangzott ez, Rain kedélye éppen olyan pompás volt, a színpadi mozgása pedig a legjobb formáját mutatta, ráadásul a legnehezebb elemeket is bevállalta az est folyamán. A stúdióból való távozását is rögzítette egy Cloudcam, és ott is lendületes, rugalmas lépteknek lehettünk tanúi. Szóval felmerül a gyanú, hogy valami óvatosságról lehet szó, vagy valami készül, amiről még nem kell tudnunk :)



zzang9gram Kbs공개홀 유희열의 







ji_yeonish
https://www.instagram.com/p/BPFhifUhDBE/?taken-by=ji_yeonish




 




 被郑网红逼疯的门儿
 http://www.weibo.com/u/1802043831?is_hot=1



ih @sunnypeony



Backstage:



mcdingdong
https://www.instagram.com/p/BPJh2TXBZT0/

이런말하기...좀 그렇치만..
...멋있습니다!
최고의 선물..
함께해요 딩동~







Rain távozik a tévéstúdióból:


国王De铁塔
http://weibo.com/tv/v/Eqd9p83fk?fid=1034:160b559d0ced239ecbd967cbacd9cf79

rain柳熙烈的写生簿kbs下班,最好的礼物!@RAIN-JIHOON 帅爆了,各种精瘦型男气质高个man,皮肤好爆,今天完美。衣服太帅了


[2017-0022]




A hivatalos rajongói klub gondoskodott egy kis frissítőről a felvételen dolgozó stáb és természetesen Rain részére:


Rain-Cloud ‏@WWRC2014
https://twitter.com/WWRC2014/status/818768373672591361

#Rain#정지훈#최고의선물# 구름에서 유희열 스케치북 녹화현장에 든든하게 드시라고 보내드렸습니다.멋진 무대 기대되네요.함께하지 못하시는 구름님들도 응원해주세요~ 최고의선물 정지훈 최고👍👍👍👍



http://blog.naver.com/party_full/220915292570
http://blog.naver.com/party_full/220916331040



ALLKPOP
http://www.allkpop.com/article/2017/01/rain-gears-up-for-a-sexy-new-choreography-involving-a-fedora-in-2nd-comeback-teaser




Rain gears up for a sexy new choreography involving a fedora in 2nd comeback teaser
By beansss


[Video: 2nd teaser]


Gather up, Clouds, it's time to make it rain!

Solo artist Rain will be making his long-awaited comeback this month with a new music release, titled 'The Best Present'. In his 1st teaser revealed last week, Rain announced that he would be collaborating with top star Psy, who wrote Rain's upcoming title track.

The 2nd teaser gives us more than an adequate sneak preview of what may possibly be Rain's new choreography, involving a fedora!

Stay tuned for Rain's full release, set for this January 15!
































No comments: