Ma Karácsony napja van, és Raintől egy nagyon szép ajándékot kaptunk a RAIN EFFECT második részében. Egy vallomást (kb. 21:05-től), amelynek szavai nyomán melegség tölti el az ember szívét. Tudjuk, hogy ebben az évben mi minden történt vele, ezért nem csoda, ha arcának keserédes kifejezése láttán némi pára homályosítja el a tekintetünket.
Az Mnet RAIN EFFECT sorozatának új részében Rain egy hullámvasúthoz hasonlította az életét, mondván, hogy sok hullámhegyet és hullámvölgyet ért meg, különösen azzal kapcsolatban, hogy mások hogyan látják őt mint hírességet.A produkciós csapat megkérdezte Raint, hogy miért nem beszélt részletesen a múltjáról. Rain kifejtette, hogy "Az emberek úgy tekintettek rám, mint egy rendes és karizmatikus emberre, ám egy napon ezek a gondolatok eltorzultak. De nem hiszem azt, hogy ez igazságtalan lenne. Úgy gondolom, hogy bármit is tettem, nekem kell elviselnem, arra gondolva, hogy az igazság előbb vagy utóbb úgyis kiderül."Így folytatta: "Ez nem úgy megy, hogy örökké csak megtapsolnak engem. Kell hogy jöjjenek jó és rossz dolgok is. Régebben arra gondoltam, hogy "Mit tegyek?", de ma már elfogadom a jó kritikát, és az olyanféléket, mint a "Csak azt nem szeretem, ha" hagyom, hogy menjen az egyik fülemen be, a másikon ki.Végül Rain azt mondta, hogy "Még keményebben dolgozom azoknak az embereknek, akik szeretnek engem. A közönség az én szüleim. Életet adtak nekem, ennem és élnem engedtek. A koreai rajongók azok az emberek, akik megteremtettek engem mint "Rain"-t. Nekik határozottan joguk van kritizálni engem, mint ahogyan joguk van kedvelni és szeretni is, mert általuk élveztem sok boldogságot az évek során."
Forrás: http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/26-dec-13-allkpop-rain-explains-in-a-sweet-speech-why-his-fans-ha?xg_source=facebookshare
Bejegyezte és fordította: Harudo11
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése