Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.06.18. - Koncertvideók

««« Előző nap
««« A nap eseményei
««« Koncertfotók-1. 
««« Koncertfotók-2.


FELTÖLTÉS ALATT!



THE SQUALL TOUR - BEIJING, CHINA

WUKESONG CULTURE AND SPORTS CENTER (LASPORTS CENTER)





WITH YOU


@大V-Rain-维卡菲董事 
http://weibo.com/p/2304449122cd8ea69201fa2b1a995978207529


NAN

03
@大V-Rain-维卡菲董事
http://weibo.com/p/2304448d7203db54554a36c1df58c2753c86f3


@大V-Rain-维卡菲董事http://weibo.com/p/230444f67875e5fbfb6bc6170103d417395d76
http://weibo.com/p/2304448c94b857dfa5805fa9a93801930a5fe6
http://weibo.com/p/2304449a1a208bb32dafccf8e69b0e8590fbdb
http://weibo.com/p/230444ba934efb45ec959d5b5e0b5587b221fb



@语儿嘛嘛8
http://weibo.com/p/2304441076246b743043f4c6eafb2a6457f337
@咪儿女
http://weibo.com/p/23044414669bba57a61cc42a39eccf09c3d887
@永乐票务韩国站
http://weibo.com/p/23044450881f5258bb166a02d4e8cdaec0702c
@__Y__X__
http://weibo.com/p/230444ee7c45a59cb4d56dc5b5e86784da7e94
http://weibo.com/p/230444478fd2bf31bd41d1f40068ea805e1256
@LizSSS
http://weibo.com/p/230444e4d469f017b46edab63514713e840ec9
@Cloud龙猫0806
http://weibo.com/p/2304441dbdaf7a853c6871bdece75861a4650a
http://weibo.com/p/230444a7df19c495ba3b00c9f36772e40fbb3a
@-南盆友mua
http://weibo.com/p/230444c95288f6d72c146f9c81ab2a41d74794
@挚爱张二叔
http://www.miaopai.com/show/A2fZtQcFZyDdllVe03J7ig__.htm
http://www.miaopai.com/show/hsiFFHO-ZDo3tPWbTgKdqQ__.htm
@RainHoliday
http://www.miaopai.com/show/SgGxdQZHIazcapfhY8e3VQ__.htm
@lillianv2该补补脑了
http://www.miaopai.com/show/8f0Oboevk7FkJoxYXCMJdg__.html
@大樱桃xi
http://weibo.com/p/230444063937ee1829e66f5245fe02f3101d4c
@超仔Rain迷妹
http://www.miaopai.com/show/AZL8tFQ9Jxc~od-cfxutcg__.htm
@是Ring不是Rain
http://weibo.com/p/23044454ba9fee7622fc2f636696e73952b277

@-南盆友mua
http://weibo.com/p/230444efcdf263deff52c75605c0dd4c419a5a
@Amanda_GGG
http://weibo.com/p/2304443b7739dee4e4343c610b8c4c01a59bbc

@Enshi-R
http://weibo.com/p/2304449dae918dd14986217c2de2b85aa5286b
http://weibo.com/p/230444daf097e155226183bdda751a190ab0b7
http://weibo.com/p/23044443566736a41c09d5c39fcdd6a3c1ae77
http://weibo.com/p/230444ecde10f24d4eae2a716c19566bdb22e0
http://weibo.com/p/2304443f1ddc4869a6da8f292a7cae4f1df3c2
http://weibo.com/p/230444c4a0fd4398b16cdf8c8b724fd57d6c11
@宋er啊
http://www.miaopai.com/show/kg3beOraPLInrgFvSgOIYw__.htm
@挚爱张二叔
http://www.miaopai.com/show/yzHUVdyXbyTEUZoC6yvQeA__.htm
http://www.miaopai.com/show/hsiFFHO-ZDo3tPWbTgKdqQ__.htm
http://www.miaopai.com/show/lzLl605qGOxVPeNbbiQ17w__.htm
http://www.miaopai.com/show/pRajZFPNqNm~8yqk7z2aLA__.htm

@kaien爱rain
http://weibo.com/p/230444ec63b19facf07e72334b754901a17696

@丹尼尔_姚先生
http://weibo.com/p/2304449dcdbc9a0bda3f9cc1f0c1a279d0e178
@Kevincloud2003
http://www.miaopai.com/show/ZNqvzd4awmxjndKdHVxsUg__.htm
http://weibo.com/p/2304448a974a4a2d11618aff9159ffe7b0b5cd
@奕君5582769245
http://weibo.com/p/23044453fcdae176accfc32c9aba537041d544
@jessica何耀辉
http://weibo.com/p/230444115469a7671a44227af91fb763a3f495
http://weibo.com/p/230444af0fff29ef5f8beadc13bb2428e26f63
@是Ring不是Rain
http://weibo.com/p/23044454ba9fee7622fc2f636696e73952b277

@黑巧大CC
http://weibo.com/p/2304443a51c10f92dc148bee43b2433b75f062
@_啝o
http://weibo.com/p/230444d5e8ed0c5a02ea51b18f0872d35cb41c



























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése