Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.06.10.

««« Előző nap 



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Folytatódott a munkatársakkal töltött kikapcsolódás, feltöltekezés. Rain a vietnami fellépésének hírét is laza nyaralóként, a természet szépséges kulisszáit használva adta hírül.



RAIN


via ĐÀN ÔNG   Bi Rain sẽ xuất hiện trong đêm chung kết HHVN 2016
via ratoka4    16-06-10 Rain Message









PRIVATE LIFE

1.
Credit: _mandudu Instagram
https://www.instagram.com/p/BGeUgyuPQMX/

에너지충전^^




2.
Credit: eunvini
https://www.instagram.com/p/BGd7ObCiq3k/

<<<<몸으로 말해요>>>>
🐮🐯🐙🐷🐶🐱🐹🐔🦁🐰
제일 많이 웃은 시간 키득키득




3.
Credit: hyunsung_noh Instagram
https://www.instagram.com/p/BGeYGG7EoCi/?taken-by=hyunsung_noh

나의 입수를 하늘이 축하라도 하는듯
월드스타 비 님께서 오늘도 강림해 주심
오늘은 짧은시간 이었지만 난 그동안 혼자
이유도없이 부끄럼타며 얼굴빨개져있었음
옆에분들은 혹시몰라 매너모자이크
#가평수상레저 #최고의빠지 #텐클럽
#월드스타 #비 #정지훈 #멋져부려 #눈호강 #부끄럼은나의몫 #다음에또봐요







RAIN INSTAGRAM


Rain holdnaptár szerinti születésnapja idén június 9-re esett, a Nike talán éppen ezért időzítette erre a napra az ajándékcsomagját, amit Rainnek küldött.


1.
RAIN♥ rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BGdu6fqJSna/?taken-by=rain_oppa

Thx... #nike



2.
RAIN♥ rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BGd6rtQpSpz/?taken-by=rain_oppa

Next is~ #beijing#concert#15th. 大家~!6月18日 北京乐事体育生态中心 ~! The Squall 演唱会见!






RAIN TWITTER

1.
https://twitter.com/29rain/status/741161107218403329

Koreai idő szerint: 15:52


2.
https://twitter.com/29rain/status/741186989966434304

Koreai idő szerint:17:35





RAIN WEIBO


RAIN-JIHOON
https://weibo.com/3962886578/DzBu0o0SS?from=page_1004063962886578_profile&wvr=6&mod=weibotime&type=comment#_rnd1465841517017

大家~!6月18日 北京乐事体育生态中心 ~!
The Squall 演唱会!北京站见![嘻嘻]









MISS VIETNAM FINALE


1.
THANHNIEN NEWS
https://www.thanhniennews.com/arts-culture/south-korean-star-rain-to-sing-at-miss-vietnam-finale-63036.html







South Korean star Rain to sing at Miss Vietnam finale
 

By Da Ly, Thanh Nien News
  


Rain was named as one of the 100 most influential people in the world by Time magazine in 2006 and 2011.

South Korean pop star Rain will perform at the Miss Vietnam finale in Ho Chi Minh City on August 28, organizers said Friday. 
This will be the fourth time the 33-year-old, real name Jung Ji-hoon, performs in Vietnam. The final of this year’s Miss Vietnam will take place at the Phu Tho Indoor Stadium in District 11, the organizers told the media at a briefing Friday. 

Rain has made eight albums and acted in several South Korean and Hollywood films. Time magazine named him one of the 100 most influential people in the world in 2006 and 2011. 

His latest work is a main role in a K-drama titled “Please Come Back, Mister” that aired on SBS from February to April this year.




A dél-koreai sztár, Rain fog énekelni a Miss Vietnam fináléján
 
 
A dél-koreai popsztár, Rain fog fellépni a Miss Vietnam finaléján augusztus 28-án Ho Chi Minh Városban, mondták a szervezők pénteken.

Ez lesz a negyedik alkalom, hogy a 33 éves Rain, valódi nevén Jung Ji-hoon előadást tart Vietnamban. Az idei Miss Vietnam fináléjának a Phu Tho Indoor Stadium ad helyet a 11. kerületben, amint azt röviden elmondták a szervezők pénteken a médiának.

Rain nyolc albumot készített és számos dél-koreai és hollywoodi filmben játszott. A Time magazin 2006-ban és 2011-ben a világra legnagyobb hatással bíró 100 ember egyikeként nevezte meg. 

Legutóbbi munkája a "Please Come Back, Mister" című K-dráma főszerepe volt, amelyet az SBS sugárzott idén februártól áprilisig.


2.
HELLOKPOP
https://www.hellokpop.com/news/rain-perform-miss-vietnam-final/





Rain To Perform At Final Round of Miss Vietnam 2016
By  | 



Good news for Vietnamese fans of the singer!

On June 10, a press conference for ‘Miss Vietnam 2016’ was held in Ho Chi Minh city, Vietnam.

At the conference, the organizer’s contest revealed that top Korean singer-actor Rain will have a performance at the final round of Miss Vietnam 2016 , which is scheduled to take place this August. He is one of the international guests performing in the S-shaped country’s biggest beauty contest.

Meanwhile, this is not the first time that he has visited Vietnam. The singer participated in a concert in Ho Chi Minh city back in 2006. In 2007, he headed to Vietnam to hold his mini live show titled Rain’s Coming. 5 years later, in 2012, the star returned to Vietnam as a soldier of the Korean army to celebrate the 20th anniversary of the establishment of diplomatic relations between Vietnam and South Korea.

Rain says ‘hello’ to Vietnam in the greeting video below:


Credit: ĐÀN ÔNG https://www.youtube.com/watch?v=8s9eMDZd_Iw

vagy

Credit: Hoa Hậu Việt Nam Facebook
https://www.facebook.com/HoaHauVN/videos/796535190447518/




Remek hírek az énekes vietnami rajongóinak!


Június 10-én tartották a 'Miss Vietnam 2016' sajtótájékoztatóját Ho Chi Minh városban, Vietnamban.
 
A tájékoztatón a szervezők elárulták, hogy a vezető koreai énekes-színész Rain tart előadást a Miss Vietnam 2016 döntője során, amely augusztusra van ütemezve. Ő az egyik nemzetközi vendég, aki fellép az S-alakú ország legnagyobb szépségversenyén.

Ámbár nem ez az első alkalom, hogy ellátogat Vietnamba. Az énekes már 2006-ban is részt vett egy koncerten Ho Chi Minh városban. Ugyancsak járt Vietnamban 2007-ben, hogy megtartsa a Rain's Coming mini élő show-ját. Öt évvel később, 2012-ben a sztár a koreai hadsereg katonájaként tért vissza Vietnamba, hogy megünnepeljék a Vietnam és Dél-Korea közötti diplomáciai kapcsolatok fennállásának 20. évfordulóját.
Rain Vietnamot köszönti az alábbi üdvözlő videóban:



ENDLESS AUGUST


KBS WORLD RADIO
http://world.kbs.co.kr/english/program/program_musicnews_detail.htm?no=30785





Rain & Victoria Set To Star In New Chinese Drama
2016-06-10



Rain has signed on for a new Chinese drama, and it's alongside the beautiful Victoria of f(x).

According to Rain Company, Rain has been cast in the Chinese drama titled "Endless August".

This is Rain's first comeback on the Chinese drama scene in a year.

































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése