Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.06.20.

««« Előző nap
Következő nap »»»




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



A Boy London divatház Pekingben tartotta az őszi-téli kollekcióját bemutató divat show-t. Az eseményen több híresség is fellépett, köztük Rain is. Az előadást követően azonnal a repülőtérre siettek, hogy elérjék az este 9-kor induló járatukat Szöulba.



PRIVATE LIFE


Napközben még volt idő, hogy a pekingi nyári melegben (31 fok) egy hideg sörrel frissítsék fel magukat:








BOY LONDON FASHION SHOW

PEKING



Rain három számmal szerepelt a műsorban: It's Raining, Hip Song, La Song.




03 (helyszín)
@ZILIN紫林LOVERAINOPPA
http://weibo.com/p/2304442cd131e4e79b5941e3029e6b9360667aor https://www.youtube.com/watch?v=xdK-Ey23BLg&feature=youtu.be


IT'S RAINING

01 (full)
@ZILIN紫林LOVERAINOPPA
http://weibo.com/p/23044408e25628e51980d01cef36b81370da0d

05 (It's Raining + Hip Song)
@舒舒wang
http://www.miaopai.com/show/BmHHyP8xCYvRVpZcGrPQkQ__.htm

06
@SALLYzsy_Bi
http://weibo.com/p/230444d6e0a01818fcb3d12a5ab53096cf9458
08
@ForFans追星App
http://weibo.com/p/2304441c4ede5c1bcd33b92edcb990d2cb5746

11
@浅浅米薰2015
http://weibo.com/p/230444cded8df1e5a69f060f1a74668675c4c3

12
@ELENAruoxi
http://weibo.com/p/230444c0f5f1168a37233bc8e697110dcc79a6

14
@依依北京小妞fighting
http://weibo.com/p/23044461f73a1dd0afac6ec54cb7cf3bb91a2c




HIP SONG

02
@ZILIN紫林LOVERAINOPPA
http://weibo.com/p/230444752e97431ebbab720c3beb3eb9545caf

04
@ZILIN紫林LOVERAINOPPA
http://weibo.com/p/230444a4e031a9da495669fae18f21e80715d7

07
@SALLYzsy_Bi
http://weibo.com/p/230444d120515dfc18ddd464b0a8ad42cbc265

09
@爱雨vicky维卡菲董事
http://weibo.com/p/2304440bc4e7e4d9fe41f87fa5f0cb84acd56d

10
@爱雨vicky维卡菲董事
http://weibo.com/p/230444c489e89c50f7c0517806865c6d31be22


13
@ELENAruoxi
http://weibo.com/p/23044425e5bd35efaad876c88fea85755ec933



































Forrás: BOYLONDON-LTD FB
https://www.facebook.com/boylondonkorea/posts/1029833277106319


보이런던에서 2016. 06. 20~ 2016. 06. 21 기간동안 중국 베이징에서 2016 F/W 컬렉션 및 수주회를 열었습니다.
월드스타 비, 인기아이돌 러블리즈, 스텔라, 스누퍼가 함께 참가를 하여 무대를 선보이면서 이 자리를 더욱 빛내주었는데요!
지금 사진으로 만나보시죠!
‪#‎보이런던‬ ‪#‎BOYLONDON‬ ‪#‎패션쇼‬ ‪#‎비‬ ‪#‎러블리즈‬ ‪#‎스텔라‬ ‪#‎스누퍼‬

Credit @BOYLONDONKOREA twitter 

#보이런던 #BOYLONDON #비 #정지훈 #rain @29rain 








 





























































































































































































































































Az eseményen közös fotók is készültek a Snuper nevű fiúcsapattal:








TUDÓSÍTÁS

http://v.youku.com/v_show/id_XMTYxNTE2NDUyOA==.html




















PRIVATE LIFE


A felvételek a pekingi repülőtéren készültek, ahonnan Szöul felé vette az irányt a csapat.

01
@克拉克小不的老大
http://weibo.com/p/2304442a126a7394a20cfd5deab2fbdd5f3806

02
@舒舒wang
http://weibo.com/p/230444e34eaf47d550bbeabde70cc676fca697

03
@克拉克小不的老大
http://weibo.com/p/2304442a126a7394a20cfd5deab2fbdd5f3806

04
@Enshi-R
http://weibo.com/p/230444a07270e3ec0f13511efb2aca2655102f

05
@嫣然小洋
http://weibo.com/p/230444a07270e3ec0f13511efb2aca2655102f

06
@希望快乐与幸福
http://www.miaopai.com/show/kcSB30gnKYxiP22GjitBrg__.htm










































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése