Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.06.18.

««« Előző nap




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


A The Squall turné koncertjén lépett fel Pekingben, melyet megelőzően egy hosszú tévéinterjút is adott, melyet Kínában online is közvetítettek, hasonlóan az esti koncerthez. A világ Cloudjai kissé megelőlegezve, ezen az eseményen ünnepelték meg Rain 25-i születésnapját. Az ünneplés részeként gyönyörű dekoráció fogadta Raint, fehér és vörös rózsákkal írták ki kínai nyelven a bejáratnál a 'Boldog születésnapot!' jókívánságot. A koncert vége felé pedig levetítették neki a meglepetésként készített rövid filmet, amelyben a Cloudok a világ minden tájáról köszöntik őt. Kapott egy hatalmas tortát is, melynek felszelésével derekasan megküzdött a színpadon.

A koncert helyszíne a Wukesong Culture and Sports Center (LaSports Center), mely egy hatalmas, 18 ezer főt befogadni képes fedett aréna.




RAIN WEIBO


Menetrendszerűen megérkezett Rain emlékeztetője az esti koncertre.

RAIN-JIHOON

6月18日今天18:30我会在聚美直播与大家互动专访,19:30直播我的演唱会,你们期待吗?[耶]@聚美陈欧 @聚美直播








PRIVATE LIFE


Ma is megosztott egy képet Noh Hee Young, amely a ruhákból ítélve egy másik alkalommal készült, mint az előző. A képet Kim Sung-soo készítette (Rain szereplőtársa a Full House-ban és az R2B: Return to Base-ben), a jókedvű társaságban látható még Noh és Rain mellett Lee Jung Hyun, Jung Suk-won és  Stacey Seung Yeon Lee (énekesek/színészek).
오랫만에 나타나주신 우리팀주장 #김성수
진짜오랜인연들 월드스타 #지훈 @rain_oppa 갈수록예뻐지는 이제는 대한민국 최고 여배우 이정현 @mermaidleejh 늘 노력하고 의젓한 막내 #정석원
우리팀 중심 @pristacey 우리건강하고 멋지고 따뜻하게 살자~~~~~^^ 담작품들 다 대박 기도!!!!!








THE SQUALL WORLD TOUR - PEKING, KÍNA

WUKESONG CULTURE AND SPORTS CENTER (LASPORTS CENTER)



TELEVÍZIÓS INTERJÚ

Credit artmistnnn
https://www.youtube.com/watch?v=f1tnVUlHL6s




































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése