Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.05.13.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Meglátogatta Hongshit, akinek május 14-én van a születésnapja. A vicces az, hogy a HIDEOUT SEOUL 하이드아웃 서울 nevű helyen találkoztak, ami búvóhelyet, rejtekhelyet jelent - de minden hiába, a teraszon ülők és a szomszéd tetőről (!) fotózók képei beterítették a világot. Szerencsére nem zavartatták magukat, a naplementében való békés gyönyörködés után a beszélgetés az éjszakába nyúlott.





INSTAGRAM / TWITTER


Hongshi megosztott két képet a látogatás békés pillanatairól.


1.
🙉Hongshi🇰🇷hongshi_jabha

https://www.instagram.com/p/BFV4y1ZPjnx/?taken-by=hongshi_jabha

다른 #이태원
#소월로 조용하고 좋네
느낌이 다르구만





[A képen kinagyított részletén Rain hibátlanul fénylő cipőjét is megszemlélhetjük :) ]



Ugyanez a twitteren:
https://twitter.com/hongshi_jabha/status/731049736602587136

Koreai idő szerint: 18:13




https://www.instagram.com/p/BFV5LYWPjoV/?taken-by=hongshi_jabha


#소월로
📸 @rain_oppa





Ugyanez a twitteren:

hongshi ‏@hongshi_jabha https://twitter.com/hongshi_jabha/status/731050579271782400


Koreai idő szerint: 18:16




Rain viszont teljes körpanorámát küldött:





2.
RAIN♥ rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BFV-2qFJSoB/?taken-by=rain_oppa


외국인...
Külföldi... - írta Rain felvétel mellé.


Ugyanez a twitteren:

RAIN @29rain
https://twitter.com/29rain/status/731063107187937280

Koreai idő szerint: 19:06



3.
Credit: mrlos 
https://www.instagram.com/p/BFV41dpxxjD/?taken-by=mrlos

비다!






































4.
Credit pajusienne
https://www.instagram.com/p/BFWAefypsta/





5.
Credit hellokhs
https://www.instagram.com/p/BFWBWiPDcJ5/








6.
Credit tiffany648752
https://www.instagram.com/p/BFWKTZTxiU4/?taken-by=tiffany648752
https://www.instagram.com/p/BFWKdWCRiVT/?taken-by=tiffany648752








RUNNING MAN CHINA


Két előzetest is közzétettek a műsorhoz, a negyedórás változatban csak az utolsó másodpercekben tűnik fel Rain:


Credit: - 欢迎订阅 - 浙江卫视【奔跑吧兄弟】官方频道
https://www.youtube.com/watch?v=VsXhsT9djSA&feature=youtu.be


Ezt a pár másodpercet itt külön is meg lehet nézni:

Credit: ratoka
http://www.dailymotion.com/video/k6AGKc7e6vKirThxKjF











































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése