Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Interjú Kínában (2013.09.27.) - teljes változat







- 0:18
Rain: [köszöntötte a kínai rajongóit]
0:26 - 0:44
Riporter: Hogy látja az első megjelenését ebben a műsorban?
Rain: Köszönöm a meghívást, nagyszerű itt lenni ebben a népszerű műsorban. Nagyon jól érzem magam.
0:59 - 1:15
Riporter: Hogy ment a délutáni próba?
Rain: Meglehetősen elégedett voltam vele. És a három döntős képességei nagyon meggyőzőek.

1:33 - 1:52
Riporter: Nézte ezt a műsort Koreában? Melyik résztvevő volt Önre a legnagyobb hatással?
Rain: Amikor néztem a videofelvételt Koreában, mielőtt ideutaztam volna, úgy láttam, hogy a döntősök fej fej mellett haladnak, nagyszerűek az énekesi és táncosi képességeik.

2:19 - 2:51
Riporter: Mostanában sokan debütálnak énekesként tehetségkutató versenyek keretében. Mit gondol erről?
Rain: Úgy vélem, hogy jó dolog másokat tisztességes műsorhoz juttatni. Mielőtt én debütáltam, nem nagyon volt esélyem a meghallgatásra, mivel abban az időben kevés ilyen műsor kínálkozott. De ma már sok tehetségkutató show van, és ez egészen biztosan jó dolog.

3:27 - 4:05
Riporter: Tudjuk, hogy számtalan koreai gyakornok is nagyon szigorú felkészítő programon megy keresztül. Mit csinált Ön a gyakornoki éveiben?
Rain: A legjobbat, amit csak tudtam. Csak előre néztem és folytattam, és csak arra gondoltam, hogyan tudnék jobb énekessé és táncossá válni, és azt hiszem, hogy ma is ezt teszem.

4:42 - 5:05
Riporter: Tervezi, hogy Kínára is kiterjeszti a zenéit, koncertjeit vagy a filmjeit?
Rain: Tervezem, hogy részt veszek a szórakoztatóipar tevékenységeiben Kínában. Készülök arra, hogy egy filmet vagy sorozatot készítsek, és dolgozom a következő albumomon is. Énekesként vagy színészként aktívan szeretnék működni itt, amilyen gyorsan csak lehetséges. Kérem, hogy kövessék figyelemmel a következő folyamatokat.

5:23 - 5:54
Riporter: Ha egy filmen dolgozna Kínában, melyik színésznővel dolgozna szívesen?
Rain: Tényleg nagy rajongója vagyok a kínai filmeknek. Mivel sok kiváló színésznő van Kínában, páratlan lehetőség lenne bármelyikükkel dolgozni.

6:26 - 6:32
Riporter: Úgy látjuk, hogy tényleg széleskörű aktivitásra készül Kínában. Tervezi, hogy megtanul kínaiul?
Rain: Az utóbbi időben már keményen dolgozom ezen.
6:39 -
Riporter: Régóta most jár második alkalommal Changsa-ban. Melyik a kedvenc étele itt, vagy melyik volt a legemlékezetesebb hely itt az Ön számára?
Rain:  Ez a második látogatásom Changsa-ban 2005 óta. Úgy látom, hogy a város még szebb, mint amilyen a  múltkor volt. Az a legjobb az egészben, hogy rengeteg finomságot lehet itt enni.






Forrás: http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/letv-13-09-28-rain-interview-super-boy-finals-7-47min
Fordította: Harudo11




























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése