Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.02.17.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nincs információ.





COME BACK, MISTER


Megjelent a sorozat 4. előzetese.

http://indavideo.hu/video/160217_RAIN_-_Come_Back_Mister_4th_teaser
Credit: SBS
https://youtu.be/fMLul3GTDHI





MÉDIA

KOREA STAR DAILY
http://www.koreastardaily.com/tc/photo/73915/2



Rain吳漣序《回來吧大叔》劇照 重生前後差太多
2016年2月17日 星期三10:05

近日,SBS TV最新水木劇(週三週四播出的劇集)《回來吧大叔》公開了一組Rain、吳漣序、金秀路、金仁權的劇照,形象對比十分之強烈。

劇中,金仁權飾演百貨店女裝賣場的萬年課長、年過四旬的金英洙,Rain飾演金英洙過勞死之後重生變成的精英花美男店長李海俊;金秀路飾演黑道出身的Knulp酒吧老闆韓基倬,吳漣序飾演韓基倬重生後變成的絕世美女洪蘭。

四個人在劇中上演的「變身故事」十分令人期待。 劇中,離開人世的金秀路和金仁權被賦予了一次回到人世的機會,金仁權變成了Rain,金秀路則變成了吳漣序,兩人都變成了與原本的自己截然相反的模樣。 劇照中,這一對比更加鮮明。

第一張照片中,金仁權一絲不苟地穿著正裝、打著領帶、佩戴著笑臉徽章,對飾演上司的演員朴哲民畢恭畢敬地鞠躬問好,看上去非常緊張,滿滿都是萬年課 長的辛酸。 而另一張照片中,Rain也穿著西裝,卻把襯衫鬆開一枚扣子、也沒打領帶,高大的身形和寬闊的肩膀頓時把朴哲民的氣勢壓了下去,與金仁權形成鮮明對比。

金秀路和吳漣序更是不僅外形,連性別都相反。 金秀路體格健壯、胳膊上還有霸氣的紋身,照片裡的他在酒吧廚房裡磨著刀,目光犀利,充滿男子漢的魅力。 而吳漣序則是一頭長卷髮、皮膚白皙,重生後的模樣與金秀路截然相反。 金秀路的角色在四十多年的生活裡都堪稱男人中的男人,究竟,吳漣序能否完美詮釋出他的內心呢?

《回來吧大叔》是一部奇幻幽默劇情片,講述了兩個人同時從陰間返回人世後發生的各種故事,軟弱無力的人重生後變成兼具能力與帥氣外形的人,重新過人生。 該劇將接檔《Remember》,2月24日開播。 申尚旻/文 版權所有 韓星網 禁止轉載










REKLÁM



WELLCARE FIT
http://mp.weixin.qq.com/s?__biz=MzA3MTEwMDY1Mw==&mid=403173129&idx=1&sn=61c93f69a38679276e63273f05c7038d&scene=0#wechat_redirect




















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése