Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2016.01.24.

««« Előző nap          



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Senjangban töltötték az éjszakát az előző esti koncert után, majd a szállodából a Taoxian Nemzetközi Repülőtérre mentek. De nem hazafelé utaztak, hanem Sanghajba, ahol Raint a Dragon TV Spring Festival műsorának tévéfelvétele várta.

Úgy látszik, hogy a Kínában töltött három nap nem sok megállásra adott lehetőséget, mert Rain az este nyolckor küldött üzenetében arról panaszkodik, hogy a sűrű program miatt nem tud aludni. És igazat beszél, mert a következő üzenetet az éjszaka közepén, hajnali két óra felé küldte, de nem mulasztotta el megmutatni az egyik rajongó különleges ajándékát.

Az alváshiány mellett a hideget is említi, láttuk, hogy előző nap sem vette le a kabátját a stadionban, ahol a próba idején szintén nem lehetett nagy meleg.





Távozás a senjangi szállodából:



[2016-0159]




[2016-0160]




[2016-0161]




[2016-0162]




[2016-0163]




[2016-0164]




[2016-0000]










(2016_01_24-01922)

(2016_01_24-01923)

(2016_01_24-01924)

(2016_01_24-01925)

(2016_01_24-01926)

(2016_01_24-01927)

(2016_01_24-01928)

(2016_01_24-01929)

(2016_01_24-01930)

(2016_01_24-01931)

(2016_01_24-01932)

(2016_01_24-01933)

(2016_01_24-01934)

(2016_01_24-01935)

(2016_01_24-01936)







Senjangban a Taoxian Nemzetközi Repülőtéren:



[2016-0165]





[2016-0166]




(2016_01_24-01937)




Érkezés a sanghaji szállodába:


[2016-0167]






[2016-0168]






[2016-0169]






[2016-0170]







(2016_01_24-01938)

(2016_01_24-01939)

(2016_01_24-01940)

(2016_01_24-01941)

(2016_01_24-01942)





DRAGON TV SPRING FESTIVAL - SANGHAJ, KÍNA

TELEVÍZIÓS FELVÉTEL



Setlist: Hip Song, beszélgetés, La Song 



A műsor felvétele alatt rengeteg fancam is készült, melyek sok apró érdekességet tartalmaznak:



[2016-0171 - 0197]







(2016_01_24-01943)

(2016_01_24-01944)

(2016_01_24-01945)

(2016_01_24-01946)

(2016_01_24-01947)

(2016_01_24-01948)

(2016_01_24-01949)

(2016_01_24-01950)

(2016_01_24-01951)

(2016_01_24-01952)

(2016_01_24-01953)

(2016_01_24-01954)

(2016_01_24-01955)

(2016_01_24-01956)

(2016_01_24-01957)

(2016_01_24-01958)

(2016_01_24-01959)

(2016_01_24-01960)

(2016_01_24-01961)

(2016_01_24-01962)

(2016_01_24-01963)

(2016_01_24-01964)

(2016_01_24-01965)

(2016_01_24-01966)

(2016_01_24-01967)

(2016_01_24-01968)

(2016_01_24-01969)

(2016_01_24-01970)

(2016_01_24-01971)

(2016_01_24-01972)

(2016_01_24-01973)

(2016_01_24-01974)

(2016_01_24-01975)

(2016_01_24-01976)

(2016_01_24-01977)

(2016_01_24-01978)

(2016_01_24-01979)

(2016_01_24-01980)

(2016_01_24-01981)

(2016_01_24-01982)

(2016_01_24-01983)

(2016_01_24-01984)

(2016_01_24-01985)

(2016_01_24-01986)

(2016_01_24-01987)

(2016_01_24-01988)

(2016_01_24-01989)

(2016_01_24-01990)

(2016_01_24-01991)

(2016_01_24-01992)

(2016_01_24-01993)

(2016_01_24-01994)

(2016_01_24-01995)

(2016_01_24-01996)

(2016_01_24-01997)

(2016_01_24-01998)

(2016_01_24-01999)

(2016_01_24-02000)

(2016_01_24-02001)

(2016_01_24-02002)

(2016_01_24-02003)

(2016_01_24-02004)

(2016_01_24-02005)

(2016_01_24-02006)

(2016_01_24-02007)

(2016_01_24-02008)

(2016_01_24-02009)

(2016_01_24-02010)

(2016_01_24-02011)

(2016_01_24-02012)

(2016_01_24-02013)

(2016_01_24-02014)

(2016_01_24-02015)

(2016_01_24-02016)

(2016_01_24-02017)

(2016_01_24-02018)

(2016_01_24-02019)

(2016_01_24-02020)

(2016_01_24-02021)

(2016_01_24-02022)

(2016_01_24-02023)

(2016_01_24-02024)

(2016_01_24-02025)

(2016_01_24-02026)

(2016_01_24-02027)

(2016_01_24-02028)

(2016_01_24-02029)

(2016_01_24-02030)

(2016_01_24-02031)

(2016_01_24-02032)

(2016_01_24-02033)

(2016_01_24-02034)

(2016_01_24-02035)

(2016_01_24-02036)

(2016_01_24-02037)

(2016_01_24-02038)

(2016_01_24-02039)

(2016_01_24-02040)

(2016_01_24-02041)

(2016_01_24-02042)

(2016_01_24-02043)

(2016_01_24-02044)

(2016_01_24-02045)

(2016_01_24-02046)

(2016_01_24-02047)

(2016_01_24-02048)

(2016_01_24-02049)

(2016_01_24-02050)

(2016_01_24-02051)

(2016_01_24-02052)

(2016_01_24-02053)

(2016_01_24-02054)

(2016_01_24-02055)

(2016_01_24-02056)

(2016_01_24-02057)

(2016_01_24-02058)

(2016_01_24-02059)

(2016_01_24-02060)

(2016_01_24-02061)

(2016_01_24-02062)

(2016_01_24-02063)

(2016_01_24-02064)

(2016_01_24-02065)

(2016_01_24-02066)

(2016_01_24-02067)

(2016_01_24-02068)

(2016_01_24-02069)

(2016_01_24-02070)

(2016_01_24-02071)

(2016_01_24-02072)

(2016_01_24-02073)

(2016_01_24-02074)

(2016_01_24-02075)

(2016_01_24-02076)

(2016_01_24-02077)

(2016_01_24-02078)

(2016_01_24-02079)

(2016_01_24-02080)

(2016_01_24-02081)

(2016_01_24-02082)

(2016_01_24-02083)


(2016_01_24-02084)

(2016_01_24-02085)

(2016_01_24-02086)

(2016_01_24-02087)

(2016_01_24-02088)

(2016_01_24-02089)

(2016_01_24-02090)

(2016_01_24-02091)

(2016_01_24-02092)

(2016_01_24-02093)

(2016_01_24-02094)

(2016_01_24-02095)

(2016_01_24-02096)

(2016_01_24-02097)

(2016_01_24-02098)

(2016_01_24-02099)

(2016_01_24-02100)

(2016_01_24-02101)

(2016_01_24-02102)

(2016_01_24-02103)

(2016_01_24-02104)

(2016_01_24-02105)

(2016_01_24-02106)

(2016_01_24-02107)

(2016_01_24-02108)

(2016_01_24-02109)

(2016_01_24-02110)

(2016_01_24-02111)

(2016_01_24-02112)

(2016_01_24-02113)

(2016_01_24-02114)

(2016_01_24-02115)

(2016_01_24-02116)

(2016_01_24-02117)

(2016_01_24-02118)

(2016_01_24-02119)

(2016_01_24-02120)

(2016_01_24-02121)

(2016_01_24-02122)

(2016_01_24-02123)

(2016_01_24-02124)

(2016_01_24-02125)

(2016_01_24-02126)

(2016_01_24-02127)

(2016_01_24-02128)

(2016_01_24-02129)

(2016_01_24-02130)

(2016_01_24-02131)

(2016_01_24-02132)

(2016_01_24-02133)

(2016_01_24-02134)

(2016_01_24-02135)

(2016_01_24-02136)

(2016_01_24-02137)

(2016_01_24-02138)

(2016_01_24-02139)

(2016_01_24-02140)

(2016_01_24-02141)

(2016_01_24-02142)

(2016_01_24-02143)

(2016_01_24-02144)

(2016_01_24-02145)

(2016_01_24-02146)

(2016_01_24-02147)

(2016_01_24-02148)

(2016_01_24-02149)

(2016_01_24-02150)

(2016_01_24-02151)

(2016_01_24-02152)

(2016_01_24-02153)

(2016_01_24-02154)

(2016_01_24-02155)

(2016_01_24-02156)

(2016_01_24-02157)

(2016_01_24-02158)

(2016_01_24-02159)

(2016_01_24-02160)

(2016_01_24-02161)

(2016_01_24-02162)

(2016_01_24-02163)

(2016_01_24-02164)

(2016_01_24-02165)

(2016_01_24-02166)

(2016_01_24-02167)

(2016_01_24-02168)

(2016_01_24-02169)

(2016_01_24-02170)

(2016_01_24-02171)

(2016_01_24-02172)

(2016_01_24-02173)

(2016_01_24-02174)

(2016_01_24-02175)

(2016_01_24-02176)

(2016_01_24-02177)

(2016_01_24-02178)

(2016_01_24-02179)

(2016_01_24-02180)

(2016_01_24-02181)

(2016_01_24-02182)

(2016_01_24-02183)

(2016_01_24-02184)

(2016_01_24-02185)

(2016_01_24-02186)

(2016_01_24-02187)

(2016_01_24-02188)

(2016_01_24-02189)

(2016_01_24-02190)

(2016_01_24-02191)

(2016_01_24-02192)

(2016_01_24-02193)





RAIN ÜZENETE


Ezt az képet Rain a Dragon TV Spring Festival tévéfelvételének szünetében küldhette, mivel a fellépésén ugyanebben az öltözékben van.


INSTAGRAM

#잠안자기#2박3일#스켸쥴두개#개추워#상해

"#No sleep. #3days 2nights. #2 schedules. #So cold. #Shanghai" (Ford: Elsie ‏@elsie_see twitter)

(Nincs alvás. 3 nap 2 éjszaka. 2 elfoglaltság. Túl hideg. Sanghaj)




(2016_01_24-02194)



TWITTER

 
(2016_01_24-02195) Kínai idő szerint: 20:02


A hajnalban küldött két fotón Rain megmutatta az egyik rajongótól kapott ajándékát, a telefonjához készített egyedi borítást. A másik képen a homokóra mellett egy hátszín-kocka látható, de hogy mi az összefüggés, vagy hogy van-e egyáltalán, arra ötletem sincs. Rain mindenesetre utal az időre is, lehet, hogy csak nagyon fáradt volt már...

2.
Credit RAIN♥ rain_oppa Instagram


히히... 조으다#케이스#rain#큐브등심#시계

Heehee....Good히히... 조으다#케이스#rain#큐브등심#시계 (Ford: Elsie ‏@elsie_see twitter)
(Hihi... Jó #Eset #rain #hátszín kocka #idő


(2016_01_24-02196)



TWITTER

(2016_01_24-02197) Kínai idő szerint: január 25. 01:40





Az ajándékot egyébként láthattuk egy másik fotón is, így nézett ki a teljes valójában:


(2016_01_24-02198)












___________________________________________________________________________________
KREDITEK:


[2016-0159]
范范范露夕   @阿桐不叫阿童木 @发沙里的脚跟鞋

[2016-0160]
于点   我Rain能再帅点么!!!!!太帅辣!!!!!大写加粗的帅!!!!!!!#rain王者归来亚洲巡回演唱会沈阳站#

[2016-0161]
爱雨vicky维卡菲创始人   又一次送你走[悲伤][悲伤]不舍 好暖还点头 头发顺毛吹的不错@RAIN-JIHOON #王者归来RAIN亚洲巡演##王者归来RAIN亚洲巡演0123沈阳站##韩剧回来吧大叔#   

[2016-0162]
NANALOVERAIN_OPPA   http://www.miaopai.com/show/HKZPGzfgs~fuGh2~dhIlVQ__.html

[2016-0163]
ZILIN紫林LOVERAINOPPA   #rain王者归来亚洲巡回演唱会沈阳站##RAIN-JIHOON#酒店送走oppa,酒店人不少[嘻嘻][嘻嘻],哥头发弄了帅帅的[心][心],oppa拜拜[拜拜][拜拜],上海的云儿们接驾吧[飞机][飞机][噢耶][噢耶]❤❤@RAIN-JIHOON 网页链接

[2016-0164]
超仔Rain_Cloud755   @RAIN-JIHOON oppa我等你等得好辛苦!那也值得了!哈哈!今天一直跟我们挥手点头!心情棒棒哒[哈哈][哈哈][哈哈][心][心][心] 网页链接

[2016-0000]
n/a


NANALOVERAIN_OPPA   萌萌~


李-Huan-Yu   昨天在通道里 [爱你]

[2016-0167]
@Kevincloud2003   #RAIN加盟东方春晚##王者归来Rain亚洲巡演0130香港站##Rain郑智薰回来吧大叔##RAIN-JIHOON#在上海酒店接到了@RAIN-JIHOON 打了招呼[太开心]


Yue越-_-   #RAIN加盟东方春晚# 第一次在酒店拍到他


Chenyi晨伊_Cloud321rain   #RAIN加盟东方春晚##RAIN-JIHOON##Rain郑智薰回来吧大叔# 安全到达上海[爱你][爱你][爱你]好帅好帅啊,走的好慢呀[抓狂][抓狂][抓狂]保安好讨厌,太讨厌了[抓狂][抓狂][抓狂][抓狂][抓狂]@RAIN-JIHOON
   
_N無限N_   #RAIN加盟东方春晚##王者归来RAIN亚洲巡演##RAIN-JIHOON# 在旋转门那里呆呆的好可爱 进门就挥手 走得很慢[心]@RAIN-JIHOON

[2016-0171]
_N無限N_   #RAIN加盟东方春晚##王者归来RAIN亚洲巡演##RAIN-JIHOON# 第一遍话筒出问题 于是亲自试音 1 2 [羞嗒嗒]@RAIN-JIHOON

[2016-0172]
Sarniee    等了那么久 Rain终于出来了[心][心][心]

[2016-0173]
Sarniee   @RAIN-JIHOON @Rain吧中国云官博 @Rain全球粉丝团 @NANALOVERAIN_OPPA #Rain#
 
[2016-0174]
Zou揍     #rain##东方卫视春晚# 帅爆了rain[爱你]生无可恋 

[2016-0175)
郑爱晶晶    #东方卫视春晚##RAIN-JIHOON##王者归来RAIN亚洲巡演# 东方卫视春晚录制 HIP SONG现场试音[偷笑][偷笑]@RAIN-JIHOON 帅呆萌[愛你][愛你]

[2016-0176]
Zou揍   hip song[爱你]#Rain郑智薰# 大男神帅我一脸[害羞]

[2016-0177]
Chenyi晨伊_Cloud321rain   #RAIN加盟东方春晚##RAIN-JIHOON##Rain郑智薰回来吧大叔# 160124 东方卫视春晚录制 hip song [色][色]满频的hip song hip song啊~~~啊~~~hip song hip song啊~~~啊~~~[哈哈][哈哈][哈哈][哈哈]

[2016-0178] 
FF_fang_    #rain王者归来亚洲巡回演唱会沈阳站##RAIN加盟东方春晚##王者归来Rain亚洲巡演0130香港站##Rain郑智薰回来吧大叔##RAIN-JIHOON# 东方卫视春晚录制 hip song 扭的太赞了[嘻嘻][嘻嘻]@RAIN-JIHOON

[2016-0179]
viruscck   #东方卫视春晚##rain# @RAIN-JIHOON 欧巴圈粉!电晕!!![泪]

[2016-0180]
大颗心心   rain [女孩儿]
 
[2016-0181] 
   
[2016-0182]
rainclouddhk    #RAIN加盟东方春晚# @RAIN-JIHOON 今天運氣太好了。很後入場要坐在階梯上。後來導演要我們全部坐去第一排。對正舞台中央。很近很近的看Rain oppa實在太幸福。開始時歐巴對咪的音量不滿意,拍了這段。其實希望他繼續不滿意,可以讓我們多看他一會。東方春晚節目👍 

[2016-0183]
rainalu   160124 rain hip song

[2016-0184] 
_N無限N_   #RAIN加盟东方春晚##王者归来RAIN亚洲巡演##RAIN-JIHOON# 主持人说 既然来了上海 就要学说上海话 于是教他“上海的小姑娘特别漂亮” [哈哈]某人说得蛮标准[好棒]@RAIN-JIHOON
 
[2016-0185]
Chenyi晨伊_Cloud321rain   #RAIN加盟东方春晚##RAIN-JIHOON##Rain郑智薰回来吧大叔# 今天真的很幸运,坐在第一排超近,这种福利千载难遇[太开心][太开心]拍了全程视频,回家一看醉了!原来要紧一个劲地盯着脸看,忘了手里在拍视频了[泪][泪]不过语言天赋真不是盖的[good][good]@ 

[2016-0186] 
小金子FF   #RAIN加盟东方春晚##王者归来Rain亚洲巡演0130香港站##Rain郑智薰回来吧大叔##RAIN-JIHOON#@RAIN-JIHOON

[2016-0187] 
kevincloud2003220      Oppa东方春晚采访视频,学说上海话~ #RAIN加盟东方春晚#

[2016-0188] 
[2016-0189] 
rainalu   160124 rain 给大家拜年 上海小姑娘老漂亮了

[2016-0190] 
kevincloud2003   #RAIN加盟东方春晚##王者归来Rain亚洲巡演0130香港站##Rain郑智薰回来吧大叔##RAIN-JIHOON#我的小心脏[抓狂][抓狂]@RAIN-JIHOON

[2016-0191] 
[2016-0192] 
北京三环十二少   #Rain##Rain郑智薰#笑容很有魅力 网页链接

[2016-0193] 
-HeqiPanda-   #Rain郑智薰# love song 路转粉啦啊啊[太开心]炒鸡帅....

[2016-0194] 
小金子FF   #RAIN加盟东方春晚##王者归来Rain亚洲巡演0130香港站##Rain郑智薰回来吧大叔##RAIN-JIHOON#@RAIN-JIHOON
 
[2016-0195]
凌lyz   n/a

[2016-0196]
rainalu   160124 rain la song

[2016-0197] 
未央Jetaime   #王者归来RAIN亚洲巡演##RAIN-JIHOON# 这样安静的你真好看 像个王子一样 虽然你在我心中永远是oppa[太开心][太开心][太开心][太开心][笑cry][笑cry][笑cry] 


(2016_01_24-01922 - 02193, 02198)
felirat szerint

(2016_01_24-02194)
RAIN♥ rain_oppa   https://www.instagram.com/p/BA7jVnqpSn3/?taken-by=rain_oppa

(2016_01_24-02195)
RAIN @29rain Twitter   https://twitter.com/29rain/status/691229514894962688


(2016_01_24-02196)

(2016_01_24-02197)








































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése