Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.01.31.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?

A The Squall koncertjét követően Rain ezen a napon visszautazott Szöulba. A szállodában ismét rajongók hada búcsúztatta.




PRIVATE LIFE

Rain távozott a szállodából, majd a hongkongi repülőtérről hazatért a szöuli járattal.










































INSTAGRAM / TWITTER

1.
RAIN♥ rain_oppa


https://www.instagram.com/p/BBNNid5JSlI/?taken-by=rain_oppa 

(Ez a bejegyzés nem jelent meg a twitteren.)

이건정말... 이조합은... #hongkong 신의 물방울
"This combination is... The Drops of God [is a Japanese manga series about wine]
 "Ez a kombináció... #hongkongi Isteni cseppek"

A fordító Elsie kiegészítése: a 'The Drops of God' egy borról szóló japán manga-sorozat - az érdeklődők itt többet megtudhatnak róla: https://en.wikipedia.org/wiki/Drops_of_God





2.
RAIN♥ rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BBN-s4wpShr/

#돌저씨#돌아와요아저씨 #해준









RAIN @29rain
https://twitter.com/29rain/status/693908038223200256

Koreai idő szerint: február 1. 06:25


3.
Kim Soo-ro osztotta meg a képet, mely a Come Back, Mister fotózásán készült.

Credit: kim__soo__ro
https://www.instagram.com/p/BBML7sjnwJL/

눈을 감았다.이걸로 쓰진 않겠지!ㅋㅋ #돌아와요아저씨






COME BACK, MISTER


1.
Credit: Naver News

Újabb képek a január 20-án tartott Gosa ceremóniáról:








A nap folyamán a kínai médiában megjelent tudósításokat lásd itt.

















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése