Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2016.01.18.

🇬🇧 »»»
««« Előző nap                                                                                                                                                  




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


A Come Back, Mister forgatásán dolgozott. Mivel nagyon közeledik a sorozat indulásának napja, ezért mindenki egyre izgatottabb a stábban is. Elkezdték közreadni a promóciót is szolgáló fotókat, így az alábbi közös képet Kim Soo-ro és Rain is megosztotta.

A Kpop Fighting későbbi, február 12-i cikke szerint ezen a napon vették fel Lee Hae Joon és Hong Nan első találkozásának jelenetét, valamint a HanCinema február 16-i cikke szerint Rain utcai kocsmában előadott, elkeseredett, sírós jelenetét.




PLEASE COME BACK, MISTER


RAIN BEJEGYZÉSE


INSTAGRAM

Kim Soo-ro után osztotta meg Rain ezt a képet, melyen a sorozat négy színésze látható: Kim Soo-ro, Oh Yeon-seo, ő maga és Kim In-kwon.


홧팅!!! #돌아와요아저씨#박철민#김수로#김인권#라미란#이민정#이하늬#오연서#윤박#최원영#정지훈#어벤져스
시작~~~


(2016_01_18-00910)



TWITTER

@29rain Twitter
https://twitter.com/29rain/status/688999651756740608

홧팅!!! #돌아와요아저씨#박철민#김수로#김인권#라미란#이민정#이하늬#오연서#윤박#최원영#정지훈#어벤져스 시작~~~


(2016_01_18-00911)  Koreai idő szerint: 17:21


Kim Soo-ro az alábbi megjegyzéseket fűzte a fenti képhez az Instagramon és a Twitteren:

1.
#돌아와요아저씨
드뎌 네명이 모였당.ㅎㅎㅎ
여섯이 모이는날 기대해봅니다.
2월24일 첫방송!!!!!♡♡♡


2.
Jan 18 8:50 AM (koreai idő szerint: 15:50)
 
돌아와요 아저씨! 2월24일 첫방송!!!!!!♡♡♡




Figyelmes rajongók észrevették, hogy Kim Jung-sup homályos fotójának hátterében egy nagyon ismerős alak rajzolódik ki. A fotót kísérő szöveg pedig ismét a nagy hidegre utal.


체감온도 영하20도 (Úgy érzem, hogy mínusz 20 fok van)

(2016_01_18-00912)

(2016_01_18-00913)





A forgatás során felvett két nagyszerű jelenet képei:









__________________________________________________________________________________
KREDITEK:

(2016_01_18-00910)
kim__soo__ro https://www.instagram.com/p/BArC74uHwJG/
rain_oppa https://www.instagram.com/p/BArGn97pSoq/

(2016_01_18-00911)
@29rai https://twitter.com/29rain/status/688999651756740608

1.
kim__soo__ro https://www.instagram.com/p/BArC74uHwJG/

2.
@KimSooro https://twitter.com/KimSooro/status/688991790045630464
 
(2016_01_18-00912 - 00913)
jungsup.min https://www.instagram.com/p/BArwhCPR67K/?taken-by=jungsup.min 























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése