Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2016.01.07.

🇬🇧 »»»
«««  Előző nap                                                 




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?

Nincs információ.





LANG LANG & FRIENDS SPRING INTERNATIONAL MUSIC FESTIVAL


1.
NAVER NEWS

(2016_01_07-00067)
(2016_01_07-00068)
(2016_01_07-00069)

[단독] 비, 세계적 피아니스트 랑랑과 협연

기사입력2016.01.07 오전 8:03

(2016_01_07-00070)
가수 비-피아니스트 랑랑(오른쪽). 사진|동아닷컴DB·마스트미디어

내일 ‘랑랑&프렌즈 페스티벌’ 참여
히트곡 ‘태양을 피하는 방법’ 공연

가수 비(사진)가 세계적 명성의 피아니스트 랑랑과 협연한다.

비는 8일 중국 선양 랴오닝체육관에서 열리는 ‘랑랑&프렌즈 스프링 뮤직 페스티벌’에서 랑랑의 피아노 연주에 맞춰 히트곡 ‘태양을 피하는 방법’을 선사한다. 아울러 자신의 히트곡 무대도 펼친다.

현란한 테크닉과 화려한 쇼맨십을 과시해온 랑랑은 클래식 피아니스트지만, 가끔씩 대중음악인들과 협연해왔다. ‘랑랑과 친구들’이란 콘셉트의 이번 공연에는 비 외에도 알란탐, 화천위 등 중국계 스타들이 다수 출연한다.

1995년 차이코프스키 국제영재콩쿠르에서 우승하며 세계적인 주목을 받기 시작한 랑랑은 미국 뉴욕타임스가 “현재 클래식계를 가장 뜨겁게 달구는 아티스트”라 평가한 중국 선양 출신의 피아니스트로, 가장 몸값이 비싼 ‘슈퍼스타’로 통한다. 2014년 인천 아시안게임 개막식 무대에서 싸이와 협연하고, 지난달 내한해 독주회를 갖는 등 국내에도 친숙한 이름이다.

이번 공연을 통해 처음 만나게 되는 비와 랑랑은 모두 1982년 6월생이란 인연이 있다. 비 소속사 레인컴퍼니 측은 6일 “랑랑측의 초대를 받고, 뜻 깊은 무대가 될 것 같아 응하게 됐다”고 말했다.

비는 협연 후 이튿날 중국 우한에서 자신의 월드투어 ‘더 스콜’ 콘서트를 펼친다.

김원겸 기자 gyummy@donga.com



2.
SOOMPI

(Az előző forrásra hivatkozva)

(2016_01_07-00071)

Rain to Showcase Collaboration Performance With Pianist Lang Lang


(2016_01_07-00072)

Singer Rain will be collaborating with pianist Lang Lang.

On January 8, Rain will be appearing on “Lang Lang & Friends Spring Music Festival” and performing his hit song “Ways to Avoid the Sun” with Lang Lang playing the piano. Rain will also be performing his other songs there as well.

Lang Lang is a world renowned classical pianist and he has done some performances with other artists in the past. Along with Rain, Chinese singers Alan Tam and Hua Chen Yu will also perform.

Rain’s agency Rain Company stated, “We received Lang Lang’s invitation and we agreed to perform since it is a very meaningful stage.”

Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

Rain közös előadást mutat be a zongorista Lang Langgal

Az énekes Rain együttműködik a zongorista Lang Langgal.

Január 8-án Rain fellép a "Lang Lang & Barátai Tavaszi Zenei Fesztivál"-on és a "Ways to Avoid the Sun" című slágerét adja elő Lang Lang zongorakíséretével. Rain szintén énekelni fogja egyéb dalait is.

Lang Lang a világ egy neves klasszikus zongoraművésze, aki korábban más művészekkel is tartott fellépéseket. Rain mellett Alan Tam és Hua Chen Yu kínai énekesek is elő fognak adni.

Rain ügynöksége, a Rain Company elmondta: "Kaptunk egy meghívást Lang Langtól és egyetértettünk a fellépéssel, mivel ez egy rendkívül jelentőségteljes előadás."


3.
THE KOREA TIMES


(2016_01_07-00073)
(2016_01_07-00074)
(2016_01_07-00075)


Rain showcases K-pop hit with Lang Lang

Posted : 2016-01-07 16:51 Updated : 2016-01-07 16:51

K-pop star and actor Jung Ji-hoon, whose stage name is Rain, will appear with Chinese pianist Lang Lang at a music festival in China.

"Lang Lang & Friends Spring Music Festival" will be held Friday at Liaoning Stadium in Shenyang. Jung, 33, will perform his hit number "Ways to Avoid the Sun" from his second studio album, released in 2003, to Lang's accompaniment.

Lang will also collaborate with Chinese celebrities, including Alan Tam and Hua Chenyu.

Lang, 33, has performed with orchestras in Europe, the U.S. and China, as well as at various open-air venues including Central Park in New York and the Hollywood Bowl in Los Angeles.

Jung debuted as a member of boy band Fanclub in 1998 and went solo in 2002. He has expanded his career to TV and film acting in and outside Korea. His work includes Hollywood movies "Speed Racer" (2008) and "Ninja Assassin" (2009) and Chinese film "For Love or Money" (2014).



Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

Rain egy K-pop slágerét adja elő Lang Langgal

(2016_01_07-00076)
Jung Ji-hoon (stage name Rain) from "La Song" music video

A K-pop sztár és színész Jung Ji-hoon, akinek színpadi neve Rain, a kínai zongoristával, Lang Langgal fog fellépni egy zenei fesztiválon Kínában.
A "Lang Lang & Barátai Tavaszi Zenei Fesztivál"-t pénteken tartják a Liaoning Stadionban Shenyangban. Jung (33) a "Ways to Avoid the Sun" című sikerszámát fogja előadni a második stúdióalbumáról, amely 2003-ban jelent meg, Lang kíséretével.

Lang kínai hírességekkel is együttműködik, közöttük lesz Alan Tam és Hue Chenyu.

(2016_01_07-00077)
Lang
Lang / Korea Times file

Lang (33) már fellépett nagyzenekarokkal Európában, az USÁ-ban és Kínában, csakúgy, mint különböző szabadtéri helyszíneken, köztük a Central Parkban New Yorkban és a Hollywood Bowl-ban Los Angelesben.

Jung egy fiúcsapat tagjaként debütált 2998-ban és 2002-ben szólista lett. Koreán belül és kívül kiterjedt televíziós és filmszínészi karrierrel bír. Munkái között találjuk a hollywoodi "Speed Racer" (2008) és "Ninja Assassin" (2009) filmeket, valamint a kínai "For Love or Money" (2014) filmet.



RAIN HOMEPAGE


Új háttérképeket töltöttek fel Rain honlapjára.


(2016_01_07-00078)

(2016_01_07-00079)






___________________________________________________________________________________
KREDITEK

(2016_01_07-00067 - 00069, 00071)
Harudo11

(2016_01_07-00070)
NAVER NEWS   비, 세계적 피아니스트 랑랑과 협연

(2016_01_07-00072)
SOOMPI   Rain to Showcase Collaboration Performance With Pianist Lang Lang

(2016_01_07-00076, 00077)
THE KOREA TIMES   Rain showcases K-pop hit with Lang Lang

(2016_01_07-00078, 00079)
RAIN COMPANY   http://raincompany.co.kr/

1.
NAVER NEWS   비, 세계적 피아니스트 랑랑과 협연

2.  
SOOMPI   Rain to Showcase Collaboration Performance With Pianist Lang Lang

3. 
THE KOREA TIMES   Rain showcases K-pop hit with Lang Lang



























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése