Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.02.01.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nincs információ, kivéve a napközben tett Instagram-bejegyzést.






COME BACK, MISTER


Megjelent a Come Back, Mister sorozat második előzetese, amelyet Rain is megosztott a közösségi oldalain.


http://indavideo.hu/video/160201_RAIN_-_Come_Back_Mister_2nd_teaser
Credit SBSNOW
https://www.youtube.com/watch?v=S0j8G7eN1zQ&app=desktop






Az előzetes angol feliratozással:

http://indavideo.hu/video/160201_RAIN_-_Come_Back_Mister_2nd_teaser_Eng_Sub
Credit: Oh My Venus
https://www.youtube.com/watch?v=4onjBKguH5A






INSTAGRAM / TWITTER



RAIN♥ rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BBOvA0RJSjE/

2차티져 #돌아와요아저씨#돌저씨.
https://www.youtube.com/watch?v=S0j8G7eN1zQ&app=desktop


RAIN @29rain
https://twitter.com/29rain/status/694014276298608640

Koreai idő szerint: 13:27






INTERJÚ

Tavaly, a december 18-án tartott Tencent karácsonyi műsor alkalmával készült ez az interjú, melyet eddig még nem láttunk. A videón feltüntetett cím: "期 专访Rain:伤势恢复良好 希望参加中国的真人秀" nagyjából azt jelenti, hogy "Interjú Rainnel: felépült a sérüléséből és részt kíván venni a kínai valóságshow-ban"



Az interjú tartalmát a twitteren így foglalták össze:

Q: U got arthritis by training too hard for concerts. How r u recovering?
A: Injuries r inevitable when preparing for concert tours. I've recovered well n can perform perfectly.
The earliest release of his new album will be next Feb. (That's in a year!)
Q: Will ur new album have a big change in music style?
A: We've more ideas to surprise everyone.
Q: Do u prefer making dramas or movies?
A: I enjoy working on albums, dramas n movies equally.
He hasn't read lots of "Diamond Lover" viewers' comments, as he's been busy w/ new album n tour.
"No, I haven't made any big changes for my career after turning 30."
Credit:  ih @sunnypeony

Kérdés: Ízületi gyulladása lett, mivel túl keményen gyakorolt a koncertekre. Hogy halad a gyógyulása?
Rain: A sérülések elkerülhetetlenek, amikor a koncertekre készülök. De már rendbe jöttem és tökéletesen tudok előadni.
A következő albumának legkorábbi megjelenése februárban lehetséges. (Ebben az évben!)
Kérdés: Nagy változást hoz az új album a zenei stílusában?
Rain: Több ötletünk van, hogy mindenkit meglepjünk.
Kérdés: Mit készít szívesebben: sorozatot vagy mozifilmet?
Rain: Egyaránt élvezem az albumokon, sorozatokon és filmeken való munkát.
Nem olvasott sokat a Diamond Lover nézői hozzászólásaiból, mivel nagyon el volt foglalva az új albummal és a turnéval.
"Nem, nem tettem nagy változtatásokat a pályafutásomban azután, hogy elmúltam 30."





LANG LANG & FRIENDS SPRING MUSIC FESTIVAL - televíziós adás


Ezen a napon sugározta a televízió a Lang Lang & Friends Spring Music Festival felvételét.


A műsor előzetese:

http://indavideo.hu/video/160201_RAIN_-_Lang_Lang_Friends_Spring_Music_Festival_-_broadcast_Trailer


Rain teljes fellépése:


http://indavideo.hu/video/160201_RAIN_-_Lang_Lang_Friends_Spring_Music_Festival_-_broadcast_Rains_full_performance
Credit: 雨影小窝 
http://www.soku.com/search_video/q_160201%E6%9C%97%E6%9C%97%E7%9A%84%E5%A4%A9%E7%A9%BA%20%E8%BE%BD%E5%AE%81%E5%B0%8F%E5%B9%B4%E6%98%A5%E6%99%9A%20Rain%20%E8%A1%A8%E6%BC%94%E9%83%A8%E5%88%86%28%E5%85%A8%29?_rp=1458419027123wbeocu






Az adás részletei

Lang Lang zongorajátékával így szólt az est különleges közös produkciója, a How To Avoid The Sun:

http://indavideo.hu/video/160201_RAIN_-_Lang_Lang_Friends_Spring_Music_Festival_-_broadcast_How_To_Avoid_The_Sun
Credit: 雨影小窝
http://v.youku.com/v_show/id_XMTQ2MzIxMDM3Ng==.html?from=s1.8-1-1.2






Hip Song:

http://indavideo.hu/video/160201_RAIN_-_Lang_Lang_Friends_Spring_Music_Festival_-_broadcast_Hip_Song
Credit: 辽宁广电 
http://v.youku.com/v_show/id_XMTQ2MzA5OTg2NA==.html?from=s1.8-1-1.2






La Song:

http://indavideo.hu/video/160201_RAIN_-_Lang_Lang_Friends_Spring_Music_Festival_-_broadcast_La_Song
Credit: : 辽宁广电
http://v.youku.com/v_show/id_XMTQ2MzEwMTQwMA==.html?from=s1.8-1-1.2





It's Raining

http://indavideo.hu/video/160201_RAIN_-_Lang_Lang_Friends_Spring_Music_Festival_-_broadcast_Its_Raining
Credit:  辽宁广电
http://v.youku.com/v_show/id_XMTQ2MzEwMjY2MA==.html?from=s1.8-1-1.2 






Talk

http://indavideo.hu/video/160201_RAIN_-_Lang_Lang_Friends_Spring_Music_Festival_-_broadcast_Talk






Teljes előadás + következő produkció + műsorzárás

http://indavideo.hu/video/160201_RAIN_-_Lang_Lang_Friends_Spring_Music_Festival_-_broadcast_Rains_full_perf_next_perf_end















REKLÁM


LOVO

Holdújévi üdvözlet

http://indavideo.hu/video/160201_RAIN_Message_-_LOVO_-_Happy_New_Year
Forrás: http://v.qq.com/page/c/6/z/c0183pjge6z.html?__t=1&ptag=1.sina&_out=1




 

Az INSTIZ ezen a napon megjelent tudósítása a Come Back, Mister  Gosa ceremóniájáról az esemény tényleges napjának bejegyzésénél, január 20-nál található.























































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése