Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2016.01.19.

🇬🇧 »»»
«««  Előző nap        




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nincs információ.




PLEASE COME BACK, MISTER



Az SBS megjelentette a Come Back, Mister sorozat első előzetesét, amelyben még nem szerepel Rain.

Az előzetes kisebb sokkot okozott, mivel bár tudtuk, hogy vígjáték készül, a korábban megismert téma alapján mégis nagyon váratlan volt ez a harsányság. Kissé talán riasztó is, de rutinosan már arra gondoltunk, hogy ugyanez történt a korábbi sorozatok esetében is: a figyelemfelkeltő első trailert követték a rejtett mélységeket feltáró, a valódi sorozatra sokkal jobban hasonlító továbbiak. 

Az viszont azonnal feltűnt,  hogy a túl soknak tűnő harsányság remek tempójú vágással párosul, és a száguldó vonat hangját imitáló zene lenyűgöző. Tényleg kíváncsiak lettünk rá, hogy mi is készül itt :)


[2016-0115]






(2016_01_18-00914)







___________________________________________________________________________________
KREDITEK:

[2016-0115] (2016_01_18-00914)
SBSNOW    SBS [돌아와요 아저씨] - 1차 예고
































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése