Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)
Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)
Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)
RAIN KRÓNIKA: 2007.04.23.
KBS GLOBALRain Atop Time 100 Online Vote
[2007-04-23]
Singer Rain could well be named as one of the world's top 100 influential people by Time magazine for the second year.
The singer current sits atop the ongoing online survey to determine this year's Time 100 list.
Rain made it on the list for the first time last year and attended the award ceremony and the Time 100 party at New York Lincoln Center last May, which earned him global fame.
In the online poll underway on the Time Web site, Rain has garnered 22,310 votes as of Monday morning, Korean time, followed by rock band U2 frontman Bono and U.S. President George W. Bush. There are a total of 200 candidates.
The Web site introduces the Korean singer as having topped music charts in Japan, China, Taiwan and Indonesia, performed at Manhattan's Madison Square Garden and recorded a duet with B2K's Omarion.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése