Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2007.04.19.

KBS GLOBAL

Rain to Perform at Madison Square Garden Again

[2007-04-19]

Top Korean singer Rain will hold another concert at Madison Square Garden in New York, the venue of his debut performance in America. The New York concert is part of his June world tour, which includes stops in Atlanta, San Francisco, and Los Angeles.

Prior to his American tour, Rain will hold a concert at the Tokyo Dome in Japan on May 25th for over 35,000 Japanese fans. The Tokyo Dome is also the home field for Korean slugger Lee Seung-yeop, who currently plays for Japan's top professional baseball team, the Yomiuri Giants. It has also served as the venue for concerts by the global pop stars Beyonce and Madonna.

Rain's world tour organizer confirmed his North American tour schedule in June. Rain will first perform at the Molson Amphitheater in Toronto, Canada on June 9. Then his next concert will be staged at the Philips Arena in Atlanta on June 15, New York's Madison Square Garden on June 23, at the Cow Palace in San Francisco on June 27,and the Staples Center in Los Angeles on June 30.

At the end of this month, Rain will hold a concert in China, followed by one at Japan's Tokyo Dome. Before Rain leaves for North America, he will wrap up the Asian tour with shows in Thailand from June 2 to 3.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése