Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.05.19.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



DIAMOND LOVER






MÉDIA / PRIVATE LIFE


Rain az Incheon repülőtérről Sanghajba indult.


STAR DAILY NEWS

Forrás: http://www.stardailynews.co.kr/news/articleView.html?idxno=59133



[단독 S영상] 가수 비(정지훈) 출국 공항패션, "모자로 가려도 가려지지 않는 존재감"

2015년 05월 19일 (화) 08:58:42 

 



[스타데일리뉴스=주성현 기자] 가수 겸 배우 비(정지훈)가 19일 오전, 인천국제공항을 통해 중국 '2015 웨이샹 빅스타 콘서트' 참석차 출국했다.

이날 비는 블랙 셔츠와 팬츠로 시크함을 강조한 패션을 선보였고, 특히 페도라로 얼굴을 가렸지만 가려지지 않는 존재감을 보여 지나가는 길을 런웨이로 만들었다.

한편, 2015 웨이샹 빅스타 콘서트는 19일, 중국 상하이에서 진행되며, 앞서 웨이보를 통해 비의 참석 소식이 알려지자 팬들로부터 큰 관심을 받았다.


블랙 셔츠와 팬츠로 시크함을 강조한 공항 패션을 선보인 비(정지훈) ⓒ스타데일리뉴스



Fancam:
http://video.weibo.com/show?fid=1034:60773a2139ee266aa09d52f279aa63f8






PRIVATE LIFE


Rain megérkezett a sanghaji Pudong repülőtérre:


Credit coffeeteatea625 weibo












Credit @乖乖阿琳琳 weibo

A sanghaji szállodában:









Érkezés a Grand Stage-hez:





FELLÉPÉS

OSM Wei Shang Big Star Concert
Sanghaj, Grand Stage


Fancamek:

http://video.weibo.com/show?fid=1034:efac1d1ea9e9494646800786ba4f9051 


http://www.tudou.com/programs/view/R2XvFY8P6_I
http://video.weibo.com/show?fid=1034:48ee59133db34ece9e9a277c9ec10cde
http://www.maiquan.me/i/photo/lwx?userId=21596268&photoId=23045
http://video.weibo.com/show?fid=1034:852c2e2ddd36263545a162a50e90b75c
http://video.weibo.com/show?fid=1034:066f01c89052ddb10e5377b7cc541cb7
http://video.weibo.com/show?fid=1034:1ed70d74d9a187fc1a948c52d1fed57d
































































































































































































































































































































Rain a fellépés befejeztével azonnal távozott az arénából:


Fancam:
































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése