Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.04.27.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



HÍR / MÉDIA


1.
NATE NEWS
Forrás: http://news.nate.com/view/20150427n02574

A cikk szerint Rain meghívást kapott New Yorkba, a Metropolitan Művészeti Múzeumban május 4-én tartandó MET Gálára, mely a divatvilág legnagyobb éves eseménye. Az estek célja a múzeum gyűjteményének támogatása, a résztvevők híres színészek, előadóművészek, divattervezők és a felső tízezer tagjai.






비, 세계적 패션계 행사 '멧 갈라 2015' 초대


제니퍼 로렌스 등 50여 스타와 한 무대

가수 겸 배우 비(사진)가 세계 패션계 가장 큰 행사로 꼽히는 ‘멧 갈라 2015’에 초대받았다.

26일 패션업계에 따르면 비는 5월4일(현지시간) 열리는 ‘멧 갈라’(Met Gala)에 참석해 세계적인 스타들과 함께한다. 외신에 따르면 올해 ‘멧 갈라’에는 공동 주최자인 할리우드 스타 제니퍼 로렌스, 궁리(공리) 등을 비롯해 브래들리 쿠퍼, 베네딕트 컴버배치, 콜린 퍼스, 리한나, 다코다 존슨, 제니퍼 로페즈 등 50여명의 스타들이 참석한다. 또 토리 버치, 톰 포드, 발렌티노 카라바니, 마크 제이콥스 등 세계적 디자이너들도 자리를 채운다.

‘멧 갈라’는 미국 뉴욕 메트로폴리탄 미술관에서 매년 5월 열리는 패션·예술계 가장 영향력 있는 파티 형식의 행사다. 매년 세계적인 스타들이 대거 참석해 아카데미 시상식보다 더 화려한 패션을 선보인다. 이 때문에 ‘이스트코스트의 오스카’로도 불린다. 비에 앞서 ‘강남스타일’의 싸이와 배우 고소영이 함께 초대받은 바 있다.

이 같은 무대에 비가 참여키로 하면서 그의 위상을 다시 한 번 엿볼 수 있게 한다. 비는 앞서 2006년과 2011년 미국 시사주간지 타임의 ‘세계에서 가장 영향력 있는 인물 100인’(타임 100)에서 아시아 연예인 최초로 2회 선정돼 타임100 만찬에 참석했다. ‘닌자 어쌔신’으로 한국 배우로는 처음으로 할리우드 영화의 주연을 맡기도 했다.

최근 중국에서 드라마 촬영을 마친 비는 차기작을 고르고 있으며, ‘멧 갈라’ 참석을 위해 5월 초 뉴욕으로 출국한다.

김원겸 기자 gyummy@donga.com 

2.
SHOWBIZ KOREA

Az Arirang TV Rain "Most Influental Korean Artist in Asia" díjáról számol be, melyet a Chinese Music Awards-on vett át.



Showbiz Korea-SONG SEUNG-HEON CAPTIVATES CHINESE FANS 송승헌, 베이징국제영화제서 中 팬 사로잡아 






DIAMOND LOVER


Credit @全时尚官方微博 weibo








MY LOVELY GIRL - DVD


Megjelent a tévésorozat szingapúri verziójának kiadása.

Credit @YesAsia_TVDrama
https://twitter.com/YesAsia_TVDrama/status/592603640331767808





Forrás: http://www.yesasia.com/my-lovely-girl-dvd-ep-1-16-end-multi-audio-english-subtitled-sbs-tv/1039396092-0-0-0-en/info.html






















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése