Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.05.03.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



RAIN INSTAGRAM / TWITTER


Credit: rain_oppa / @29rain
Forrás: https://instagram.com/p/2NAzpCJSu5/

Rain mai fotója az Instagramon, kísérőszöveg: "우린 파퀴아오 ..." (a mi Pacquiao-nk)

Úgy látszik, hogy az utazás előtt Rain még időt szakított az évszázad meccsének beharangozott Floyd Mayweather vs. Manny Pacquiao elleni bokszmérkőzés megnézésére. Öt évnyi várakozás előzte meg az összecsapást, és az egész kontinens szurkolt a Fülöp-szigeteki profi sportolónak. Sajnos hiába, mert a mérkőzés Mayweather fölényes győzelmével ért véget.

 A fotó láttán már csak egyetlen kérdés maradt nyitva: vajon hol található ez a remek kis magánmozi?






INSTAGRAM


Credit: stylistmj
Forrás: https://igcdn-photos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/t51.2885-15/11191375_1626269604251587_2079362726_n.jpg

Rain stylistjának, Kim Minjongnak fotójából tudtuk meg bizonyosan, hogy Rain ott lesz a Met Gálán, mivel hivatalos megerősítés nem érkezett erről. Feltételeztük, hogy Rain is ott ül a New Yorkba tartó repülőgépen :)





WEIBO


Credit @小雅3282023181 weibo

Nemsokára meg is érkezett az első fotó, amelyen Raint már az Incheon repülőtéren láttuk.






 PRIVATE LIFE


Az időeltolódás szeszélye miatt Rain május 3-án este 8-kor indult Szöulból, és 13 órai repülés után pontosan ugyanakkor érkezett meg New Yorkba a JFK repülőtérre, ahol már várták az amerikai rajongói.


Fancam:

credit Honghom小白
http://v.youku.com/v_show/id_XOTQ4MTg2MDYw.html?from=y1.7-1.2


150504_ Rain @ New York JFK Airport to Met Gala fashion 2015" 









































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése