Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2005.08.10.





MÉDIA

http://www.multistars.com/forums/index.php?PHPSESSID=62k200hb5doh7693ihn5qusim0&topic=7855.msg220223#msg220223



[10/07/2005] 'ASIA STARS' BoA & Bi Sick
July 10, 2005, 07:15:36 pm
(서울=연합뉴스) 이은정 기자 = 아시아권의 두 스타 보아(19)와 비(23)가 바쁜 스케줄로 인해 건강에 적신호가 왔다.
보아는 9일 MBC TV '생방송 음악캠프' 직전 목 통증을 호소하며 "오늘 컨디션이 좋지 않으니 무대에서 팝핀을 하지 않겠다. 춤을 추다가 다칠 것 같다"고 호소했다.

이 어 같은 날 오후 7시 서울 잠실 올림픽주경기장에서 열린 '2005 아이-콘서트( i-concert)'에 출연한 보아는 5집 수록곡 'Girls On Top'과 'Moto'를 부르며 파워풀 한 댄스를 선보였지만 얼굴은 무척 어두웠다.

보아의 소속사(SM엔터테인먼트)는 "본인 무대를 마친 후 몸살 증세가 심해 '출 연 가수들이 함께 하는 엔딩 무대에 오르지 말자'고 했다. 하지만 보아가 '끝까지 마치고 가겠다'고 고집해 결국 무대를 마무리했다"고 설명했다.

한편 홍콩 프로모션을 마치고 돌아온 비도 9일 집에서 감기 몸살로 고생했다. 이날 비는 서울 강남의 한 병원에서 링거 신세를 졌다. 그간 일본, 중국, 홍콩 등 연이은 해외 스케줄로 인해 이제야 후유증이 나타난 것이다.


BoA said on the 9th at 'MBC MUSIC CAMP' that she's not feeling well and wouldn't be doing her poppin' dance feeling that she might get hurt.

And that same night at 7 o'clock , BoA attended the 2005 i-concert.
She showed another powerful performance, performing 'Girls on top' and 'Moto', but she didn't look too well. Her face was dark and she looked sick.

Her manager from SM suggested from her illness, that she doesn't do the 'Ending Performance' with the other stars, but BoA refused and told them she'd finish the concert and then go home.


Another popular star, Bi(Rain) has been kept up with illness himself. On the 9th, he finally went to the hospital. The JYP Entertainment says he's been overworking with busy schedules in Japan, China, and Hong Kong and he should be okay soon.



source: yahoo korea
translation: x3Se7EnsL0v3@soompi




























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése