Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2018.08.30.






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



A NAP HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):











Rain #郑智薰# @RAIN-JIHOON O网页链接 韓雲推特上傳了裴斗娜談到雨大人的視頻。金九拉問她:說你因為 Rain 而在好萊塢受了很多損害是什麼意思?裴斗娜說,不是受損害,而是很自豪的事。之後就說了雨大人拍攝忍者刺客,感動了所有人的故事:大家都沒有看到過這樣狠毒地努力的演員。車太鉉插嘴:所以受損害了 裴斗娜接著說,最令Wachowski 導演們驚奇的,就是只給Rain 看了一次武術特技動作,他就可以完全一樣跟著做。所以他們對韓國演員的期待值很高。屏幕打出:多得Rain, 韓國演員們的負擔增加了,裴斗娜說:因為我也是韓國演員,大家有談到我是否也可以做到像 Rain 那樣。 後面裴斗娜很謙虛的說自己把期待值降低了一些 Lraincloudworld的秒拍视频


[2018_08_30-001]
























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése